India: 239.108 Ft-tól az Arany háromszögben, március 14-től március 21-ig

India: 239.108 Ft-tól az Arany háromszögben, március 14-től március 21-ig Körutazás Indiában. Utazás: repülővel, szálláshely: kétágyas szobában, program szerint, ellátás: félpanzió. India - Arany háromszög: 239.108 Ft/fő - 2013.12.14-ig érvényes ár, teljes összeg befizetése esetén! Indulás időpontja: 2014. március 14. 1. nap Budapest-DelhiElutazás Budapestről menetrend szerint. 2. nap DelhiÉrkezés Delhibe, transzfer a szállodába. Városnézés. Legelőször Ó-Delhi történelmi nevezetességeivel ismerkedhetnek meg. Látogatás az Akshardam templomban. Ezt követően látogatás a Shah Jehan mogul uralkodó által építtetett Vörös Erődnél. Ezután a Jama Masjid...

Forgalomkorlátozra kell számítani a 6-os úton

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Baranya megyében 13 út összesen mintegy 40 kilométeres szakaszát újíttatja fel külső vállalkozók bevonásával az új, országos szinten 33 milliárd forint értékű útfelújítási program keretein belül.  Több útszakasz esetében a projektgazda Magyar Közút már munkaterületet adott a kivitelezőknek, így a megye több pontján is korlátozásokra számíthatnak a közlekedők. Baranya megyében a már munkába adott szakaszok közül két helyen kell jelentősebb forgalomkorlátozással számolnia az autósoknak. A 6-os főút Szigetvár átkelési szakaszán szakaszosan (maximum...

A mélyből húztak ki egy férfit a tűzoltók Pécsett

A mentőszolgálat munkatársai kérték a tűzoltók segítségét egy árokba esett férfi mentéséhez tegnap kora este Pécsett. A Páfrány utcai garázssor mögött egy három méter mély árokba csúszott egy személy. A pécsi tűzoltók mentőkötél biztosítás mellett kiemelték a balesetet szenvedett férfit az árokból, akit a mentőszolgálat kivizsgálás céljából kórházba szállított. 

Hargitai: Orbán Viktor...

Hargitai: Orbán Viktor támogatná egy új pécsi sportcentrum felépítését A Magasház mindenképpen le lesz bontva - mondta munkatársunknak kedden dr. Hargitai János kormánymegbízott. A...

Újra együtt zenélnek a...

Sajtótájékoztatón jelentette be a Kispál és a Borz zenekar, hogy három koncert erejéig újra összeáll az együttes. Lovasi András, Kispál András, Ózdi Rezső és Brautigam Gábor 2014-ben, a...

Lehallgatási botrány: a...

Lehallgatási botrány: a pécsi Németh Zsolt rendkívüli ülést akar A Jobbik az amerikai lehallgatási botránnyal kapcsolatban az Országgyűlés külügyi bizottságának rendkívüli összehívását...

Harcsa Veronika a Kodály...

Harcsa Veronika a Kodály Központban dalol új lemezéről Elkészült, és október 3-tól kapható Harcsa Veronika ötödik lemeze, melyet ezúttal Gyémánt Bálint gitárossal, duóban készített....

Szkíta-hun származásunk...

A „Fejezetek a magyarság őstörténetéből" elnevezésű előadás-sorozat következő részében Kristóf Zoltán genetikai szakértő ismerteti a magyarság szkíta-hun bizonyítékait. A...

Felmentette a köztársasági...

Mint a bíróság szóvivője a sajtót tájékoztatta, dr. E. K. volt mohácsi járásbírósági bíró ellen ittas járművezetés vétsége miatt büntető eljárás indult 2011. decemberében. A Pécsi...

Letették a kétmilliárdos pécsi biogázüzem alapkövét

Letették a kétmilliárdos pécsi biogázüzem alapkövét Letették annak a kétmilliárdos beruházás keretében megépülő biogázüzemnek az alapkövét Pécs mellett, amellyel a baranyai megyeszékhely szennyvíztelepén keletkező szennyvíziszap energetikai hasznosítása valósul meg. Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere az alapkő ünnepélyes letétele előtt elmondta, összesen 2,1 milliárd forintból, 925 millió forintos uniós támogatással épülhet meg a baranyai megyeszékhely határában a pécsi vízszolgáltató, a Tettye Forrásház Zrt. szennyvíztelepén a biogázüzem. A létesítmény 2014 nyarára készülhet el, ezt követően indulhat el a próbaüzem. A...

Három évvel enyhítették a gyilkos pécsi anya büntetését

A Pécsi Ítélőtábla tizennégyről tizenegy év fegyházra enyhítette kedden jogerősen annak a nőnek a büntetését, aki agyonütötte újszülöttjét tavaly Pécsett. A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa mellőzte a Pécsi Törvényszék elsőfokú ítéletéből, hogy V. Mária előre kitervelte tettét, és tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt marasztalta el. Mellékbüntetésként tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és megszüntette szülői felügyeleti jogát első gyermeke felett. Az eset 2012. augusztus 18-án történt. A 21 éves nő a szülés jeleit...

Jövő év nyarára végleg eltűnhet a Magasház

Jövő év nyarára végleg eltűnhet a Magasház Jövő év nyarára már el is tűnhet a több mint két évtizede lakatlan és a napokban bontásra ítélt huszonöt emeletes pécsi Magasház - mondta a tulajdonos La Torre 2008 Ingatlanfejlesztő Kft. képviselője kedden az MTI-nek. Hosszú Zoltán hangsúlyozta: mivel a felszámolás alatt álló cégnek nincs pénze, a munkálatok akkor kezdődhetnek meg, ha a pécsi önkormányzat a hitelezők kifizetése érdekében meghirdetett nyilvános licit keretében megszerzi az épületet, illetve megkapja a kormánytól a bontáshoz ígért anyagi támogatást. Hozzátette, hogy a ház ez év végén, jövő év elején a városé lehet,...

Petrétei a tévé székházának...

Petrétei a tévé székházának 2006-os ostromáról: fogalmam sem volt, mit kell tenni Petrétei Józsefnek igazságügyi és rendészeti miniszterként fogalma sem volt arról, mit kell tenni a Szabadság téri tévészékház...

Közfoglalkoztatottak...

Közfoglalkoztatottak segítik a 80 év felettieket a mindennapokban már Pécsett is Idén áprilisban indították útjára a Segítő Kezek az Aktív Életért elnevezésű mintaprogramot az időskorúak számára, amelynek...

Ingyenes képzés a pécsi...

Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány a Norvég Civil Alap által kiírt mikró pályázaton az 1029 leadott pályázat közül nyertes 105 pályázó közé került, a „Hospice önkéntesek képzése és a...

Szilveszter...

Szilveszter Szentpéterváron: 104 ezer forinttól, 5 nap, négy éj, 4 csillagos szállodában Szilveszter a történelmi orosz elit központjában, Észak Velencéjében! Szálloda: Hotel Park Inn 4*. Utazás: repülővel,...

Száznyolcvan embert bocsát...

Csoportos létszámleépítést jelentett be hétfőn a British American Tobacco (BAT) Magyarországon: a cég átszervezés keretében várhatóan 180 munkatársától válik meg - közölte a BAT az...

A spanyolok egy nénire...

Papíron már nem a spanyol Milton-csoporthoz tartozó kft. (a La Torre 2008) a pécsi Magasház tulajdonosa, így nem tudni, ki hajtja majd végre a nemrég kiadott bontási határozatot....

Vagyonvédelmi napot tart a rendőrség a Gandhi Gimnáziumban

Vagyonvédelmi napot tart a rendőrség a Gandhi Gimnáziumban A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a Pécsi Rendőrkapitányság mintegy 300 hátrányos helyzetű diák számára komplex bűn- és baleset-megelőzési vagyonvédelmi napot szervez Tegyél Te is a biztonságért! címmel a Gandhi Gimnáziumban. A november 6-án 10 órakor kezdődő program célja, hogy a fiatalok körében szemléletváltás mutatkozzon az értékek védelmében teendő óvintézkedésekről. A felkért színészek és előadók közreműködésével kínált programok a jogkövető magatartásra, az áldozattá válás elkerülésére, a békés egymás mellett élésre, valamint a tanulás kiemelt...

A Visit Pécs taccsra teszi a városban dolgozó idegenvezetőket?

A Visit Pécs taccsra teszi a városban dolgozó idegenvezetőket? Nemrég mutatták be az Irány Pécs Turisztikai Nonprofit Kft. koordinálásában létrehozott Visit Pécs elnevezésű mobilalkalmazást, amellyel könnyen és gyorsan megismerkedhetünk Pécs nevezetességeivel, tájékozódhatunk különböző kulturális programokról, az aktuális szállásokról és egyéb tudnivalókról. Kérdés, hogy az applikáció nem teremt-e konkurenciát a városban dolgozó idegenvezetők számára, s egyáltalán, mennyien értesülnek arról, hogy létezik ilyen szolgáltatás Pécsett? A jelenleg magyar, angol és német nyelven elérhető, ingyenes alkalmazást az elképzelések szerint hamarosan...

Innovációs díjakat adnak át Pécsen a Magyar Tudomány Ünnepén

2013 elején hirdették meg az "Innovációs díj és megvalósítható ötletek" elnevezésű pályázatot, amely az alapítók szándéka szerint részben a korábbi regionális innovációs díj szerepét vette át. A felhívásra tizenöt pályamű érkezett be. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, az MTA Pécsi Akadémiai Bizottság, a Pécsi Tudományegyetem, a Dél-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség és a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara felkért szakértői véleményezték egységes szempontok szerint a pályázatokat. A szakértői bizottság tagjai szinte teljesen egyhangú döntéssel határozták...