Többen dolgoznak és kevesebben keresnek állást, csökkent a közfoglalkoztatottak száma
Összességében kedvezőnek mondható foglalkoztatási adatokat közölt a Baranya Megyei Kormányhivatal. A nyilvántartott álláskeresők száma több mint öt százalékkal csökkent 2017 harmadik negyedévének végére az előző év hasonló időszakához képest. Többségük az úgynevezett elsődleges munkaerőpiacon helyezkedett el, a közfoglalkoztatási programokban kevesebben vesznek részt. Tovább folytatódnak a kedvező munkaerő-piaci folyamatok. A legfrissebb számok szerint a harmadik negyedévben - az egy évvel korábbival összevetve - ezerötszáz fővel bővült a foglalkoztatottak száma Baranyában, így a...
A kék-fehérre festett TV-toronnyal köszönti Pécs a száz esztendeje független Finnországot
Finnország idén ünnepli függetlenségének századik évfordulóját, ebből az alkalomból szerdán a finn nemzeti színekbe, kék-fehérbe öltöztették a TV-tornyot. Pécsett az elmúlt napokban koncerttel, kiállítással is megemlékeztek az évfordulóról. Finnország 1917. december 6-án vált függetlenné Oroszországtól, ezt a napot azóta is minden évben a Függetlenség Napjaként tartják számon a skandináv államban. Pécs szerda este a TV-torony kék-fehér színű fényfestésével emlékezett az évfordulóra. Ezt megelőzően a városban több eseménnyel is tisztelegtek a finnek ünnepe előtt: november...
Vádat emeltek Kovács Béla ellen, kilép a Jobbikból
Kovács Béla európai parlamenti (EP-) képviselő kilép a Jobbikból, jelentette be a politikus. A képviselő az MTI-hez szerdán eljuttatott nyilatkozatában úgy fogalmazott: nagy örömmel értesült arról, hogy három és fél éves "kálváriája" után vádat emel vele szemben az ügyészség, mert így végre lehetősége nyílik a bíróság előtt bizonyítékokkal cáfolni az ellene felhozott vádakat, gyanúsítgatásokat. "Kijelentem most is, hogy sohasem kémkedtem idegen hatalomnak az Európa Unió intézményei ellen és költségvetési csalást sem követtem el" -...Ötven férőhelyes...
A dél-baranyai Szaporcán működő Ős-Dráva Látogatóközpontban ma délelőtt tartott sajtótájékoztatón Závoczky Szabolcs, a...
Csernus Tibor hat...
Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus és festőművész három alkotása került a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) gyűjteményébe,...
Ajándékokat adtak át a...
Már hagyománnyá vált, hogy a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is képviselteti magát a Baranyai Motoros Polgárőr...
Huszonöt városban, köztük...
Vádemelési javaslattal befejezték a nyomozást egy szlovák férfi ellen, aki huszonöt magyar városban, csaknem száz esetben...
Vasárnaptól változik a...
2017. december 10-től - vasárnaptól - országos és regionális menetrend-módosításokat léptet életbe a Dél-dunántúli Közlekedési...
Páva Zsolt a pécsi...
Elfogadhatatlan, hogy egy, az Egyesült Államokban élő nyugdíjas bácsi a milliárdjai felhasználásával közvetlenül is...
Melléképület gyulladt ki Sásdon, a tűzoltók közbeléptek
Kigyulladt egy körülbelül húsz négyzetméter alapterületű melléképület Sásdon, a Zöldfa utcában. A helyszínre riasztott dombóvári hivatásos tűzoltók két vízsugárral eloltották a lángokat.Képünk illusztráció.
Ittasan vezetett, elbúcsúzhat jogsijától
Egy személygépkocsit vezető 65 éves helyi férfit igazoltattak a rendőrök kedden Komló belterületén. A járművezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért a rendőrök a férfit előállították további mintavételre.A sofőr ellen - vezetői engedélyének elvétele mellett - a Komlói Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.
Vádat emeltek a játékfegyveres trafikrabló ellen
A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt az ellen a pécsi férfi ellen, aki 2017. júniusa és 2017. augusztusa között fegyverrel rabolt ki négy pécsi dohányboltot. A vádlott 2017 nyarán rendszeresen fogyasztott alkoholt és kábítószert, munkahelye, jövedelme azonban nem volt, ezért elhatározta, hogy dohányboltokat rabol ki, hogy pénzhez jusson. Ennek érdekében vásárolt egy játékfegyvert és készített egy álarcot.A férfi 2017. június 7-én a késő esti órákban követte el az első bűncselekményét, amikor Pécsett, az Esztergár Lajos utcai trafikba ment be, arcát a maszkkal...
Két napig zárva tart az...
2017. december 11-12-én Abaligeten elektromos hálózati karbantartást végez az E-on. A munkálatok teljes áramtalanítást...
Traffipax szerdán Pécsett...
Szerdán az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén: 07.45 - 09.15:...
A gulyásleves, a gemenci...
A Hungarikum Bizottság keddi döntése értelmében a hungarikum gyűjteményébe került a magyar gulyásleves, a pálos rend és a...
Éjfélig tanulhatnak a...
Ismét hosszabbított nyitvatartással várja az egyetemistákat a Tudásközpont a vizsgaidőszakban. December 4-től január...
Pécsi buszsofőrre támadt...
A Pécsi Járásbíróság H. L. vádlottat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre...
Változott a menetrend:...
Az utazási igényeknek megfelelően szervezte át a helyi közösségi közlekedés menetrendjét a BIOKOM Mobilitási Központja....
Családi napot tartanak a legszebb madárfotók ölelésében
Madarak földön, égen címmel kiállítás nyílik a JPM Természettudományi Múzeumban (Pécs, Szabadság u. 2.) a birdphotography.hu legjobb 2017-ben készült madárfotóiból december 9-én 14 órakor. A megnyitó ünnepséget 15.00-18.00 óra között családi nap követi. A BirdPhotography.Hu közösségi oldal, ahová bárki beküldheti fotóit. Minden héten az addig beérkezett fotókból szavazással választják meg a legjobbat. A látogatók ezeket a fényképeket láthatják a Madarak földön, égen című kiállításon. Érdemes azonban a megnyitó után is ott maradni a Természettudományi Múzeumban. 15.00 órakor...
Mellár Tamás dalban mondja el az üzenetét - Videó!
A magát független jelöltnek mondó Mellár Tamás a HírTV egyik műsorában kapta elő - ahogy ő fogalmazott - a szerkentyűt, s előadott egy szerinte üzenet értékű dalt.A videóban 19:24-től hallható a Pink Floyd klasszikusa, Mellár Tamás előadásában. Ahogy az interjúban fogalmazott, a számnak szerinte üzenet értéke van.Nézzék, hallgassák: Mellár Tamás és a Fidesz kritika a Privátszférában[#video:3101]
Visszahívja egyes villányi borait a Sauska Pincészet
A NÉBIH villányi borászatunkban egy rutinvizsgálat során a fogyasztói azonosítók pontatlanságára vonatkozó, engedélyezés-technikai jellegű problémát tárt fel bizonyos palackos tételekre vonatkozóan, melyeket átmenetileg vissza kell vonnunk a kereskedelmi forgalomból - közölte a Sauska Pincészet. "Az érintett villányi tételek visszavonásáról partnereinket haladéktalanul értesítettük, akik megtették a szükséges lépéseket.A NÉBIH jegyzőkönyve alapján a villányi borászatot érintő visszahívás engedélyezés-technikai jellegű, az érintett borok fogyaszthatóságával, beltartalmi,...
« Előző
17136 | 17157 | 17178 | 17199 | 17220 | 17241 | 17262 | 17283 | 17304 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyászhír: tragikus hirtelenséggel...
- Sikerült kiemelni a Hableányt a...
- Egyre melegebbre fordul, 25 fok is...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Piacokon, cukrászdákban,...
- A halálba menekült barátja elől a...
- Nincs rá pénz, idén nem rendezik meg...
- Tíz évre ítéltek egy hajléktalant...
- Különleges jelenség ragyogja be...

