Újraindíthatják a komlói vájáriskolát
A bányászat fejlesztésével kapcsolatos feladatokról határozott a kormány. A pénteken közzétett határozatban a kormány feladatul szabta meg a nemzeti fejlesztési miniszternek, hogy készítsen előterjesztést a magyarországi bányászat fejlesztéséhez szükséges intézkedésekről, valamint a bányászat jogi környezetének felülvizsgálatáról az iparpolitikai stratégiával összhangban. A komlói vájáriskola újraindításáról a nemzetgazdasági és az emberi erőforrások miniszterének kell előterjesztést készítenie. A feladatok elvégzésének határideje 2013. november 27.Új eljárás indul Keczer László ellen a buszkiszervezés ügyében
November 26-án, kedden 9 órakor új eljárás kezdődik a Pécsi Közlekedési Zrt. egykori vezérigazgatója ellen hűtlen kezelés bűntette indított ügyben a Pécsi Törvényszéken - tájékoztatott Hajdu István szóvivő. A módosított vádirat szerint K.L., mint a Pécsi Közlekedési Zrt. vezérigazgatója 2009. január 1-jén adásvételi szerződést kötött egy járműkölcsönző céggel autóbuszok adásvételéről. A buszok visszabérlése során megvalósította a vádirat szerint a hűtlen kezelést, mert magasabb összegben állapították meg a szükségeshez képest a bérleti díjat. A bíróság az eljárást korábban egyszer...
Egy hét múlva nyílik az adventi vásár Pécsett
November 29-én, pénteken 17 órakor tartják Pécsett a Harmadik Adventi Kézműves és Mesevásár megnyitóját. A programsorozatot Páva Zsolt polgármester és Weisz Fanni, Pécs Arca nyitja meg a Széchenyi téren, a Mindenki karácsonyfája mellett.A Janus diákjai nyerték a...
A Zsolnay Kulturális Negyedben rendezték meg a PénzSztár elnevezésű, középiskolások számára kiírt pénzügyi vetélkedőjének regionális döntőjét, amelyet a pécsi Janus Pannonius Gimnázium...Hobo amerikai imát mond Jim...
Földes László Hobo Amerikai ima című előadói estjére kerül sor november 22-én 19 órától a Művészetek Házában. A...
Normandiában bűvöli...
November 24-én Normandiába utazik a Pannon Filharmonikusok, ahol a VII. Őszi Normandiai Fesztivál (Automne en Normandie)...
Folytatódik az "Ön már...
November 25-én, hétfőn este 6 órakor kezdődik az Ön már városunk része - portrébeszélgetés-sorozat következő része a Művészetek és Irodalom Házában. A meglepetésvendég beszélgetőtársa...Pécsett is gyűjtést szervez...
Nyolc helyszínen fogadja pénteken és szombaton a lakosság adományait a Magyar Élelmiszerbank Egyesület Pécsett. A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is megszervezi karácsonyi..."Út a más világba" -...
A Mohácsi Rendőrkapitányság a szakiskolai kábítószer fogyasztás megelőzése érdekében két napos bűnmegelőzési előadássorozatot...
Kedden állítják fel a Mindenki karácsonyfáját a Széchenyi téren
Mindenki karácsonyfáját november 26-án, kedden reggel 7 óra 30 perckor vágják ki a BIOKOM szakemberei Pécs-Somogyon, a Somogy utca 7. alatt. A fát innen szállítják a Széchenyi térre - a megfelelő szakmai irányítás és szükséges biztonsági intézkedések betartása mellett.Eltűnik végre a kiálló kábel az Uránbányász téren és Kertvárosban is
Már nem kell sokáig kerülgetni a kilógó áramvezetéket a Mecsek Áruház előtti Uránbányász téren, ahogy hamarosan a kertvárosi Árnyas úton is eltűnik a hasonló csonk. A környéken élők szerint éppen ideje, hogy az uránvárosi vezetékkel kezdjenek valamit, hiszen az gyakorlatilag a tér felújítása óta csúfítja a környéket. Arról nem is beszélve, hogy - szerintük legalábbis - balesetveszélyes is. Még az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) évad tiszteletére újították fel az Uránvárosban található Uránbányász teret, ám a terület nem sokáig húzta rongálás nélkül. Az egyik lámpaoszlopnak...
Zoltán kirabolt egy idős asszonyt Pécsett, megbűnhődik érte
Halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást zárt le vádemelési javaslattal a nyomozó hatóság egy pécsi lakossal szemben - tájékoztatott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendelkezésre álló adatok szerint 2013. február 25-én 19 óra körüli időben T. Zoltán Pécsett, a János utca egyik lakóépülete előtt egy idős nőt meglökött és válláról a táskáját letépte. A sértett az esés következtében életveszélyes koponyasérülést szenvedett, majd később elhalálozott. A rendőrség a lakosság segítségét kérve megjelentette a médiában a...
Átadják a Baranya megyei...
A Nemzeti Agárgazdasági Kamara Baranya Megyei Igazgatósága ünnepélyes keretek között adja át az első Baranya megyei kamarai kártyát. A kamarai kártya minden tagot a kártyaprogramhoz...Az ország legjobbjai között...
Rangos helyezést ért el a Janus Pannonius Múzeum (JPM) az Emberi Erőforrások Minisztériumának tavalyi országos közművelődési...
Ismét nyitva áll a...
Befejeződött a Pintér-kert rekonstrukciója: Pécs számos védett növényfajnak otthont adó nevezetessége csütörtökön nyílt meg...
Segítségnyújtás nélkül...
Pécsett történt közlekedési baleset okozóját és szemtanúit keresi a rendőrség. A Pécsi Rendőrkapitányság nyomozást folytat...
Tizenhárom taggal alakul...
Hétfőn, november 25-én délután 1 órakor megalakul a Zsolnay Céh. A Zsolnay Céh ötlete 2013 nyarán született meg, felismerve a klasszikus kézműipari vállalkozások hatékony és...A diszkriminációról szóló...
2013 decemberében, a fogyatékkal élők és az emberi jogok világnapjai alkalmából immár negyedik alkalommal nyílik meg az ÉlményPark?! Pécsett. A program célja a fiatalokban lévő...600 milliós támogatást kap 41 dél-baranyai szervezet
Hatszázmillió forint támogatást kap gazdaság- és szolgáltatásfejlesztésre negyvenegy dél-baranyai szervezet a LEADER-program keretében, az erről szóló határozatokat Tiffán Zsolt országgyűlési képviselő és Hargitai János baranyai kormánymegbízott adta át szerdán Siklóson. A nyertesek, amelyek sorában önkormányzat, gazdasági társaság éppúgy megtalálható, mint református társegyházközség, vagy sportegyesület, a pénzt a turizmushoz, a sporthoz és egyebek mellett a vallásgyakorláshoz köthető kisebb beruházásokra költik. Tiffán Zsolt az MTI érdeklődésére elmondta, hogy mivel a...Pécsett tartják a PénzSztár regionális döntőjét
November 21-én, csütörtökön délután egy időben, 14-16 óra között 28 négyfős, 14-20 éves középiskolásokból álló csapat méri össze a tudását Magyarország 7 régiójában, hogy a győztesek részt vehessenek a PénzSztár nevű, Első Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny két hét múlva, december 5-én Budapesten megrendezendő országos elődöntőjében. A dél-dunántúli regionális döntőt Pécsett, Zsolnay Kulturális Negyed Apostolos termében rendezik meg. A zsűri elnöke Dr. Kálózdi Tamás, a Signal Biztosító elnök-vezérigazgatója, tagja még Dr. Kiss Endre, a rendező Szigetvári...
Szigetvári tananyagot játszik Pécsett az Ocho Macho
Tízéves születésnapját 10 év - 10 város című turnéjával ünnepli a klubokban és fesztiválokon is rendkívül népszerű, pörgős, latinos-punkos-skás, igazi örömzenét játszó Ocho Macho. A zenekar Pécsett a Zsolnay Kulturális Negyedben lép fel november 30-án. „Óriási megtiszteltetés, amikor az emberek úgy döntenek, hogy aznap este minket választanak. Ezt mind a mai napig alázattal fogadjuk! Éppen ezért a mai napig izgulunk is, hogy át tudjuk-e adni, azt, amit szeretnénk. És, hogy mi is az? Az élmény, az, hogy kikapcsolhassanak az emberek, hogy elfelejtsék gondjaikat és, hogy...
A rovat további témái
- Félnek-e a lányok, és ha igen, miként védekeznek, ha este vagy éjszaka Pécsett közlekedniük kell?
- Újra várja a felajánlásokat az Élményalap
- Gyermekosztály lakóinak adományoz ifjabb Ranga László
- Európa nagyvárosai 29.900 Ft-tól, három éjszakára repülővel
- Tragikomédia az új városi tévénél: Pécs egy részén éppen nem fogható
- Flashmobot tart Gyurcsány pártja a Plázánál, a CBA békemenetelése kifejezetten nem tetszett nekik
« Előző
31482 | 31509 | 31536 | 31563 | 31590 | 31617 | 31644 | 31671 | 31698 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Faggyal, havazással és széllel...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- A vevők dobták össze egy idős...

