Tévedésből vert meg egy férfi egy másikat Mohácson

Tévedésből vert meg egy férfi egy másikat Mohácson Testi sértés bűntett, és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Mohácsi Rendőrkapitányság egy 23 éves helyi férfi ellen, aki 2017. szeptember 3-án éjjel Mohácson, a Gőzhajó utcában bántalmazott egy másik férfit, majd később a helyi kórházban egy ápolót is megütött.  A rendőrök a helyszín közelében lévő lakásán elfogták a bántalmazót, majd előállították és kihallgatták gyanúsítottként. A férfi beismerte tettét és elmondta, hogy az utcán sétáló férfit azért verte meg, mert azt gyanította, hogy valami...

Közérdekű nyugdíjas szövetkezet alakul Pécsett

Közérdekű nyugdíjas szövetkezet alakul Pécsett Együttműködési megállapodást kötött a Pécsi Öttorony Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet és a PÉTÁV Kft.  2017. július 1-jétől lépett hatályba az a jogszabály (2017. évi LXXXIX. törvény), amely lehetőséget nyújt közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozására. A nyugdíjas szövetkezetek célja, hogy a még aktív időskorú tagjai számára foglalkoztatást, munkalehetőséget biztosítson nyugellátásuk változatlan folyósítása mellett. Szintén fontos cél, hogy a szövetkezetek tagjai átadhassák tudásukat, szakmai és élettapasztalatukat a fiatalabb generációknak.A kölcsönös előnyökön alapuló...

Halálos baleset történt Pécsen, a Mandulásban

Halálos baleset történt Pécsen, a Mandulásban Fának csapódott egy autó a Mandulásban, a sofőr a helyszínen meghalt. Egy személyautó eddig ismeretlen okból és körülmények között letért az útról, és egy fának ütközött 2018. február 1-jén 6 óra körül Pécsett, a Demokrácia utcában. A balesetben az autót vezető nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.A helyszínelés és műszaki mentés idejére a balesettel érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben, kerülni a Lapisi úton tudnak az arra közlekedők. 

Polgári védelmi szakmai...

Polgári védelmi szakmai napot tartottak Pécsett Polgári védelmi feladatokkal kapcsolatos egyeztető értekezletet tartottak csütörtökön a pécsi katasztrófavédelmi...

Traffipax csütörtökön...

Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén Csütörtökön az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:   07.45 -...

Burkolatjavítási munkákat...

Burkolatjavítási munkákat végeznek pénteken Február másodikán pénteken, reggel 9 órától, várhatóan február nyolcadikáig, csütörtök reggel 7 óráig közmű és...

Esküvő-kiállításon vettek...

Esküvő-kiállításon vettek részt az egyházmegye papjai A Pécsett évente megrendezett esküvő-kiállításon idén az egyházmegye papjai és munkatársai is jelen voltak.   Az esküvőre...

Megszállottak: pécsi...

Megszállottak: pécsi színészek is szerepelnek Pozsgai Zsolt új tévéfilmjében A pécsi Janus Egyetemi Színház kiváló színészei is helyet kaptak egy Pozsgai Zsolt rendezésében készült, még bemutatásra váró...

Nyolcadik alkalommal...

Nyolcadik alkalommal rendeznek kolbásztöltő fesztivált Komlón Nyolcadik alkalommal rendeznek szombaton kolbásztöltő fesztivált Komlón, amelyen 110 csapat méri össze tudását a szakmai zsűri...

A szerelő hanyag munkája miatt ért áramütés egy férfit

A szerelő hanyag munkája miatt ért áramütés egy férfit A Siklósi Járásbíróság kedden kihirdetett ítéletével a vádlottat, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt 1 év 3 hónap fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását három évre felfüggesztette.  A vádlott 2015-ben két harkányi ingatlant érintő villamosrendszer-átalakítási munkálatait végezte el úgy, hogy a sértett lakóházából egy másik ingatlanra, a sértett kertjén keresztül, egy gyümölcsfához rögzített, faoszlophoz erősített, csupasz alumínium sodronyra kötött vezetéken keresztül vezette át az áramot, egy villásdugóval...

Egy másik autó rendszámát szerelte fel sajátjára

Egy másik autó rendszámát szerelte fel sajátjára Egy parkoló személygépkocsi tulajdonosát igazoltatták a rendőrök kedden Pécsett, a Feketegyémánt téren.  A rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy a járműre egy másik gépkocsihoz tartozó hatósági jelzést szereltek fel, ezért az 50 éves pécsi férfit előállították, majd kihallgatták gyanúsítottként. A férfi a rendőröknek elmondta, hogy azért szerelt fel egy másik rendszámot az autójára, mert a gépkocsi még nincs forgalomba helyezve.A gyanúsított ellen a Pécsi Rendőrkapitányság egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt...

Kirúgta a kezéből a mankót, aztán jól megvert egy pécsi férfi egy másikat

Kirúgta a kezéből a mankót, aztán jól megvert egy pécsi férfi egy másikat A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki egy mankóval közlekedő személyre támadt.  Az elkövető 2017. szeptemberében az esti órákban Pécsett lakása előtt észrevette a mankóval közlekedő 60 éves sértettet, aki az élettársával ment a járdán. A férfi a sértettek mögé lépett, rájuk kiabált, majd minden előzmény nélkül kirúgta a sértett kezéből a mankót. Ennek következtében a sértett elvesztette egyensúlyát és a földre esett. Ekkor a vádlott testszerte megrugdosta...

Felrobbant egy lakóház...

Felrobbant egy lakóház nyári konyhája Bogádon Egy lakóház nyári konyhája robbant fel szerda hajnalban a bogádi Kossuth utcában egy gázszivárgás következtében.  A pécsi...

Több száz szeretetre vágyó...

Több száz szeretetre vágyó kutyus vár gazdira a Misina Természet és Állatvédő Egyesületnél Bár a korábbiaknál kevesebb kutya kerül be a Misina Természet és Állatvédő Egyesülethez, jelenleg is csaknem háromszáz...

Traffipax szerdán Pécsett...

Traffipax szerdán Pécsett és környékén Szerdán az alábbi helyeken és időpontokban mérik a rendőrök az autósok sebességét Pécsett és környékén:07.45 – 09.15...

Közel ezer denevért...

Közel ezer denevért sikerült megmenteni Bonyhádon Január 22-én egy bonyhádi társasház szigetelése során 933 példány, téli álmát alvó rőt koraidenevérre (Nyctalus noctula)...

Két év börtönt kapott egy...

A Pécsi Járásbíróság a napokban kihirdetett ítéletével pénzhamisítás miatt két év börtönre ítélt egy pécsi férfit, amelynek végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztette.  A...

Az időjárás miatt hamarosan...

Az időjárás miatt hamarosan elvirágzik a magyar kikerics a Szársomlyón Az enyhe téli időjárás miatt a magyar kikerics virágzása felgyorsult, így február közepétől már egyre kevesebb virágot...

Megújította együttműködését a Vadászkamara és a BMRFK

Megújította együttműködését a Vadászkamara és a BMRFK Megállapodásban rögzítette közös célkitűzéseit a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság és az Országos Magyar Vadászkamara Baranya Megyei Területi Szervezete Pécsett.  Dakos József rendőr dandártábornok megyei rendőrfőkapitány és Agyaki Gábor az Országos Magyar Vadászkamara Baranya Megyei Területi Szervezetének elnöke együttműködési megállapodást írt alá 2018. január 30-án a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon megtartott munkaértekezleten. A vadászattal összefüggő jogsértések megelőzése, a vadászat gyakorlásához szükséges feltételek biztosítása, a lőfegyverek megszerzésére és...

Villanyoszlopnak csapódott egy autó tegnap este

Villanyoszlopnak csapódott egy autó tegnap este A műszaki mentés idejére félpályás útlezárás volt az érintett útszakaszon.   Két személyautó ütközött össze január 29-én este Komlón, a Pécsi úton. A baleset következtében az egyik autó villanyoszlopnak csapódott. A kiérkező komlói tűzoltók egy vízsugár biztosítása mellett áramtalanították a járműveket. Az eset során személyi sérülés nem történt.

Híres finn művészekről láthatunk izgalmas filmeket

Híres finn művészekről láthatunk izgalmas filmeket Január 31-én, szerdán délután öt órakor várnak minden érdeklődőt a Civil Közösségek Házába (Pécs, Szent István tér 17.), ahol Akseli Gallen-Kallela festőművészről és Jean Sibelius zeneszerzőről láthatnak filmeket. A programot a Pécsi Magyar-Finn Társaság szervezi.   Közlemény: "Mindkét híres finn művész 1865-ben született. Most filmeket nézünk róluk. Látjuk Gallen-Kallelát Magyarországon, mert Budapesten is élt és dolgozott. A másik film a csodálatos finn természetet mutatja Sibelius zenéjének kíséretével.Az est házigazdája Tóth Károly.A következő klubestünk már február...