Ismét éjfélig tart nyitva a Tudásközpont a vizsgaidőszakban

Ismét éjfélig tart nyitva a Tudásközpont a vizsgaidőszakban A tavalyi nagy sikerre való tekintettel az idei téli vizsgaidőszakban, december 3. és január 20. között ismét meghosszabbított nyitvatartással várja az Egyetemi Könyvár és Tudásközpont az esti és éjszakai tanulást választó hallgatókat.   Az előző, 2017/18-as tanév téli vizsgaidőszakának 43 napja alatt 4861 hallgató tanult reggel 8.00 és éjfél között a Tudásközpontban. A legtöbb látogató december 12-én érkezett; ezen a napon a hosszabbított nyitva tartás alatt 175-en vették igénybe a PTE Hallgatói Önkormányzatának kezdeményezésére és a könyvtárosok munkája révén...

Még Kodály Zoltán is megdicsérte a most már világrekorder Mestert, Tillai Aurélt

Még Kodály Zoltán is megdicsérte a most már világrekorder Mestert, Tillai Aurélt Két oka is van, hogy Tillai Aurélt felkerestük. Alighanem világrekord, hogy Idén áll hatvan éve a Pécsi Kamarakórus élén, s november 23-án töltötte be 88. életévét.   - Teljesen spontán indult el a zenei pályán.- Igen, igazából még a gimnázium nyolcadik osztályában sem tudtam, mivel is szeretnék foglalkozni. A magyar érdekelt a leginkább, így jelentkeztem az akkori Pázmány Péter Egyetemre, de sajnos nem vettek fel, így magyar-ének szakot végeztem. Úgy gondolom, a sors választott ki engem erre a területre. - Milyen indíttatása volt a Kamarakórus megalapításának 1958-ban?-...

Mesterlövész is közreműködött a pécsi tűz oltásakor

Mesterlövész is közreműködött a pécsi tűz oltásakor Az elsődleges információk szerint a tűzeset során senki nem sérült meg.  Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy melléképület Pécsett hétfőn délután, a Nagy-Máli úton.  A tűzesethez a pécsi és a szigetvári hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett négy vízsugárral eloltották a lángokat.  Egy gázpalack felrobbant az épületben, valamint egy gázpalackot a tűzoltók jelenleg is hűtenek, ártalmatlanításához mesterlövész segítségét kérték.  Az elsődleges információk szerint az eset során senki nem sérült...

Oszlopnak csapódott egy...

Oszlopnak csapódott egy kisteherautó Besence közelében Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.  Villanyoszlopnak csapódott egy kisteherautó hétfőn délután az...

Kigyulladt egy melléképület...

Kigyulladt egy melléképület Pécsett a Nagy-Máli úton A tűzoltók megkezdték a lángok oltását.  Kigyulladt egy melléképület Pécsen, a Nagy-Máli úton hétfőn délután.  A...

Szatírt fogtak Pécsett -...

Szatírt fogtak Pécsett - Huszonnégyszer vette elő az egyetemi városrészben A férfival kapcsolatban összesen 24 rendbeli jogsértés gyanúját tárta fel a rendőrségi vizsgálat.   A Baranya Megyei...

Pénteken nyílik a pécs...

Pénteken nyílik a pécs Adventi Kézműves és Mesevásár, 150 programmal készülnek Mintegy 150 programot kínál az érdeklődőknek az Adventi Kézműves és Mesevásár, amelyet november 30. és december 23. között...

A gumisokra gyúrnak az...

A gumisokra gyúrnak az adóellenőrök ezen a héten A NAV munkatársai november ezen a héten Szentlőrincen, Szigetváron, Komlón, Kozármislenyben, Siklóson, Harkányban és a...

Járóbotot kínált, aztán...

Járóbotot kínált, aztán meglopta áldozatát A rendőrség befejezte a vizsgálatot annak a szigetvári férfinak az ügyében, aki trükkös módszerrel lopta el az idős sértett...

Túl olcsók voltak a holmik, kiszúrták az átverést a navosok a bevásárlóközpontban

Túl olcsók voltak a holmik, kiszúrták az átverést a navosok a bevásárlóközpontban A Nemzeti Adó- és Vámhivatal dél-dunántúli munkatársai egy bevásárlóközpont ruházati üzletében mintegy 180 hamis terméket foglaltak le, több mint fél millió forint értékben. Azt nem közölték, pontosan hol történt az eset, de erős a gyanúnk, hogy Pécsett.    A hivatal munkatársai egy dél-dunántúli bevásárlóközpontban tartottak ellenőrzést, amikor észrevették, hogy az egyik ruházati boltban feltűnően olcsón kínáltak márkás termékeket. Részletesebben megvizsgálták a pulóvereket, sapkákat, pólókat, és megállapították, hogy gyenge minőségűek, és nincsenek rajtuk a...

Dunafalván fogtak migránsokat vasárnap a rendőrök

Dunafalván fogtak migránsokat vasárnap a rendőrök A Bács-Kiskun megyei rendőrök vasárnap  Dunafalva közigazgatási területén egy esetben összesen négy külföldit tartóztattak fel, akik iráni állampolgárnak vallották magukat.   A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően a csoportot visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Kirabolt egy járóbottal közlekedő embert a Király utcában

Kirabolt egy járóbottal közlekedő embert a Király utcában A Pécsi Járásbíróság a napokban kihirdetett határozatával egy férfit a bűncselekmény felismerésére, elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt, mint különös visszaesőt 6 év szabadságvesztésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata fegyház. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.   A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott 2018. május 9. napján 5 óra 25 perc körüli időben Pécsett, a Király utcában megszólította az 1942-ben született,...

Itt adhatunk vért a héten...

Itt adhatunk vért a héten Pécsett és a megyében Pécsett és Baranyában a következő helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a héten:   Pécs Regionális...

Halálos baleset történt az...

Halálos baleset történt az 57-es főúton, Kozármislenynél Két személygépkocsi karambolozott az 57-es főúton, Kozármisleny és Pécs között vasárnap délelőtt.   Az ütközés...

Elaludt cigizés közben,...

Elaludt cigizés közben, súlyosan megsérült Vasárnap hajnalban Pécsett a Névtelen utcában cigarettázás közben elaludt egy személy, és súlyos égési sérüléseket...

Egy hónap múltán találtak...

Egy hónap múltán találtak rá a gyilkosság áldozatára egy pécsi lakásban Összevesztek, majd leszúrta vitapartnerét egy 61 éves férfi.   A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság...

Megint a bank nyert, most...

Megint a bank nyert, most sem volt ötös a lottón A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 47. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...

Így fest Pécs felett az ég:...

Így fest Pécs felett az ég: köd üli meg a tájat Borongós, párás, ködös az időjárás, s ez vár ránk egész hétvégén.    Kellemetlen, barátságtalan az idő egész...

Pécs és a járás települései az egyik legjelentősebb ingatlanpiacnak számítanak

Pécs és a járás települései az egyik legjelentősebb ingatlanpiacnak számítanak A magyarországi ingatlanpiacon átlagosan 89 százalékkal nőtt az adásvételek száma a 2017-ig tartó ötéves periódus alatt, és a várakozások szerint idén még a tavalyinál is több, csaknem 155 ezer tranzakció várható az országban. Pécsett és a járásban 3600 adásvételre számítanak. A fővároson kívül a legmagasabb négyzetméterárak Győrben, Sopronban és Debrecenben vannak: a téglalakásokra átlagosan 350 ezer forint, a panellakásokra 300 ezer forintos négyzetméterár a jellemző - olvasható az Otthon Centrum legfrissebb elemzésében, amelynek az eredményeit szombaton közölték az...

Látványporozáson is részt vehettek a gyerekek

Látványporozáson is részt vehettek a gyerekek A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai csütörtökön tartottak rendhagyó bűnmegelőzési napot a Pécsi Szieberth Róbert Általános Iskola tanulói számára.   A csaknem 230 diák az internet veszélyeivel kapcsolatos előadássorozaton vett részt, ezután a rendőrség felszereléseivel és munkájával ismerkedhettek meg.   Az előadásokat fegyverzeti eszköz és rendőrkutyás bemutató is színesítette. A bűnügyi helyszínelő munka iránt érdeklődő gyerekek látványporozáson vehettek részt, ahol az ujjnyomat-vétellel és a nyomelőhívó eszközökkel kapcsolatban is bővíthették...

Kiemelkedő teljesítményeket és tehetségeket ismerhetnek meg a pécsi idősek

Kiemelkedő teljesítményeket és tehetségeket ismerhetnek meg a pécsi idősek Olyan szép kort megélt emberekkel beszélgethetnek a pécsi nyugdíjasház lakói, akik életük során kiemelkedő teljesítményt nyújtottak A negyedévente jelentkező beszélgetéssorozat kezdeményezője Őri László alpolgármester, aki közösségépítő szándékkal hívta életre a programot.   „Magunk közt" címmel kezdeményezett programsorozat emellett azt a célt is szolgálja, hogy a pécsi idősek az élet legkülönfélébb területén nagyot alkotó hasonló szép kort megélt embereket bemutassa, velük párbeszédet biztosítson a pécsi nyugdíjasházban élőknak.A sorozat nyitóeseményén...