Fejbe dobta kővel, majd kirabolta az idős nőt
2017. február 24. péntek 16:12

A Pécsi Járásbíróság elrendelte annak a fiatal pécsi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra, aki kővel fejbe dobott egy idős nőt, majd ellopta a táskáját.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított február 22-én Pécsett, a kora délutáni órákban egy buszmegállóhoz vezető, murvás útszakaszon egy nagyobb terméskővel hátulról, közvetlen közelről fejbe dobott egy idős nőt, aki ettől a földre esett és arca jobb felét a talajba beütötte.
Ezt követően a fiatal férfi a magatehetetlen nő vállán keresztbe fektetett kézitáskáját letépte, majd a táskával együtt elszaladt a helyszínről. A táskában 6.000 forint készpénz, mobiltelefon, kulcsok, személyes iratok, vásárlókártyák és cigaretta volt.
A férfi a készpénzt eltulajdonította, a táskát többi tartalmával együtt a helyszín közelében eldobta.
A kiemelt tárgyi súlyú - kettő évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett - bűncselekményre figyelemmel alaposan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, a sértett és egyéb tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével, megnehezítené a bizonyítást.
A határozat ellen a gyanúsított és védője fellebbeztek.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Új arcok bukkanak fel a...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...

