Egy éven át lopta a pénzt a mohácsi nő, vádemelés lett a vége
2014. augusztus 02. szombat 14:50
Lezárult a nyomozás azzal a 64 éves mohácsi nővel szemben, aki egy éven át rendszeresen tulajdonított el kisebb pénzösszegeket munkáltatójától. A rendőrség az ügyben vádemelési javaslattal élt - olvasható a police.hu-n.
A Mohácsi Rendőrkapitányságon egy gyógyszertár tulajdonos feljelentése alapján március 26-án indult büntetőeljárás, melynek során a bólyi férfi elmondta, hogy az év elején esedékes adóbevallás kapcsán elvégzett könyveléskor tűnt fel a nagyobb összegű hiány.
Mint a rendőrségi portálon olvasható, ezt követően figyelni kezdte az üzleteiben lévő kasszagépeket, melyek fiókjaiban elhelyezett bevételekből rendszeresen - csak úgy, mint a feljelentés napján - kisebb összegek tűntek el.
A beszerzett bizonyítékok és az elvégzett nyomozási cselekmények eredményeképpen a rendőrök a feljelentést követő néhány órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 64 éves alkalmazottat, akitől az elfogásakor egy pénztárcában tárolva több százezer forintot foglaltak le. A feltételezett elkövető gyanúsítotti kihallgatásakor feltáró jellegű, beismerő vallomást tett.
A lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás iratait a Mohácsi Rendőrkapitányság a napokban vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.
EQM-BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsek IC-k esetében gyakran...
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Tükörképükre támadó madarakra...
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...
- Hogy is volt? A választások...

