Hármas elnöki találkozó Pécsett
A megbeszélésen szó lesz a térségben élő kisebbségek helyzetéről, továbbá a hármas határrégió fejlesztéséről és természeti értékeinek megóvásáról is.A kétoldalú, magyar-szerb, illetve magyar-horvát államfői találkozók az elmúlt években szinte már rutinszerűnek számítanak.Boris Tadic szerb elnök többször járt Budapesten, és az utóbbi négy évben Sólyom László is négyszer látogatott Szerbiába, legutóbb ez év márciusában. A magyar államfő egyszer sem utazott Belgrádba, Boris Tadiccsal Zentán, Szabadkán, illetve Újvidéken tárgyalt.Megbeszéléseiken többször is megerősítették, hogy a...Ököllel verte állba tanárát a szünetben
A fiú azt sérelmezte, hogy a tanár rászólt, mert feltartotta a többieket.A diák először szájalt, majd ütött. A tanár nem sérült meg komolyabban, másnap feljelentést tett a rendőrségen. Az ügyben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult büntetőeljárás.Rendőrök ébresztettek fel egy részeg autóst
A rendőrök ébresztették fel, közben gyorsan kivették az indítókulcsot, mert még a motor is járt. A fiú arra emlékezett, hogy egy főiskolai buliban ivott a barátaival, utána autózni indult a városba. A fiatalembert vérvételre vitték, elvették a vezetői engedélyét és feljelentették ittas vezetés miatt.Könyvbemutató a Művészetek...
A Jelenkor Kiadó rendezvényén Forgách András Kovács Mimi színművésznő közreműködésével mutatja be a kötetet.Ilma Rakusa Lassabban! című esszékötetéről Nádas Péter és Csordás Gábor beszélget.Díjazták az év rendőrét és...
Páva Zsolt polgármester napirend előtt összegezte a múlt hétvégi országgyűlési választás eredményeit, úgy fogalmazott, az...
Állásbörze a Pécsi...
A képzések magas, az egész országban elismert szintje teszi keresetté a pécsi diplomát a munkaerőpiacon. Az egyetem kiemelt fontossággal kezeli a hallgatók elhelyezkedésének...Többfelé várható zápor,...
Várható időjárás az ország területére csütörtök estig: Csütörtökön a több-kevesebb napsütés mellett megnövekednek a gomolyfelhők, többfelé kialakul záporeső, északkeleten zivatarok...Traffipax csütörtökön Pécs...
08.00 - 08.45 óráig: Pellérd 09.00 - 09.45 óráig: Görcsöny 10.00 - 10.45 óráig: Ócsárd 11.00 - 11.45 óráig: Pellérd 13.00 - 13.45 óráig: Berkesd 14.00 - 14.45 óráig: Pereked...Közönségtalálkozó Vámos...
A kortárs magyar irodalom egy sajátos szegmensét képviseli Vámos Miklós, aki, mondhatnánk, egy írva gondolkodó, vagy akár...
Nyereséges is lehet a Munkácsy...
Városházi információink szerint a Nemzeti Vágtán való pécsi részvételről szóló előterjesztés kapcsán "további egyeztetésekre van még szükség", míg a Zsolnay Kulturális Negyed vezetői posztjára kiírt pályázat esetében a bíráló bizottság nem fogadta el a beérkezett pályázatokat, azaz azok "további előkészítést igényelnek".A grémium azonban elfogadta a - remélhetőleg nemsokára most már tényleg látható - Munkácsy-kiállítás "lebonyolításához szükséges további forrás előteremtésének szükségességéről" szóló előterjesztést.A Nagy Lajos gimnáziumbeli...
Borsónagyságú jég esett Pécsett
A Nefela Jégeső-elhárítási Egyesület minden évben május 1-jétől kezdi meg a dél-dunántúli régióban a munkáját, jelenleg éppen az egyesület meteorológiai radarjának tavaszi próbaüzeme zajlik - mondta el a hosszúhetényi állomás ügyeletese. Hozzátette: a radarkép alapján a déli határszélen és a határtól a Kelet-Mecsek lábáig tartó területeken számíthatunk újabb jégesőre abból a kiterjedt felhőzetből, amelynek néhány zivatarfelhője 7 kilométer magasságú.Rendőrök zárják le pénteken a fél belvárost
A járműforgalom elől pénteken reggel hat és délután négy között a Boltív közt teljes hosszában; a Perczel Mór utcát a Széchenyi tér - Kisfaludy u. Anna, Zrínyi Miklós utcát teljes hosszában, időszakosan, forgalomirányítás mellett a rendőrség lezárja.Ugyanebben az időben a Perczel utca teljes hosszában; Lyceum utcában a Perczel M. utca - Király utca közötti szakaszon; Nagy Flórián utcában a Líceum u. - Nagy Flórián tér közötti szakaszon, Anna utcában az Anna u. 14. számtól - Szent Mór utcáig terjedő szakaszon megállási tilalmat rendeltek el.Ugyanez vonatkozik a Janus Pannonius, az...Daktari kalandjai négy...
- Miért kezdett bele először, hogy könyvet írjon utazásairól és a külföldi missziókban végzett tevékenységéről?- Volt egy...
M6/M60: így biztonságos
Az alagutakban történő biztonságos közlekedésről szóló tájékoztató brossúra a pálya menti benzinkutaknál ingyenesen elvehető,...
Vandál földmunkák az...
A Malomvölgyért Egyesület az elmúlt héten felhívást tett közzé, melyben arra kérte tagjait és mindenkit, aki szívesen tölti a...
Szakítás miatt verte össze...
A nő összerogyott, földre esett, de a férfi ott sem hagyta békén, rugdosta teljes erővel, ahol érte. A nő orvoshoz ment, az elsődleges vizsgálatok szerint könnyebb sérülései lettek. A...Gondolta a norvég, itt nem...
A lány azt mondta a rendőröknek, nem láncolta ki, abban bízott, hogy nem viszik el, mert feléjük ez természetes. Tévedett, valaki elvitte a közel hatvanezer forintot érő kerékpárt. A...POSZT: jegyek egy hónappal...
Idén egy hónappal minden előrébb kerül. Február végén lezárták a versenyévadot és már elkészült a kiegészítő programok listája is a X. POSZT-ra, amelyet június 3. és 12. között rendeznek...Pécsett tart előadást Stumpf István politológus
A Pécsi Egyházmegyei Justitia et Pax Bizottság rendezésében megvalósuló rendezvény szerdán 18 órakor kezdődik.Folytatódik a kevésbé tavaszias idő
Várható időjárás az ország területére szerda estig:Szerdán napközben főként délnyugaton, nyugaton felszakadozik a felhőzet, és ott néhány órára a nap is kisüthet. Többfelé számíthatunk ismétlődő esőre, záporra, helyenként zivatar is kialakul. Néhol jelentős mennyiségű csapadék is lehullhat.A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 9, 15 fok között valószínű.Időjárási helyzet Európában:Szárazföldünk déli és középső területének időjárását ciklonális mező alakítja. Hatására arrafelé többnyire erősen felhős az ég, és többfelé esik az eső, záporeső, a Kárpát-medence térségében jelentős...Megkapják-e az átvilágítás anyagát?
Páva Zsolt polgármester korábban átfogó belső vizsgálatot rendelt el az önkormányzati fenntartású intézményekben arra vonatkozóan, miként kerülhetett sor arra, hogy egyes létesítményekben a lehetségesnél több milliós, néhol több tízmilliós túlkifizetések történtek a bérek terén.A jelentés szerint az Integrált Szociális Intézményben 38, az 500. sz. Angster József Szakképző Iskolában 24, a Kisgyermek Szociális Intézményekben 23, a Megyervárosi Iskolában 21, míg a Pécsi Gyermekotthonban 10 millió forinttal többet költöttek el - csak bérekre -, mint amennyi a költségvetési rendeletben...
« Előző
45063 | 45090 | 45117 | 45144 | 45171 | 45198 | 45225 | 45252 | 45279 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel tél, nappal tavasz lesz...
- Traffipax csütörtökön Pécsett és...
- Orbán Viktor: 800 milliárd dollár nem...
- Nem veszik el az éves kedvezményes...
- Pécsett sem kifogástalan a levegő...
- Bayer Zsolt a Tisza állítólagos...
- Szórakozni indult, majd eltűnt egy 15...
- Jelentkezőket várnak a...
- Nagyon enyhe és a tizedik...
- Februárban dupla nyugdíj érkezik, és...

