Hány évig tartanak a perek manapság Pécsett? - Van javulás

2015. március 23. hétfő 21:12

Hány évig tartanak a perek manapság Pécsett? - Van javulás

Handó Tünde, az Országos Bíróági Hivatal (OBH) elnöke szerint időszerűség tekintetében is jól teljesített tavaly a Pécsi Törvényszék és az ítélőtábla egyaránt, a polgári perek kilencven százaléka egy éven belül lezárult, pedig volt belőlük szép számmal. Pécsett praktizáló ügyvédek szerint érzékelhető a gyorsítás, tapasztalatuk, hogy mostanában négy-hat hónappal rövidebb idő alatt lehet pontot tenni az ügyek végére.  

 

Bíróságra járni aligha tartozik a legkedveltebb elfoglaltságok közé, függetlenül attól, hogy al- vagy felperesként, tanúként, netán vádlottként van jelenésünk - már csak ezért sem mindegy, milyen gyorsan ér véget egy-egy eljárás. 

Akiknek mostanság van valamilyen ügyük Pécsett, szerencsére arra számíthatnak, hogy a korábbiaknál hamarabb, jó eséllyel egy-, de akár már fél éven belül ítélettel a kezükben távozhatnak a bíróság épületéből.

- Időszerűség és minőségi ítélkezés tekintetében a Pécsi Ítélőtábla és a Pécsi Törvényszék egyaránt jól teljesített tavaly - mondta Handó Tünde, az OBH elnöke Pécsett, a közelmúltban tartott összbírói értekezletet megelőző sajtótájékoztatóján. - A megye járásbíróságain tizenegy százalékkal csökkent az egy éven túl folyamatban lévő büntetőügyek száma, a polgári perek kilencven százaléka pedig egy éven belül befejeződött, másodfokon pedig elsöprő többségük fél éven belül véget ért - tette hozzá.

Kevesebb, de így is negyvenezer ügy

Rendeki Ágnes, a Pécsi Törvényszék megbízott elnöke az összbírói értekezlet előtt azt emelte ki, hogy tavaly az előző évhez viszonyítva huszonöt százalékkal kevesebb, mintegy negyvenezer ügy érkezett a törvényszékre és a helyi bíróságokra, ugyanakkor jogszabályi változás miatt több mint hatvanszorosára emelkedett a szabálysértési nemperes ügyek száma.

A gyorsítást az általunk megkérdezett pécsi ügyvédek is érzékelték.

- Nemcsak a kisebb ügyekben tapasztalható látványos változás - mondta a Pécsi Újság.hu érdeklődésére dr. Csernik Aranka -, hanem szinte mindegyikben. Ehhez a jogszabály-változások, valamint a bírósági szervezetben végrehajtott módosítások is hozzájárultak, például azzal, hogy több feladat osztható ki a bírósági titkárokra.

Mindennek köszönhetően átlagosan négy-hat hónappal rövidültek az ügyek.

Dr. Csernik Aranka hozzátette, maguk az ügyvédek is hozzá tudnak járulni a gyorsabb munkavégzéshez, csakúgy, mint a közelmúltban bevezetett közvetítői eljárás.

B. E. - P. P. - Fotó: Kálmándy Ferenc