Felborult egy lovaskocsi Pécs-Somogyban, három gyermek és négy felnőtt sérült meg
Felborult egy lovaskocsi, heten megsérültek kedden Pécsen - tájékoztatta a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t. A közlemény szerint az eset késő délelőtt, a baranyai megyeszékhely Somogy városrészében, a Pajtás utcában történt. A kocsi eddig ismeretlen okból borult fel, a rajta utazó három gyerek és négy felnőtt könnyebben sérült meg. Hozzátették: a rendőrség az ügyben foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanújával indított eljárást. Sajtóinformációk szerint a lovaskocsi a Misina Állatvédő Egyesületé. Farkas Tamás, a szervezet vezetője az eset...Rajzpályázatot hirdetnek az Állatok Világnapja alkalmából
A Dráva Kapu Bemutatóközpont idén is rajzpályázatot hirdet gyermekek részére. A pályázat célja, hogy az október 4-ei, Állatok Világnapja alkalmából nem csak a vadon élő, hanem minden állat védelmére felhívja a figyelmet. Óvodások és általános iskolások által készített rajzokat várnak, melyek három kategóriában (óvodás, alsó és felső osztályos) kerülnek elbírálásra. A pályázók A/4-es vagy A/3-as méretű, tetszőleges technikájú munkákkal pályázhatnak. A szervezők kérik, hogy a résztvevők tüntessék fel rajzaikon nevüket, csoportjukat/osztályukat, óvodájukat/iskolájuk nevét. Egy...Pápai enciklikáról is értekezik Lovasi András a Magtárban
Különlegesnek ígérkező találkozás helyszíne lesz a pécsi Magtár Látogatóközpont október elsején, csütörtökön. A „Teremtés hetén", Ferenc pápa Laudato si' kezdetű enciklikája magyar fordításának megjelenése alkalmából Nobilis Márió teológussal és Lovasi András zenésszel beszélget Heidl György. Lovasi András közismert zenész, énekes, aki alkalmasint leplezetlenül kifejti a véleményét közéleti, társadalmi és ökológiai kérdésekről is.Nobilis Márió katolikus pap, teológus, aki hosszú ideig vezette az Országos Lelkipásztori Intézetet, doktori dolgozatát pedig ökoteológiai...
Kevés a járművezető...
Akár a mostani oktatói létszám kétszeresére is szükség lenne Pécsett. Jovánovics János érdekképviseleti elnök szerint a...
Tovább bővítik a pécsi...
A város tervei között szerepel, hogy a következő években jelentős mértékben jöjjenek létre olyan fejlesztések, amelyek a...
Hat szeméttelepet számolnak...
Összesen kétmilliárd forintból a megyében hat falu szeméttelepének teljes felszámolására, és a környezeti károk...
Azonosították a...
A Szigetvári Rendőrkapitányság továbbra is nyomoz az ellen a két férfi ellen, akik még nyáron törtek be és loptak egy vegyesboltból Királyegyházán. A rendelkezésre álló adatok...Muszlim segélyszervezet is...
Muszlim segélyszervezet is részt vesz a bevándorlók ellátásában a beremendi határátkelőhelyen - számolt be az M1 aktuális csatorna tudósítója kedden. A segélyszervezet képviselői kedd...Autóbuszok indulnak Pécsről...
Három busz indul Pécsről október 3-án mohácsi és dunaszekcsői megállókkal Bátára. Azok a pécsi hívek tehát, akik gyalogolni...
A pécsi önkormányzat a jövőben sem szól bele a POSZT szakmai ügyeibe
A pécsi önkormányzat továbbra sem kíván beleszólni a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) szakmai kérdéseibe - hangzott el hétfőn Budapesten a Magyar Színházi Társaság (MSZT) által szervezett nyilvános beszélgetésen, ahol felmerült az is, hogy a szakmai egyesületek ruházzák át a városra a fesztivál tulajdonosi jogait. Csizmadia Tibor Jászai Mari-díjas színházi rendező és az MSZT elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy bár minden évben felmerült egy hasonló beszélgetés összehívása a POSZT apropóján, a legutóbbi fesztivált övező botrány radikális sürgetést adott ennek...
Traffipax kedden Pécsett és környékén
Kedden reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30-07.30: Görcsöny, Petőfi Sándor utca 07.45-08.45: Ócsárd, Dózsa György utca09.00-10.00: Pellérd, Dózsa György út 10.15-11.15: 6-os főút pellérdi elágazó12.15-13.15: Pécs, Nyugati ipari út13.30-14.30: Keszü, Petőfi utca14.45-15.45: 58-as főút Pécs-Pogány közötti szakasza16.00-17.00: Kozármisleny, Pécsi út17.15-18.15: Pécs, Siklósi út18.30-19.30: Pécs, Verseny utca19.45-21.00: Pécs, József AttilaReggelivel várják a bringával érkezőket
Szeptember 22-én, az Európai Autómentes Nap alkalmából a Magyar Kerékpáros Klub idén Pécsett is megszervezi „Bringás reggelit".A Széchényi tér - Király utca sarkán reggel 6:45-től 9.45-ig egy pohár itallal, illetve péksüteménnyel várják a munkába, iskolába kerékpárral közlekedőket.Háromnegyed kilenckor Dr. Őri László, alpolgármester köszönti a programon résztvevőket.Az ifjú pécsi költő, Bánki...
Bánki Beni, a 15 éves pécsi slammer nyerte meg a Ki Mit Tube 2015-ös évadát. A vasárnap este véget ért verseny győztese az...
Új lendületet kapott a...
Nyugdíjas angol társalgó, koncertek, természetjárók klubja. Csak néhány példa a VOKE Vasutas Művelődési Ház állandó programjai...
Szemem Fénye Alapítvány:...
A Szemem Fénye Alapítvány nagy sikerű kampánya, a Köszikávé idén, szeptember 25-én 14 és 17 óra között, immáron harmadik alkalommal rendezik meg. Az akció célja, hogy elősegítse olyan...Őri a fejlesztésekről:...
Szeptember 21-én Őri László alpolgármester jelenlétében ünnepélyesen átadták Pécs-Somogyon a város-rehabilitációs program...
Szombaton bemutatkoznak...
Rejtett gyöngyszemek címmel tartanak kiállítással egybekötött irodalmi eset szeptember 26-án, szombaton délután 17 órától a Pécsbányatelepi Közösségi Házban - adták hírül a szervezők...Szenzációs bejelentéssel...
Egészen új megvilágításba helyezi Pécs koraközépkori történetét a Pécsi Egyházmegye megrendelésére végzett legújabb régészeti...
A Névtelen utcában fogták el a körözött férfit
Készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélés miatt kerestek egy férfit a pesti zsaruk. Pécsi kollégáik vasárnap elfogták, előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták - adta hírül hétfőn a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrök vasárnap délután fél kettőkor Pécsett, a Névtelen utcában intézkedtek a 60 éves N. Imrével szemben, akiről kiderült, hogy az V. Kerületi Rendőrkapitányság körözését rendelte el. A férfit elfogták, előállították, majd készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként...Intézkedési tervet készíttet a város, hogy enyhítsék az állatok által okozott károkat
Összességében milliós nagyságrendű károkat okoznak évente Pécsett a vadállatok és nem egy esetben a házi kedvencek is. Az önkormányzat környezetvédelmi referense szerint elsősorban a vaddisznók, a varjak, a galambok és a nyestek okozzák a legtöbb bajt. Intézkedési tervet írnak. Gyakori vendégnek számítanak a külső városrészekben lévő kertekben a vaddisznók és a rókák, a többi helyen pedig a nyestek és a különféle madarak miatt főhet az ember feje. Hamarosan jöhet azonban a megoldás: a környezetvédelmi alap terhére intézkedési terv készül Pécsett, hogy - mint ahogy a szakemberek...
Húsz hónapot kapott, de öt évet ülhet a visszaeső szatír
A Siklósi Járási Ügyészség szeméremsértés vétsége miatt bíróság elé állított egy férfit, akit a bíróság gyorsított eljárásban 1 év 10 hó börtönre ítélt - közölte hétfőn a Baranya Megyei Főügyészség. A Siklós környéki férfi korábban két alkalommal is büntetve volt erőszakos közösülés bűntette miatt. Legutóbbi, 9 évi börtönbüntetéséből 2015. júliusában kedvezménnyel szabadult - idézte fel a kommüniké.A sértett hölgy mozgóárus kisteherautót vezetett, melynek során többek között az elkövető falujába is szállított.A férfi vásárlásai során felfigyelt a sértettre, szexuális...
« Előző
25872 | 25893 | 25914 | 25935 | 25956 | 25977 | 25998 | 26019 | 26040 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Búcsú Csíksomlyón: az a történelmi...
- Igazi strandidő várható, jól...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Baranya legsportszerűbb csapatait...
- Új erdészeti víztározót hoznak létre...
- Gyász: elhunyt Berta Claudia, az...
- Népviseletben járultak elsőáldozáshoz...
- Új versenytársat kaptak a pécsi...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...

