Katonai konvojok haladnak át Baranya megyén is csütörtökön reggel és délelőtt
2015. szeptember 17. csütörtök 06:34

A Határozott Fellépés 2015 elnevezésű gyakorlat keretében felkészítést tartanak a katonák számára, hogy a jogszabály-változásokból adódóan hatékonyan és eredményesen tudják segíteni a rendőrség munkáját. A gyakorlat miatt csütörtök hajnalban, valamint napközben jelentősebb katonai konvojok közlekedhetnek Somogy és Baranya megye térségében.
A katonai járművek mozgása miatt forgalomkorlátozásokra is számítani lehet - írta közleményében a HM, hozzátéve: a Magyar Honvédség vezetése kéri az utakon közlekedők és a környék lakosságának türelmét, megértését.
A HM korábban közölte: csütörtökön kezdődik Magyarországon a Brave Warrior 2015 elnevezésű többnemzeti NATO hadgyakorlat is. A több héten át tartó magyar vezetésű többnemzeti, parancsnoki és törzsvezetési-, (hadműveleti) valamint éleslövészettel egybekötött harcászati gyakorlaton a következő hetekben összesen - de nem egy időben - hat nemzet katonái gyakorlatoznak Magyarországon.
A legnagyobb létszámban az Európában állomásozó amerikai haderő alegységeitől vesznek részt a gyakorlaton. Az 550 katonából, 150 katonai gépkocsiból, valamint 54 szállítókocsiból - köztük több Stryker típusú lövészszállító harcjárműből (képünkön) - álló konvoj szerdán Rajkánál lépett be Magyarország területére.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Csaknem végzett két testvér egy...

