Hoppál beszólt az MSZP-nek: "az ő idejükben csak az egekbe emelt rezsi jutott a panelben élőknek"
2013. december 12. csütörtök 16:07
A Fidesz szóvivője szerint a szocialistáktól csak üres ígéretek és egekbe emelt rezsiárak jutottak a panelben élőknek.
Hoppál Péter így reagált Burány Sándor MSZP-s országgyűlési képviselő szavaira, aki pártja nevében blöffnek nevezte, hogy a kormány 500 milliárd forintot fordítana a következő években panellakások felújítására.
Az MSZP kormányzásával ellentétben, amikor csak üres ígéretek voltak a panelházak felújítására, ma újra van elegendő pénz a panelprogram végrehajtására és egy új program indítására - kommentálta az ellenzéki politikus nyilatkozatát a Fidesz szóvivője az MTI-nek küldött közleményében csütörtökön.
Hoppál Péter szerint az első Orbán-kormány által 2001-ben elindított panelprogram a szocialisták alkalmatlansága miatt fulladt kudarcba.
A kormányváltáskor 14 milliárd forint hiányzott a program kasszájából, több ezer család évekig hiába várt az MSZP által megígért támogatásokra - írta, hangsúlyozva, hogy a hiányzó pénzt a jelenlegi kabinet folyamatosan pótolta az elmúlt három és fél évben, s ennek köszönhetően azóta 215 ezer család otthonában megvalósult, további 8 ezernél pedig - amelyek 2009 óta a pályázat elbírálására várnak - elkezdődik a felújítás.
"Ma már ahhoz is elég erős az ország, hogy februárban új panelprogramot indítsunk" - jelentette ki a Fidesz szóvivője, jelezve, hogy jövő februárban 500 milliárd forint értékű panelfelújítási program kezdődik. A cél, hogy 2020-ra az eddig még fel nem újított otthonokat is korszerűsítsék, így a következő években további 380 ezer család életkörülményeit javítják és csökkentik rezsijét - közölte Hoppál Péter.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három újonc is szerepel Marco Rossi...
- Javul az idő, szerdán már ismét...
- Vádat emeltek egy titkos kertészetet...
- Orbán Viktor Zelenszkijnek: ha nincs...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...
- Rémisztő eredménnyel zárult az...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Roppant idegesítő, hogy alig pár...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- Tapolcán találkoztak a polgári körök

