Álláshirdetés: autóbuszvezetőt keres a Tüke Busz Zrt.
Pécs város közösségi közlekedését ellátó társasága, a Tüke Busz Zrt. felvételt hirdet autóbuszvezetői munkakörbe. Elvárások: - D kategóriás jogosítvány - PÁV II. - legalább 2017-ig érvényes Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány (GKI) A busztársaság kéri, hogy a fényképes önéletrajzokat 2015. május 13-ig e-mailben a [email protected], vagy a [email protected] címre, vagy postai úton a Tüke Busz Zrt. Humánpolitikai csoportjához (7634 Pécs, Nyugati Ipari út 8. sz.) szíveskedjenek elküldeni.Helyi népszavazást szeretne az atomtemetőről a DK
A Demokratikus Koalíció kezdeményezi, hogy Pécsett tartsanak helyi népszavazást a várostól körülbelül nyolc kilométerre tervezett atomtemető ügyében - jelentette be a párt ügyvezető alelnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. Molnár Csaba azt mondta, a kormány folytatja az építkezést a Mecsekben, amelynek végén elkészül az erősen sugárzó anyagok elhelyezésére szánt atomtemető. Hozzátette, néhány hónapja olyan törvénymódosítást hajtottak végre, hogy csak a tervezett atomtemető közvetlen környezetében, egy nagyon kicsi, mintegy százméteres sávon belül kell kikérni az emberek...Fa dőlt a sínekre, a pécsi vonatokat is érinti a korlátozás
Vonatpótló buszok járnak várhatóan kedd estig Nagykanizsa és Gyékényes között, mert egy fa dőlt a vasúti sínekre, és helyre kell állítani a megrongálódott felsővezetéket - tájékoztatta a Mávinform kora délután az MTI-t. Nagykanizsa és Murakeresztúr között dőlt a vasúti pályára egy fa, amelyet a katasztrófavédelem távolít el. Ezt követően a megrongálódott felsővezetéket a vasúttársaság szakemberei helyreállítják, ez hosszabb időt vesz igénybe - olvasható a közleményben. Ezért várhatóan kedd estig vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat Nagykanizsa-Gyékényes szakaszon. Az erre...Felborult egy kukoricát...
Az 57-es főút és az M6-os autópálya csomópontjának közelében egy teherkocsi felborult, ezért Mohácsról a hivatásos tűzoltókat...
Akit Schuster Lóri felhív,...
A hetvenes-nyolcvanas években - a zenekarral párhuzamosan - született meg a P. Mobil-család: a legendás rockcsapatot a...
Melléképület tetőzete égett...
A pécsi hivatásos tűzoltók fojtották el a Gyódon keletkezett tüzet, ahol egy melléképület tetőszerkezete kapott lángra. A...
Botjával kergette el a...
A postást várta egy idős pécsi asszony, ezért nyitva hagyta a bejárati ajtót. Pár perccel később azonban két idegen ment be hozzá, lopni próbáltak - közölte a Baranya Megyei...Közeleg a határidő, már...
A Dél-dunántúli régióban mintegy 350 ezer személyijövedelemadó-bevallást vár a hivatal, május elejéig ennek a harmada érkezett...
„Ott vannak a kicsikéim",...
Elrendelte a Pécsi Járásbíróság annak a 37 éves pécsi férfinek az előzetes letartóztatását, akinek a lakásában a napokban...
Japán dirigenssel jön Pécsre a MÁV Szimfonikus Zenekar
Négy koncertet ad tiszteletbeli vendégkarmestere, Kobajasi Kenicsiró vezényletével a MÁV Szimfonikus Zenekar annak alkalmából, hogy a napokban ünnepelte megalapításának 70. évfordulóját. A japán dirigens hétfő este a miskolci Művészetek Házában, kedden a budapesti Zeneakadémián, csütörtökön a Művészetek Palotájában, majd pénteken a pécsi Kodály Központban vezényli a zenekart. A Ravel által zenekarra áthangszerelt Muszorgszkij-klasszikus, az Egy kiállítás képei mellett Csajkovszkij b-moll zongoraversenye szerepel a műsoron; utóbbiban Miskolcon és Pécsett Farkas Gábor, a fővárosi...
Kék Seat ütközött a kökényi busszal: szemtanúkat keresnek
A Pécsi Rendőrkapitányság eljárást indított közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetése miatt egy április végén történt súlyos baleset kapcsán. Az egyenruhások szemtanúk jelentkezését várják. A rendőrségi közlemény szerint április 25-én 18:18-kor Pécsett, a Málomi út és az Enyezd utca kereszteződésében egy kék színű Seat Cordoba eddig tisztázatlan okok miatt ütközött a Kökény és Pécs között közlekedő távolsági busszal. A baleset során a személygépkocsiban utazók nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedtek. A Pécsi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki szemtanúja...Pécsett a kormányablakban is benyújthatják kárigényüket a Quaestor-ügy kárvallottjai
A posták mellett a pécsi kormányablakban is benyújthatják szerdától a Questor-ügy károsultjai a kárigényüket, közölte a megyei kormányhivatal. A határidő június 5. A Quaestor károsultjai szerdától a postákon kívül országszerte 26 kijelölt kormányablakban is benyújthatják kárigényüket. Pécsett a Szántó Kovács János utca 1. szám alatt találhatóban tehetik ezt meg (ügyfélfogadás: hétfő: 7.00-17.00, kedd és csütörtök: 8.00-18.00, szerda: 8.00-19.00, péntek: 8.00-16.00 között), közölte a megyei kormányhivatal. Fontos tudnivaló, hogy a kérelmek legkésőbb június 5-ig adhatók be. A...
KSH: alig emelkedtek a...
Tavaly 103 700 lakást adtak el Magyarországon, 15 ezerrel többet, mint 2013-ban, az értékesített lakások túlnyomó része használt lakás volt, amelyek átlagosan 10 millió forintért...Védőszentjükre emlékeztek a...
Május 4-e a tűzoltók számára hivatalos ünnepnap, hiszen a tűzoltók elődei és a „tüzes mesterségek" képviselői hosszú ideje védőszentjükként tisztelték a „tűz...Ezer tonnával emelkedett a...
Az új, házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés tavalyi bevezetése óta összességében ezer tonnával nőtt a fajtánként...
Aki kérdezett: Csizi Péter,...
A pécsi fejlesztésekről is szó volt a kérdések során az Országgyűlés hétfői ülésén. Csizi Péter (Fidesz) Pécs fejlesztésével kapcsolatban elmondta: a helyiek új munkahelyeket,...Egészséges ivóvízhez jut...
Sikeres próbaüzemet követően zárul a Magyarmecskén, Magyarteleken, Kisasszonyfán és Gilvánfán megvalósított ivóvízminőség-javító program. A települések által e célból életre hívott...Igazoltatás közben derült...
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a rendőrök május 3-án, hétfőn reggel Sásd belterületén...
Egy éven belül a második munkaerő-kölcsönző cégláncolat bukott Baranyában
A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói egy éven belül a második munkaerő-kölcsönző cégláncolatot számolták fel. A költségvetést félmilliárd forintos nagyságrendben megkárosító, vagyonőri és munkaerő-kölcsönzési tevékenységgel foglalkozó, tizenkét baranyai társaságból álló láncolat irányítóit és segítőit a pénzügyi nyomozók pár óra leforgása alatt előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A több hónapos előkészítő munka eredményeként négy megyében negyven helyszínen csaptak le a pénzügyi nyomozók, pénzügyőrök, adórevizorok, informatikus szakemberek és a Terror Elhárítási...
Itt adhat vért május 4-étől Pécsen és Baranyában
Pécsi és Baranya megyei véradások helyszínei és időpontjai május 4-10. között. Intézeti véradások: Pécs Regionális Vérellátó Központ - 7625 Pécs, Pacsirta u. 3. hétfő, csütörtök: 8.00 - 17.00 óráig kedd, szerda, péntek: 8.00 - 15.00 óráig Komlói Vérellátó - 7300 Majális tér 1. hétfő-csütörtök: 7.00 - 11.30 óráig Mohácsi Vérellátó - 7700 Véradó utca 4. hétfő, szerda: 8.00 - 12.00 óráig csütörtök: 8.00 - 14.00 óráig Külső véradási helyszínek: 05. 05. kedd - PTE BTK, TTK, Aula 9.30 -15.00 óráig, cím: Pécs, Ifjúság u. 6. - Mindszentgodisa, Művelődési Ház, 9.00 - 11.00 óráig, cím:...
Hamarosan új, fedett lelátókon is lehet szurkolni a PMFC-nek, jelentette be Hargitai János
Még idén elkezdődhet az újmecsekaljai stadion felújítása: egymilliárd forintot fordítanak a déli oldalon egy új, kétszintes, fedett lelátó építésére, valamint edzőpályák és kiszolgáló-létesítmények kialakítására, jelentette be vasárnap délután a Fradi vendégjátéka előtt a PMFC elnöke, dr. Hargitai János. Úgy tudjuk, mindettől függetlenül továbbra is van esély arra, hogy egy új, modern stadion is épüljön Pécsett. Hagyományteremtő szándékkal volt játékosok, edzők, vezetők és közéleti személyiségek számára szervezett találkozót vasárnap délután a Ferencváros vendégjátékát...
« Előző
27300 | 27321 | 27342 | 27363 | 27384 | 27405 | 27426 | 27447 | 27468 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Különleges rekordkísérletre...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett...
- Balog Zoltán: nem volt kormányzati...
- Pünkösd után sem pihennek a NAV...
- Erdő Péter üzenete pünkösdvasárnap: a...
- Idén tovább gyarapodhat a gólyák...
- Új erdészeti víztározót hoznak létre...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Két baranyai tóba is érkezett...

