Katonai konvojok haladnak át Baranya megyén is csütörtökön reggel és délelőtt

Katonai konvojok haladnak át Baranya megyén is csütörtökön reggel és délelőtt A Határozott Fellépés 2015 elnevezésű gyakorlat keretében felkészítést tartanak a katonák számára, hogy a jogszabály-változásokból adódóan hatékonyan és eredményesen tudják segíteni a rendőrség munkáját. A gyakorlat miatt csütörtök hajnalban, valamint napközben jelentősebb katonai konvojok közlekedhetnek Somogy és Baranya megye térségében. A katonai járművek mozgása miatt forgalomkorlátozásokra is számítani lehet - írta közleményében a HM, hozzátéve: a Magyar Honvédség vezetése kéri az utakon közlekedők és a környék lakosságának türelmét, megértését.A HM korábban közölte:...

Dráma Kisszentmártonban: leszúrta anyósát és unokáját, majd elmenekült egy férfi

FRISSÍTVE: értesüléseink szerint egyelőre nem találták meg a támadót. Súlyosan megsebesítette anyósát és kétéves unokáját egy férfi Kisszentmártonban szerdán késő délután, majd elmenekült, értesült a Pécsi Újság. hu. Információink szerint terhes feleségét arra kényszerítette, tartson vele, az asszonynak azonban sikerült elszöknie. Hajtóvadászat indult a tettes, Balázs István ellen. Súlyos bűncselekmény történt szerdán késő délután Kisszentmártonban. A rendőrség közlése szerint este hét óra előtt pár perccel egy férfi ismeretlen okból a falu főutcáján késsel megsebesített...

Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén

Csütörtök reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30-07.30: Pécs, Málomi út07.45-08.45: Pécs, Nagyárpádi út09.00-10.00: 57-es főút Pécs-Birján közötti szakasza10.15-11.15: 5721-es út 1 km szelvény12.15-13.15: 58-as főút Pécs-Pogány közötti szakasza13.30-14.30: Kozármisleny, Pécsi út14.45-15.45: Pécs, Zsolnay Vilmos út16.00-17.00: Pécs, Komlói út17.15-18.15: Pécs, Üszögi út18.30-19.30: Pécs, Nagykozári út19.45-21.00: Pécs, Mohácsi út 

Pozsgai Zsolt darabjával...

Pozsgai Zsolt pécsi drámaíró A szűz és a szörny című tragikomédiájának bemutatásával ünnepli a Békéscsabai Jókai Színház a magyar dráma napját hétfőn. Pozsgai Zsolt, a darab írója és...

A pécsi Apollóban is lesz...

Hat tematikus blokkban huszonegy német, osztrák és svájci film - köztük három dokumentumfilm - látható a budapesti Művész moziban szeptember 24. és október 3. között a Szemrevaló...

Tűzoltók mentettek meg egy...

Nem adott életjelet magáról egy idős nő, ezért a riasztották a tűzoltókat ma délelőtt Pécsre, az Ybl Miklós utcába - adta hírül a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.A tizenhét...

Újra Hoppál Pétert...

Újra Hoppál Pétert választották a Fidesz pécsi elnökének, négy alelnök is segíti munkáját Tisztújító és küldöttválasztó városi közgyűlést tartott kedd este a FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség Pécsi Szervezete -...

Szamosi Szabolcs a Pécsi...

Szamosi Szabolcs a Pécsi Székesegyházban koncertezik Szamosi Szabolcs fellépésére szeptember 19-én, szombaton 19 órakor kerül sor a Pécsi Székesegyházban. Szamosi Szabolcs...

Csillagász szakkört...

Csillagász szakkört tartanak a Planetáriumban 8-14 éves korosztály számára minden szerdán 17 órakor csillagász szakkört rendeznek a Planetáriumban. Az első időpontra...

Megrongálta élettársa bútorait egy pécsi férfi, mehet a bíróságra

Rongálás miatti nyomozást zárt le vádemelési javaslattal a Pécsi Rendőrkapitányság a napokban egy pécsi férfival szemben. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 35 éves K. Ferenc pécsi férfi májusban, rövid szóváltást követően, volt élettársa családi házában megrongálta a berendezési tárgyakat. A rendőrök a lakásán elfogták a férfit, aki a gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett. A Pécsi Rendőrkapitányság a nyomozás iratait vádemelési javaslattal küldte meg a napokban a Pécsi Járási Ügyészségnek.

Befejeződött a kerékpárút-hálózat kialakítása Dél-Baranyában

Befejeződött a főként Dráva menti településeket és látványosságokat összekötő kerékpárút-hálózat kialakítása Dél-Baranyában és Dél-Somogyban.  A közlemény szerint a 400 millió forintos, európai uniós és állami támogatást élvező fejlesztésnek köszönhetően a biciklis turisták Harkánytól Drávatamásiig mintegy 114 kilométer hosszú, korszerű kerékpárutat használva fedezhetik fel a térség értékeit. A bicikliút mellett tizenkét kerékpáros pihenőt és öt elektromoskerékpár-kölcsönzőt is létesítettek - tették hozzá. Hangsúlyozták, hogy a beruházás az Ős-Dráva program része, amelynek...

Több bérletese van a pécsi Bóbitának, mint a focicsapatoknak – várják a tehetségeket

Több bérletese van a pécsi Bóbitának, mint a focicsapatoknak – várják a tehetségeket A tavalyi évadban összesen háromezer-hétszáz bérletet értékesített a pécsi Bóbita Bábszínház. Mint azt Sramó Gábortól, az intézmény igazgatójától megtudtuk, folyamatosan nő az érdeklődés az előadások iránt. Várják a leendő bábművészeket is. Már javában zajlanak a próbák a Bóbita Bábszínházban, a Zsolnay Negyedben található házban hamarosan egymást érik majd az előadások. - Az elmúlt években kiegyensúlyozott, jó évadokat teljesítünk. Ez a bérleteladásokon is megmutatkozik, mostanra stabilan háromezer fő felett vagyunk, tavaly pedig már több mint háromezer-hétszázat adtunk el -...

Traffipax szerdán Pécsett...

Szerda reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30-07.30: Pécs, Athinay út07.45-08.45: Pécs, Makay...

Kikérik a pécsiek...

Megkezdődött a lakossági egyeztetés az új buszmenetrend kapcsán.A Pécsi Mobilitási Központ létrehozott egy interaktív felületet a BIOKOM Nonprofit Kft. weboldalán, amely 2015. szeptember...

Nevelt gyermekét...

 A Pécsi Járásbíróság szeptember 10-én elrendelte egy férfi előzetes letartóztatását tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére, hozzátartozója sérelmére elkövetett...

Huszonöt méteres fa dőlt az...

Huszonöt méteres fa dőlt az útra tegnap Pécsett, a Rózsa-völgyi úton - számolt be kedden a katasztrófavédelem saját honlapján. Mint közölték, a fa akadályozta a forgalmat, és rádőlt egy...

Balhé az okmányirodában: a...

A Mohácsi Újság.hu szerint a rendőröknek is ellenállt a mohácsi okmányirodában balhézó támadó, bilincsben vitték el a rendőrök. A rendőrségen is cirkuszolt, ezért kórházba...

Ismét megrendezik az Ars...

A Pécsi Egyházmegye a korábbi évek hagyományát folytatva idén is megrendezi az Ars Sacra fesztivált. A rendezvénysorozat szeptember 19-én kezdődik és 27-én zárul. Az idei rendezvény...

Lekerül a napirendről a martonfai menekülttábor építése: átlépett rajta az idő

Lekerül a napirendről a martonfai menekülttábor építése: átlépett rajta az idő A Pécsi Újság.hu kormányhoz közel álló forrásokból úgy értesült, várhatóan mégsem építek fel a Martonfára és Sormásra tervezett menekülttáborokat. Információink szerint az előkészítő munkálatokat is leállították, mivel a létesítményekre a migrációs válsággal kapcsolatos új fejlemények miatt nincs már szükség. Értesülésünket alátámasztja a választókerület kereszténydemokrata országgyűlési képviselője, dr. Hargitai János parlamenti felszólalása is, aki úgy fogalmazott, „a kérdés újragondolható". Bár tény, hogy a Martonfán és a Zala megyei Sormáson létesítendő...

Megtalálták az első pécsi székesegyházat?

Megtalálták az első pécsi székesegyházat? Szeptember 19-én, szombaton 17 órától a legújabb régészeti kutatások eredményeiről Buzás Gergely és Tóth Zsolt régészekkel beszélget Heidl György a Magtár Látogatóközpontban. A 2013-2014-ben Tóth Zsolt vezetésével régészeti kutatásokat végeztek a pécsi székesegyház nyugati oldalánál és az ókeresztény cella trichora épületében és környékén. Az eredmények teljesen új megvilágításba helyezik azt a sokat vitatott kérdést, hogy hol állt az 1009-ben alapított pécsi püspökség legelső székesegyháza.   A várhatóan nagy visszhangot kiváltó régészeti jelentés szerkesztett változata...

Édesszájú sásdi tolvajokat fogtak a zsaruk

Édesszájú sásdi tolvajokat fogtak a zsaruk Két sásdi nő egy vendéglátóhelyről édességeket lopott, rövid időn belül azonosították őket. Büntetőeljárás indult a Komlói Rendőrkapitányságon két sásdi nővel szemben, akik hétfőn éjjel Sásd egyik vendéglátóhelyének kerthelyiségébe bementek, majd onnan nagyobb mennyiségű édességet loptak. A 44 éves B. Jánosnét, valamint a 25 éves B. Mónikát rövid időn belül azonosították, majd lakásukon elfogták őket. Az ellopott édességeket a járőrök megtalálták, a két nőt gyanúsítottként kihallgatták. Velük szemben lopás miatt folytatják a nyomozást.