Harci tapasztalatszerzés Pécs felett

A hadgyakorlat célja, hogy a magyar pilóták tapasztalatokat szerezzenek és osszanak meg más típusú repülőgépekkel történő közös repülések során, továbbá képesek legyenek együttműködési képességük demonstrálására, valamint a NATO-ban alkalmazott harceljárások végrehajtására.A gyakorlaton a magyar légierő Mig-29-esei és Gripenjei, valamint amerikai F16-osok, és különböző rakéta légvédelmi eszközök vesznek részt. Emiatt a légteret a HungaroControl részlegesen lezárja többek között Keszthely, Nagykanizsa, Pécs, Kaposvár, Miskolc, Debrecen és Füzesabony felett is.

Indul a nyár: elballagtak a pécsi gimnazisták is

Indul a nyár: elballagtak a pécsi gimnazisták is A pécsi Janus Pannonius Gimnázium száztíz végzős növendéke búcsúzott az iskolától és a Barbakán-kertben a Janus szobornál tartották ballagási ünnepségüket. Elballagnak középiskolájukból a hétvégén országszerte a diákok.

Fejjel törte be a szélvédőt egy kerékpáros

A kerékpáros túl későn vette észre, hogy megállt előtte egy autó, fékezni már nem volt ideje, nekiment, és fejjel előre a hátsó szélvédőnek esett. Nem viselt bukósisakot, de szerencséjére nem esett nagyobb baja. Kórházba vitték, az orvosok megvizsgálták, majd hazaengedték.

Lovas majális a Pécsi víz...

Változatos lovasprogramokkal, bemutatókkal várják az érdeklődőket, akik megismerkedhetnek a lovashagyományokkal, a lógondozással, patkolással.A belépés gyalog vagy kerékpárral ingyenes.A...

Túlnyomóan derült idő várható

Várható időjárás az ország területére péntek estigTúlnyomóan derült idő várható, csak helyenként növekszik meg a felhőzet. Csapadék nem lesz. Főleg a Dunántúlon többfelé megélénkül a...

Hamarosan: Baranyai...

Hamarosan: Baranyai Élménykörút Még idén teljessé válhat az az öt elemből álló - országos, sőt, nemzetközi szinten is versenyképes - turisztikai...

Ferencesek utcája: új arculat

Ferencesek utcája: új arculat Új virágtartókat, padokat, szemetesedényeket és lámpaoszlopokat kérnek a Ferencesek utcájának lakói és kereskedői, akik azt...

Többet vinne, mint amennyit...

Többet vinne, mint amennyit hozna: Pécs nélkül rajtol a Nemzeti Vágta A város kulturális bizottsága április 14-i ülésén tárgyalta volna az idei Nemzeti Vágtán való részvétellel kapcsolatos...

Zene Haiti és Chile...

Zene Haiti és Chile károsultjaiért A majálissal egybekötött rendezvény elsődleges célja az adománygyűjtés, a programok alatt a helyszínen négy ponton gyűjtik a...

Traffipax pénteken Pécsett és környékén

08.00 - 08.45-ig: Pécs, Táncsics M. út09.00 - 09.45-ig: Pécs, Siklósi út10.00 - 10.45-ig: 58-as főútvonal11.00 - 11.45-ig: Pécs, Maléter P. út13.00 - 13.45-ig: Nyugati elkerülőút (Expo)14.00 - 14.45-ig: Pécs, Zsolnay V. út15.00 - 15.30-ig: 192+200 km-szelvény15.45 - 16.30-ig: Keleti elkerülő út

Megmarad az oldi gyermekotthon

Megmarad az oldi gyermekotthon Gulyás Emil, a szocialista frakció vezetője napirend előtti felszólalásában megindokolta a késedelem okát: kifogásolta, hogy újból későn kerültek a bizottságok elé az előterjesztések, amit már sokszor szóvá tettek, és a mostani ülés az utolsó alkalom, hogy ilyen formában támogatják a közgyűlés munkáját.A közgyűlés ezek után rátért a tényleges munkára. Az egyik legfontosabb pontot, a Baranyai Élménykörúttal kapcsolatos döntésekről szóló tervezetet Hargitai János (képünkön), a közgyűlés elnökének javaslatára levették a napirendről. Néhány kisebb volumenű napirendi pont...

Nívódíj a Műszaki Kar rekonstrukciójáért

A Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kar oktatási épületének felújítására és bővítésére irányuló terveket 2004-ben a Pollack Mihály Műszaki Karon diplomát szerzett fiatal oktatók készítették, Dr. Bachmann Bálint felelős tervező vezetésével. A felújítás 2006. őszén kezdődött; a 2007 őszén befejezett munka színvonalát pedig jól illusztrálja, hogy a szakma 2009-ben rangos elismerésben, az Építőipari Mesterdíj Alapítvány által adományozott Építőipari Nívódíjban részesítette az épületet.A most Nívódíjjal jutalmazott épület átépítését követően, a kivitelező - STRABAG - által,...

Magyar buszok Debrecenből -...

Mecsekbusz Kft. és a város vezetői között létrejött és május 13-án a pécsi közgyűlés elé kerülő megállapodásról mindössze annyit tudni, hogy júniustól havonta 12-15, magyar tervezésű,...

Pécsi lett a legjobb...

A legtöbb kifizetett nyereményt tekintve is „BL központú" volt a hét. A Bayern München-Lyon után 77 millió, az Inter-Barcát követően 75 és fél millió ütötte a fogadók markát.A...

Részeg koldusok zavarták a...

A koldusok ugyan senkihez sem szóltak, csak nyitott tenyérrel kéregettek, de ez sokakat zavart, ezért rendőrt hívtak. A két férfit előállították, ellenük szabálysértési eljárás indult.

Megszavazták az...

Megszavazták az átszervezéseket A mai ülésen összesen kilenc napirendi pontot tárgyalnak, amelyek többségéről gyors egymásutánban, megjegyzés nélkül már...

Horvát zongora-trió...

A Dubrovnik zongora-trió 2008-ban alakult három sikeres szólókarriert befutott zenész többéves baráti kapcsolatának eredményeként. A közönség és a szakmai kritikusok véleménye szerint a...

Marad a kellemes tavaszi idő

Várható időjárás az ország területére csütörtök estigTöbbnyire derült lesz az ég, a napsütést csak fátyolfelhők szűrhetik. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon élénk lesz a délire forduló...

Polics József megköszöni a támogatást

"Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik szavazatukkal, munkájukkal, szavazóként szimpatizánsként, aktivistaként vagy Szövetségünk tagjaként is támogatták a FIDESZ komlói csapatát a 2010. évi országgyűlési választáson. Külön köszönöm azoknak a támogatását, akik korábban nem a polgári jobboldal pártját és jelöltjét támogatták, most azonban a változás és személyem mellett döntöttek.A vasárnapi választás eredményének köszönhetősen reménytelen helyzetű térségünk számára is megnyílott a lehetőség a fejlődésre. Az ország talpra állításához elengedhetetlen a vidék és a...

Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén

08.00–08.45-ig: Pécs, Komlói út09.00–09.45-ig: Pécs, Hársfa u.10.00–10.45-ig: Pécs, Nagykozári út11.00–11.45-ig: Keleti elkerülő út13.00–13.45-ig: Pécs, Nagy I. út14.00–14.45-ig: Pécs, Maléter P. út15.00–15.30-ig: Pécs, Bacsó B. út15.45–16.30-ig: Nyugati elkerülő út

A Tánc Világnapja Pécsett

A Tánc Világnapja Pécsett Magyarországon rendszerint a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége rendez gálaestet ezen a napon, amikor is átadásra kerülnek a Szövetség legrangosabb szakmai díjai: az életmű-díjak, az évad legjobb férfi-női táncosainak díjai, a legjobb végzős növendékek díjai, az oktatásért és tudományos munkáért járó díjak. Ugyancsak ezen az estén kerül sor a Fülöp Viktor-ösztöndíjak, valamint az Imre Zoltán-díj átadására is.Az idei Tánc Világnapján egyszerre két város helyszínén tartanak gálaestet hazánkban. A budapesti és a pécsi előadást a Magyar Televízió...