Változnak a bérlettípusok, olcsóbban utazhatnak a pécsi buszokon a kismamák
Január elsejétől olcsóbban utazhatnak a kismamák, a társaság megszünteti az egyvonalas bérletek értékesítését, de tarifaemelést nem terveznek a közeljövőben. Elfogadta a városi közgyűlés a Tüke Busz Zrt. közszolgáltatási szerződésének módosítását. A javaslat szerint a kisgyermekes bérletek használatára a GYED, GYES, GYET, TGYÁS ellátásban részesülők lesznek jogosultak, illetve akik ápolási díjat vesznek igénybe gyermekük után (szülők, nagyszülők). A nyugdíjas és a diákbérlethez hasonlóan a kisgyermekes bérlet is alanyi jogon, jövedelmi háttér vizsgálata nélkül járni fog és a...
Különleges versenyhárfát kapott a pécsi Kodály Központ
Versenyhárfa-ritkaságot kapott a fennállása óta félezer rendezvénynek otthont adó Kodály Központ: a Devescovi Erzsébet hárfaművész által felajánlott különleges hangszert csütörtökön adták át Pécsen. A hétpedálos hárfa az első magyarországi versenyhárfa-készítő, a mára méltatlanul elfeledett pécsi kötődésű Lenhardt János munkája. A mester 1924-ben alapította hangszerkészítő üzemét és 1927-ig tizenkét versenyhárfát készített, ebből mindössze kettő van az országban. Az egyiket a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének Múzeuma, a másikat mostantól a Kodály Központ őrzi, s...Madeira 97665 forinttól: hét éj szállodában, repülővel az örök tavaszba
Töltsön el egy hetet az Atlanti-óceán virágoskertjében, ahol még télen sem megy le a hőmérséklet 17 fok alá! Soha nem látott akciós árakon, a helyszínen magyar nyelvű fakultatív programokkal. Januári-februári indulással: Ft/fő/7 éj JANUÁR 7,8,10,11,14,15,17, 18,21,28,24,25,28,29 FEBRUÁR 4,5,7,8,11,12,14, 15,18,19,21,22 Dorisol Buganvilia*** reggeli 97.665 97.665 Hotel Alto Lido**** reggeli 106.165 106.165 Hotel Baia Azul**** reggeli 104.465 104.465 Hotel Madeira Regency***** reggeli 161.415 161.415 Hotel Pestana Bay Ocean**** all inclusive 161.415 161.415...
Pécs energiahatékonyságáról...
A pécsi önkormányzat határozott szándéka, hogy fenntartható várost építsen. A város az elmúlt évtizedekben nem tudott erős helyi gazdaságot építeni, a megélhetés egyre nehezebb lett az...A BIOKOM közleménye az...
Közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz a BIOKOM Nonprofit Kft. azzal, a sajtóban megjelent hírekkel kapcsolatban, amelyek...
Folytatódik a Kritikai...
Kritikai Szalon néven indult nemrégiben beszélgetés-sorozat a Művészetek és Irodalom Házában. A második, november 14-én 18...
"A szociális munka hivatás"...
Dr. Hargitai János kormánymegbízott sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz a Szociális Munka Napja alkalmából, amely...
Százezer forinttal több...
Levélben kap tájékoztatást Pécs lakossága a héten az állami adósságátvállalás, valamint a rezsicsökkentés eredményeiről - mondta Csizi Péter fideszes országgyűlési képviselő a városban...Jótékonysági garázsvásárt...
A jótékonysági garázsvásár pénteken - november 15-én - a Rácvárosi út 37. szám alatti telephelyen, reggel 9 órától ...
Eltűnt férfiakat keres a pécsi és a szigetvári rendőrség
A Pécsi Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi Gálosi Csaba István 55 éves pécsi lakost.A keresett személy 2013. október 7-én pécsi tartózkodási helyéről eltávozott és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Személyleírás:Gálosi Csaba István 170-175 centiméter magas, sovány testalkatú, rövid, barna hajú. Különös ismertetőjele, hogy fején, a bal oldalon balesetből adódóan egy horpadás látható, melyet haja eltakar. Eltűnésekor fehér színű, hosszú ujjú inget, zöld színű, bélelt orkán dzsekit, barna szövetnadrágot és fekete félcipőt viselt. Előfordulási helye Pécs egész területe.Aki a...Tillai Aurél vezényli a Pécsi Kamarakórus ünnepi koncertjét
A Pécsi Kamarakórus 2013-ban ünnepli alakulásának 55. évét. Ebből az alkalomból szervezik nagyszabású ünnepi koncertjüket, melyre a jelenlegi kórustagok mellett az 55 év során a kórusban éneklő tagokat, családtagokat, barátokat, a szakma képviselőit és a város kórusmuzsikát kedvelő polgárait hívják, várják. A műsorban a kórusirodalom gyöngyszemei mellett elhangzik G. F. Händel Dixit Dominus című oratorikus műve, valamint az alapítókarnagy Tillai Aurél külön erre az alkalomra írt Te Deuma is. A koncerten szólisták a Pannon Filharmonikusokból alakult kamaraegyüttese is...London: 4 nap 47.900 Ft-tól repülővel, szállodában novembertől februárig
Városlátogatás Londonban, repülővel, szállodában reggelivel: 4 nap három éj 82.900 Ft helyett MOST 47.900 Ft! Választható indulások: 2013. NOVEMBER 16., 17., 22., 23., 26., 27., 29.,2013. DECEMBER 01., 02., 05., 06.,2014. JANUÁR 11., 15., 16.,18., 19., 22.,2014. FEBRUÁR 03., 06., 09., 13.,14.,19.,20.Várható szálloda:Hotel Central Park Finsbury Park**A részvételi díj tartalmazza: a repülőjegyet, a szállást 3 éjszakára 2*-os szálloda kétágyas szobáiban reggelis ellátással valamint 2 főre 1 db. (max 32 kg.) feladott poggyászt. A részvételi díj nem tartalmazza:A repülőtéri illetéket,...
Mi lesz Kővárival, Nagy...
Bár a jövő évi parlamenti választásokig még néhány hónap hátravan, a pártok többsége már megnevezte jelöltjeit. A...
Kétszáz-kétszázötven új...
Mint a Polgármesteri Kabinet írta, értesüléseik szerint a Hauni tovább bővítené pécsi gyárát. A dohányipari gépgyártó cég ezirányú törekvése, hogy a jelenlegi 1200 munkahely mellé a...Egy idős nő holttestét...
Ismeretlen női holttestet találtak Harkányban a Szúnyog tóban, az ügyet a hatóság közigazgatási eljárás keretén belül vizsgálja. A rendelkezésre álló adatok szerint 2013. november 11-én...Fürdőköpenyesek a téren:...
Fürdőköpenyes, papucsos és úszósapkás, fürdőzőknek öltözött fiatalok jelentek meg a Széchenyi téren szerda délután. Mint...
Nem jó a parkoló a...
Nemrég megváltozott a forgalmi rend a Jurisics Miklós utcai szolgáltató ház környékén, amely nem kevés fejfájást okoz az amúgy...
Ráfaraghatnak a simlisek...
Ma délután négytől este nyolcig a Pécsi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a város közigazgatási területére. A fokozott ellenőrzés célja a közrend, a közbiztonság...Gála a Pécsi Nemzeti Színházban: huszonötéves lett a Tanac
A Pécsi Nemzeti Színházban ünnepli 25 éves jubileumát november 23-án a Tanac együttes, délután 4 és este 8 órakor megrendezendő előadásokkal. Mint a Tanac vezetője, Szávai József beharangozó közleményében írja, 1988-ban néhány táncos és zenész együttest alapított azzal a szándékkal, hogy visszatérjenek a hagyományokhoz és a magyarországi horvát falvak népéhez, akiktől a táncok, dalok, zenék erednek. Az együttes nevének egy baranyai horvát páros táncot választottak s a név hamarosan ismert lett Pécsett és Baranya megyében. Legtöbb útjuk azóta is ezekbe a falvakba...
Nem lesz idén tűzifaosztás, sanszos, hogy emelkedik a lopások száma
Elmarad a mostani télen a már hagyományosnak nevezhető tűzifaosztás. Az erdőtulajdonosok attól tartanak, a lopások száma emiatt jelentősen megugrik, Mohai László mezőőr pedig amondó, nem alaptalan a félelmük. Előfordul, hogy Pécsett közterület-felügyelők védik az erdőket, városunkban ugyanis továbbra sem dolgozik mezőőr. „Szükség törvényt bont", reagált Mohai László mezőőr, amikor arról kérdeztük, valóban előfordulhat-e, hogy megugrik a falopások száma városunk környékén, miután kiderült, az idei télen csak a kisebb települések kapnak állami támogatást tűzifa-osztásra....
Kitüntetéseket adnak át Pécsett a Szociális Munka Napja alkalmából
A Baranya Megyei Kormányhivatal dísztermében a Szociális Munka Napja alkalmából elismeréseket és kitüntető díjakat adnak át az arra érdemeseknek november 15-én. A pénteken 10 órakor kezdődő eseményen köszöntőt mond Kocsis József, a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesületének (SZIME) elnöke, Hargitai János kormánymegbízott, Páva Zsolt, Pécs polgármestere és Fülöp Attila, az EMMI helyettes államtitkára. A kitüntetettek a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Baranya Megyei Kirendeltségének elismeréseit, Pécs polgármesterének dicséreteit és a SZIME megyei...A rovat további témái
- Kiválasztották az idén megalakult Zsolnay-céh tagjait
- Baleset miatt lezárták a 6-os utat Paksnál
- Jogerősen hét év börtönt kapott a tanítványaival erőszakoskodó mohácsi rajztanár
- Fát döntött ki a viharos szél Pécsett
- Hargitai méltó ünneplést remél az első világháború centenáriumán
- Áthangolják a pécsi adótornyot, újra kell hangolni a tévéket
« Előző
31536 | 31563 | 31590 | 31617 | 31644 | 31671 | 31698 | 31725 | 31752 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Faggyal, havazással és széllel...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Figyelmeztetnek a meteorológusok:...

