Kormányzati segítség érkezhet az Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola felújításához
Nem tettek le a fenntartók az oktatási célokra egyelőre alkalmatlan Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola épületének felújításáról, azonban a korábban elnyert pályázati pénz nem elegendő a beruházásra. Páva Zsolt, Pécs polgármestere lapunknak elmondta, remélhetőleg rövid időn belül a felújításhoz szükséges forrásokról megnyugtató döntés születik. Amint arról hírt adtunk, nyáron derült ki az Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola épületében nem folytatható tovább az oktatás mindaddig, amíg - az elhibázott módon alkalmazott - IMS-technológiával készült...
Két pécsi tanár, Nagy Mária és Simon Péter is Rátz Tanár Úr életműdíjat kapott
Nyolc tanár vehette át idén a Rátz Tanár Úr Életműdíjat, amelyet minden évben kiemelkedő munkát végző, természettudományos tantárgyat tanító pedagógusok kaphatnak meg - közölték a szervezők szerdán. A közlemény szerint az elismerést azok az 5-12. évfolyamon matematikát, fizikát, kémiát vagy biológiát tanító tanárok kaphatják meg, akik pályájukon országszerte különösen sokat tettek az oktatás ügyéért és kiemelkedően nagy hatással voltak diákjaik fejlődésére, későbbi szakmai karrierjére. A Magyar Tudományos Akadémián tizennyolcadszorra átadott díjat idén a budapesti...
Csaknem félszáz mesemondó versengett a Gandhiban
Érték- és hagyományőrzés - ez a fő célja annak a megmérettetésnek, amelynek már több mint egy évtizede szervezője és házigazdája a pécsi Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola. Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó tanintézete ebben a tanévben november 27-ére hirdetett Országos Cigány/Roma Mesemondó Versenyt. A vetélkedés ezúttal is népszerűnek bizonyult. Tíznél is több iskolából, illetve tanodából (Lentitől kezdve Lakócsán át Jánoshalmáig) közel ötven diák érkezett a versenyre. Volt, ahonnan többen is jöttek, pl. a Bács-Kiskun megyei...
Ittasan vezetett egy...
Befejezte a vizsgálatot a rendőrség annak a járművezetőnek az ügyében, akit közúti ellenőrzés alkalmával fogtak el a komlói...
A falu pénzén nyaraltak az...
A Siklósi Járásbíróság kedden kihirdetett ítéletével az elsőrendű vádlottat - Gilvánfa jelenlegi polgármesterét - öt rendbeli...
Rendkívüli nyitva tartással...
A NAV Baranya Megyei Adó- és Vámigazgatósága ügyfélszolgálatai az ünnepi munkarendhez igazodva rendkívüli nyitva tartással...
Huszonnyolc migránssal a...
A Mohácsi Járási Ügyészség több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt emelt vádat egy férfi...
Hatalmas adósságot...
Több mint 568 millió forint lakbérrel tartoznak a városnak az önkormányzati ingatlanokban élők. Egy új programot állítottak...
Letartóztatták a pécsi...
A Pécsi Járásbíróság 2018. november 27-én elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra emberölés bűntette miatt....
Visszaadták a Bóly Zrt. vadászterületéről ellopott trófeát
Egy férfi engedély nélkül ejtett el egy szarvasbikát Bóly környékén, majd két társával ellopta annak trófeáját. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya vesztegetés, orvvadászat, lopás, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt folytat nyomozást egy vokányi, egy bakonyai és egy harkányi férfival szemben.A megalapozott gyanú szerint a három férfi 2017-ben a Bóly Zrt. vadászterületén egymás tevékenységéről tudva, közösen, vadászként, engedély nélkül egy körülbelül 200 kilogramm súlyú szarvasbikát ejtett el, amelynek trófeáját ellopták.A...
Meghalt egy megvert férfi Vasason, de nem a bántalmazásban
Furcsa közleményt adott ki a rendőrség egy Pécs-Vasason történt haláleset miatt. Azt írták, hogy a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába vasárnap 11 óra 3 perckor arról érkezett bejelentés, hogy Pécsett, a D utcában egy férfit holtan találtak otthonában.A helyszíni szemle során az idegenkezűséget nem lehetett kizárni, ezért a rendőrség intézkedett az elhunyt férfi igazságügyi orvosszakértő általi boncolására a halál pontos okának megállapítása érdekében.A vizsgálat megállapította, hogy a férfi halála és az aznap hajnali bántalmazása között...
Kulturális forradalmat hozott a népiskolat törvény
A szó nemes értelmében vett kulturális forradalmat hozott az 1868-as népiskolai törvény - jelentette ki az oktatási államtitkár kedden Pécsett. Bódis József (képünkön) a szabályozás megszületésének 150. évfordulója alkalmából megrendezett kétnapos konferencia megnyitóján hangsúlyozta: az akkori törvény óriási jelentőségű volt, ugyanis minden fiatal számára lehetővé tette az iskoláztatást, az iskolázottságot, ami napjainkban "már természetes".Az akkori gondolatiság 150 évvel ezelőtt szabályozásban, törvényben testesült meg. Ezt számos olyan cselekedet követte,...
A déli határnál...
Ellenőrző gyakorlatot rendeltek el a határ mentén - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-t. ...
Fagyrém ellen: ideje...
Idén év elején harminc vízmérő fagyott el Pécsett, tavaly 360 tönkrement szerkezetet cseréltek ki a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt....
Pro Caritate díjat kapott...
A Szociális Munka Napja alkalmából kapott „Pro Caritate" díjat Borsósné dr. Kisbalázs Éva gyermekvédelmi...
Gázolás miatt hosszabb a...
Kedden délelőtt negyed 11-kor Szabadegyháza és Sárosd között egy személyvonat elgázolt egy ismeretlen személyt. ...
Elitta a pénzt a feleség,...
A Pécsi Törvényszék kedden kihirdetett elsőfokú ítéletével erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettében bűnösnek...
Egy tizenötéves fiút értek...
Egy pécsi bevásárlóközpontból lopott egy fiú. Egy biztonsági őr tett bejelentést a...
Házakat fosztogatott két pécsi férfi, lecsukták őket
A Pécsi Járásbíróság hétfőn elrendelte két pécsi férfi letartóztatását kétrendbeli lopás bűntettének alapos gyanúja miatt egy hónapra. A nyomozás eddigi adatai szerint a két gyanúsított 2018. november 8. és november 17. napjai között, több pécsi lakóházba mentek be ajtó-, illetve ablakbefeszítés módszerével és onnan különböző használati és dísztárgyakat, ékszert, készpénzt és műszaki eszközöket tulajdonítottak el két társuk segítségével, akiknek letartóztatását a múlt héten rendelte el a Pécsi Járásbíróság.A Pécsi Járásbíróság 2018. november 26-án elrendelte két pécsi...
Huszonhárom migránst tartóztattak fel a határvédők Majs térségében az éjjel
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba keddre virradó éjjel 23 migráns Majs térségében. A rendőrök 2018. november 27-én 0 óra 50 perckor 23 illegális migránst tartóztattak fel Majs térségében. A férfiakból álló csoport tagjai indiai, afgán, szír, iráni és ghánai állampolgároknak vallották magukat. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.Velük szemben az intézkedések folyamatban vannak.
284 tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek hétvégén
Országszerte több mint 120 településen, 200 helyszínen zajló hétvégi akció során összesen mintegy 284 tonna tartós élelmiszert gyűjtött az Élelmiszerbank Egyesület 5350 önkéntese segítségével. Az adományokból közel 57.000 ezer élelmiszercsomag készül, amelyeket a gyűjtésben részt vevő önkéntesek juttatnak el a gyűjtés környékén elő nélkülözőkhöz. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület 2018-as karácsonyi élelmiszer gyűjtése során idén ismét három napon át: november 23-án, 24-én és 25-én több mint 200 budapesti és vidéki élelmiszer áruházban a vásárlók összesen 284 tonna tartós...
« Előző
13860 | 13881 | 13902 | 13923 | 13944 | 13965 | 13986 | 14007 | 14028 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Havasi Bertalan feljelentette Magyar...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Autó elé futott egy gyalogos Pécsett,...
- Sulyok Tamás: nincs olyan ok, ami...
- A Lánc utcában csaptak fel a lángok...
- Megdörrenhet az ég, záporok is...
- Kizuhant egy 17 éves lány...

