Idén Wéber Árpád építőmérnök vehette át a polgármestertől a Breuer Marcell-díjat
2017. február 23. csütörtök 17:27

A pécsi középületek rekonstrukciója során végzett kimagasló szakmai munkájának, kitűnő hozzáértésének és szaktudásának elismeréseként Pécs Város Műszaki Díját, azaz a Breuer Marcell-díjat adományozták Wéber Árpád építőmérnök, termelési igazgató részére csütörtökön. A díjat Páva Zsolt polgármester adta át.
Wéber Árpád a baranyai Töttösön született 1957-ben. A pécsi Komarov Gimnázium matematika szakos osztályában érettségizett 1976-ban. 1982-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kara Szerkezetépítő szakán szerzett diplomát. 1982 óta a Pécsi Építő és Tatarozó Zrt. illetve annak jogelődjénél dolgozik. Szakmai munkáját művezetőként kezdte, majd építésvezető, főépítés-vezető, termelési osztályvezető lett. 2008 óta vezető tisztségviselő, a Pécsi Építő és Tatarozó Zrt. Igazgatósági tagja, termelési igazgatója.
Az utóbbi években a város jelentősebb középületeinek, közintézményeinek komplex generál-kivitelezési, felújítási és rekonstrukciós munkái Wéber Árpád magas szintű építőmérnöki szakmai irányítása, felelős műszaki vezetése alatt történtek. Így a Pécsi Tudományegyetem, a Pécsi Járásbíróság, a Zsolnay Kulturális Negyed Míves Negyede, a Hittudományi Főiskola, a Pécsi Középkori Egyetem, a Püspökvár, a Pius templom a Csontváry Múzeum korszerű és hiteles felújításai mind Wéber Árpád kitűnő hozzáértésének és magas szintű szaktudásának eredményei.
Wéber Árpád részére a Közgyűlés a pécsi középületek rekonstrukciója során végzett kimagasló szakmai munkájának, kitűnő hozzáértésének és szaktudásának elismeréseként a Breuer Marcell-díj kitüntetést adományozta.
Forrás: Pécsi Önkormányzat
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Második alkalommal imádkoztak...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- És akkor Pécsett egyszer csak Kádár...