Hoppál Péter: szabad ország csak szabadon beszélhet az elszenvedett múltról
Szabad ország csak szabadon beszélhet a múltjáról, amelynek elszenvedője volt - mondta a kultúráért felelős államtitkár szombaton, a kommunizmus áldozatainak emléknapján a Kovács Béla egykori kisgazda politikusról elnevezett pécsi általános iskolában tartott megemlékezésen. Hoppál Péter Kovács Béla hetven évvel ezelőtt történt elhurcolásáról azt mondta: e törvénytelen tett mindenki előtt nyilvánvalóvá tette, hogy totális diktatúra épül, amely porig rombolja a Magyarországot csaknem ezer éven át meghatározó értékrendet.A magyar emberek sorsa ekkor vált "egy...
Fiatal lány lábán hajtott át egy nő autójával
Egy nő tolatás közben áthajtott egy fiatal lány lábán Villányban. Egy 58 éves villányi nő tolatott személygépkocsijával február 24-én délután három órakor Villányban a Virágos utcában egy parkolóban, ahol tolatás közben áthajtott egy mögötte elsétáló 15 éves lány egyik lábán. A lány a baleset során súlyos sérülést szenvedett, a gépkocsivezetővel szemben eljárás indult.A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság fokozott figyelmet kér minden közlekedőtől.
Jordán Tamás könyvbemutatóját tekinthetik meg
A Művészetek és Irodalom Házában tekinthetik meg az érdeklődők Jordán Tamás könyvbemutatóját február 27-én délután hat órakor. A „hátrametszés" a geodéziában az egyik fontos művelet elnevezése. Jordán Tamás könyvében pedig az önmeghatározás metaforája: a szerző visszaemlékezésében a számára fontos emberekhez, eseményekhez, ügyekhez való viszony alapján igyekszik megadni koordinátáit.Az ország egyik legismertebb színházi személyisége önéletírásában az önérzet és az önirónia hangját váltogatva szakmai pályájának és magánéletének meg nem oldott, kibeszéletlen problémáit...
Pécsre látogat Benyák...
Jubileumi könyvturnéval ünnepli első kötete megjelenésének 10. évfordulóját Benyák Zoltán (Az idő bolondjai, A nagy illúzió)...
Szerszámgépeket lopott...
Kitépték a bejárati ajtót a gyanúsítottak a komlói telephelyen, így lopták el az eszközöket.A Komlói Rendőrkapitányság lopás...
Izgalmas időutazáson...
Különösen izgalmas időutazásra hívják az érdeklődőket föld alatt és föld felett, ókortól a középkorig a Cella Septichora...
Traffipax szombaton Pécsett...
Szombaton az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.30-08.30: Pécs,...
Hétfőtől új helyen...
A Baranya Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint február 27-től a lakástámogatásokkal foglalkozó munkatársak új helyen,...
Videóhívásban végzett...
Internetes videóhíváson keresztül egy részben gyermekkorúnak mutogatta magát egy csányoszrói férfi. A vádlott csányoszrói férfi 2015. januárjától 2016 márciusáig különböző nevekkel,...Fejbe dobta kővel, majd kirabolta az idős nőt
A Pécsi Járásbíróság elrendelte annak a fiatal pécsi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra, aki kővel fejbe dobott egy idős nőt, majd ellopta a táskáját. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított február 22-én Pécsett, a kora délutáni órákban egy buszmegállóhoz vezető, murvás útszakaszon egy nagyobb terméskővel hátulról, közvetlen közelről fejbe dobott egy idős nőt, aki ettől a földre esett és arca jobb felét a talajba beütötte. Ezt követően a fiatal férfi a magatehetetlen nő vállán keresztbe fektetett kézitáskáját letépte, majd a táskával együtt elszaladt a...
Nekik is jár egy család: háromszorosára nőtt az örökbefogadott gyerekek száma
Jelentősen egyszerűsödtek az örökbefogadás szabályai: napjainkban már kevesebb bürokratikus hercehurcával, rövidebb idő alatt kerülhetnek családba a gyerekek. Ennek pedig látszik is az eredménye, 2012-höz képest háromszor annyi lurkó került szülőkhöz Baranya megyében. A törvényi változásoknak köszönhetően manapság rövidebb idő alatt kerülhetnek családba az elhanyagolt, vagy árván maradt gyerekek. A szakellátásba került kicsik törvényes képviselőt, úgynevezett gyermekvédelmi gyámot kapnak, akik sok esetben a „motorjai" a folyamatnak. - Különösen fontos a szerepük azokban...
Három autó rohant egymásba Szigetvárnál
A három gépkocsi a Somogyapátiba vezető úton karambolozott egymással. Többen súlyosan megsérültek a balesetben. A műszaki mentést a szigetvári hivatásos tűzoltók végezték, akik egy beszorult sérültet feszítővágóval szabadítottak ki a roncsból, majd átadták a mentőknek. A rajok áramtalanították is a gépkocsikat. Az eset során hárman súlyosan megsérültek, valamint egy könnyű sérültje is van a balesetnek.
Több év fegyházra ítéltek...
Egy férfit kábítószer-kereskedelemért 5 év, a tőle drogot vásárló férfit pedig kábítószer birtoklása miatt 3 év fegyházra...
Átadták a Tolvaly Ernő...
Tolvaly Ernő Munkácsy-díjas festőművész, egyetemi tanár emlékére Dr. Colin Foster, a PTE Művészeti Kar volt dékánja 2010-ben...
Jól sikerült a volt pécsi...
Mint köztudott, a DVSC középpályása, a pécsi dr. Horváth Zsolt szívműtéten esett át, miután egy súlyos, bakteriális fertőzés...
Nadrágjába rejtette az...
Whiskyt lopott egy áruházból egy férfi Siklóson február 23-án délután. Egy üveg márkás italt lopott egy férfi február 23-án...
Valótlan feljelentést tett...
A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség büntetőeljárás alapjául szolgáló hatóság félrevezetésének vétsége miatt emelt vádat egy nő...
Két baranyai óvoda is...
A Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Óvoda, Szent Bernadett Tagóvoda és az Erdősmecskei Óvoda is elnyerte a...
Traffipax pénteken Pécsett és környékén
Pénteken az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.30-08.30: 6-os főút, Hird belterülete08.45-09.45: 6-os főút 189 KM szelvény10.00-11.00: 6-os főút 188 KM szelvény11.15-12.15: Pécs, Üszögi út13.15-14.15: Pécs, Nagykozári út14.30-15.30: Pécs, Tüskésréti út15.45-16.45: Pécs, Verseny utca
Idén Wéber Árpád építőmérnök vehette át a polgármestertől a Breuer Marcell-díjat
A pécsi középületek rekonstrukciója során végzett kimagasló szakmai munkájának, kitűnő hozzáértésének és szaktudásának elismeréseként Pécs Város Műszaki Díját, azaz a Breuer Marcell-díjat adományozták Wéber Árpád építőmérnök, termelési igazgató részére csütörtökön. A díjat Páva Zsolt polgármester adta át. Wéber Árpád a baranyai Töttösön született 1957-ben. A pécsi Komarov Gimnázium matematika szakos osztályában érettségizett 1976-ban. 1982-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kara Szerkezetépítő szakán szerzett diplomát. 1982 óta a Pécsi Építő és Tatarozó Zrt....
Tojást rakott a nemzeti park sasmamája
Csütörtökön délután érkezett a hír a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságától, hogy a bekamerázott rétisasfészekben ülő tojó lerakta az első tojást. A fióka várhatóan 35-40 nap múlva kel ki, majd következik a fiókanevelés körülbelül 10 hetes időszaka a kirepülésig.A korábbi években az volt a tapasztalat, hogy a pár két tojást rakott le, 3 napos különbséggel. Amennyiben lesz újabb tojás, vagy egyéb érdekes fejlemény történik a fészekben, természetesen hírt adunk róla. A nemzeti park egyik zászlós faja a fokozottan védett rétisas (Haliaeetus albicilla), melynek legerősebb...
« Előző
20223 | 20244 | 20265 | 20286 | 20307 | 20328 | 20349 | 20370 | 20391 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lecsukták a halálba menekült...
- Vádat emeltek egy baranyai település...
- Napsütéses, meleg napunk lesz...
- A halálba menekült barátja elől a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Lángok borítottak el egy autót Pécsett
- Tízéves unokáját zaklató nagymama...
- Drámai változás jön, gyorsan és...
- Idén is megrendezik a Pécsi...

