Új verseskötet jelent meg Petrőczi Éva pécsi költőtől
Az elmúlt félév verstermését foglalta össze a Mint a gyerekkor című kötetében Petrőczi Éva József Attila-díjas pécsi költő. A Pro Pannonia Kiadónál megjelent kötetet kedden mutatták be Pécsen. Petrőczi Éva a kötet bemutatóján azt mondta: a versek tematikailag tartalmazzák mindazt, amit az új évezred szűk másfél évtizedében megélt, sok örömöt és fájdalmat, emberi veszteséget és nyereséget. Emellett a versek bemutatják belső, lelki tájainak történéseit, az évek múlásával, a korosodással együtt járó küzdelmét és az unokák hozta örömöket, felvillantja az ősök és elődök példáját, a...Nyolc ormánsági református templomot újítanak fel
Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke és Tiffán Zsolt, az Ős-Dráva program kormánybiztosa aláírta az ormánsági református templomok felújításáról szóló megállapodást kedden, Vajszlón. A megállapodást az Ős-Dráva program elkezdésének harmadik évfordulója alkalmából tartott rendezvényen írták alá. A dokumentum értelmében a dél-baranyai térség legveszélyeztetettebb templomainak felújítása valósulhat meg a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 300 millió forint támogatásából. Tiffán Zsolt az esemény után telefonon az MTI-nek elmondta, hogy a megállapodásnak megfelelően...Advent, Karácsony, Szilveszter - a Szent György Fogadó kínálata:
Ne főzzön az ünnepek alatt! Ajánlatunk elvitelre december 24-25-26-án délelőtt 10 órától délután 3 óráig: Kocsonya 600.- (0,5 l-ben 12 dkg kocsonyahús) Pontyhalászlé tésztával 1200.- (0,5 l halászlé és 15 dkg pontyszelet) Pontyhalászlé harcsafilével és tésztával 1400.- (0,5 l halászlé és 15 dkg harcsafilé) Haltej és ikra 500.- (7dkg halászlében főtt belsőség) Töltött káposzta 1200.- (2x6 dkg töltelék levélben és aprókáposzta 25 dkg) Harcsapaprikás kapros-túrós galuskával 1600.- (22 dkg harcsafilé és 15 dkg köret) Egészben sült kacsa 3800.- májából készült töltelékkel, párolt...Nem ért egyet a...
Közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz a pécsi székhelyű Honsa Kft., amelyben a cég a Vasas Szakszervezeti Szövetség által meghirdetett demonstrációval kapcsolatban fejti ki...Indul a Mecsek-Dráva...
Tizenöt éve adták át a BIOKOM Nonprofit Kft. pécsi Hulladékkezelő Központját. Az évforduló alkalmából kedden a Kodály...
Idén is ad moratóriumot a...
A Tettye Forrásház Zrt. tájékoztatása szerint a társaság idén is felfüggeszti átmenetileg az esedékes korlátozásokat a közelgő...
Pécsett tart fórumot...
Schmuck Andor, a Magyar Szociáldemokraták Pártjának elnöke lesz a vendég az Értelmiségi Klub december 12-i összejövetelén. A...
Pécs mellett még másik...
Az eddigi információk szerint 13 városban csaptak be pénzváltás ürügyén trafikosokat azok a szlovák csalók, akiket Sárbogárdon fogtak el és Zalaegerszegen előzetes letartóztatásba...Hogyan lesz így pécsi...
Talán újra régi hírnevéhez méltóan emlegethetik a pécsi kesztyűt, miután a kézmelegítő gyártásával és értékesítésével...
Jövő héten két színházi előadás is lesz a ZSKN-ben
Bulgakov Képmutatók cselszövése és Székely János Caligula helytartója című előadását nézhetik meg jövő kedden és szerdán azok, akik kilátogatnak a Zsolnay Kulturális Negyedbe. A program: December 17. kedd 19.00 Zsolnay Színház - Mihail Bulgakov: Képmutatók cselszövése A Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Füge Produkció és a Szkéné Színház közös előadása Zsolnay Negyed - E78 XIV. Lajos korában vagyunk, amikor Molière Párizs népét és uralkodóját szórakoztatja társulatával, egészen a Tartuffe megírásáig. Ezzel a darabbal azonban magára haragítja Charron érseket, aki...Mentőt vásárolna a Szemem Fénye, ehhez kér most segítséget
A Szemem Fénye Alapítvány jelenleg egy betegszállítóval és két gyermekmentővel látja el az országban egyedülálló feladatát. Gépkocsiparkjuk az intenzív igénybevétel miatt azonban folyamatosan elöregszik. A mentőautók munkából való tartós kiesése pedig nem csak az ellátást veszélyeztetné, hanem a kezelést igénylő gyerekek életét is, ezért az alapítvány munkatársai a pécsiek segítségét kéri: "Vásároljunk együtt mentőautót, mentsünk közösen életet!" - szól a felhívás. Az akció részleteiről a http://szememfenye.hu oldalon találhatnak olvasóink további információkat.
Busz és autó ütközött Magyarszéken, egy súlyos sérült
Egy ember súlyosan, kettő könnyebben megsérült, amikor busszal ütközött össze egy személyautó a Baranya megyei Magyarszék belterületén kedd reggel. A 66-os út érintett szakaszán teljes útzár van - közölte a megyei rendőr-főkapitányság. A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint a Sásd felé haladó személygépkocsi eddig tisztázatlan okok miatt átsodródott a szembejövő sávba, ahol a menetrend szerint közlekedő autóbusznak ütközött. A személyautóban utazók sérültek meg. A helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt teljes szélességben lezárták a 66-os út balesettel...Rendőrautó ütközött...
Megkülönböztető jelzését használó rendőrautóval ürközött hétfőn este fél hat körül egy személygépkocsi a Nendvich Andor út (a négy sávos hatos) és a Szántó Kovács János utca sarkán. Öt...Döntőbe jutott a pécsi...
Kialakult a középiskolás pénzügyi-gazdasági verseny 4 csapatos döntőjének mezőnye, a döntőbe jutott a Pécsi Janus Pannonius Gimnázium csapata. December 5-én délután 7 csapat...Lassan elérik az eredetileg...
Összességében jó állapotban vannak a pécsi panelházak, állítja Nagy Emil lakásszövetkezeti vezető. Szerinte évtizedekkel...
Kezdődik a Karácsonyi...
Pénteken, azaz december 13-án a Pirogránit udvar "karácsonyfaerdővé" változik. Reggel 9 órától a régió kézművesei, hagyományőrző civil szervezetei, a program támogatói és pécsi...Forgalomkorlátozás lesz...
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy egy, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége által szervezett rendezvény ideje alatt...Nullára csökkenti Pécs...
Pintér Sándor belügyminiszter (képünkön) hétfői pécsi sajtótájékoztatóján bejelentette: a tavalyi 29,7 milliárd után Pécs...
Lantos Ferenc alkotásaiból nyílik kiállítás a Király utcában
Állandó kiállítással tisztelegnek Lantos Ferenc előtt Pécsen. A Kossuth- és Munkácsy-díjas képzőművész alkotásait bemutató tárlat szombattól látogatható a Király utcai Vasváry-házban. A kiállításon szereplő száztíz műtárgyat a művész tanítványa, Pinczehelyi Sándor válogatta és rendezte a múzeum munkatársainak közreműködésével azokból az alkotásokból, amelyek a Janus Pannonius Múzeum és Pécs tulajdonában vannak - áll a múzeum MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyagában. Hozzátették: a tárlat időrendi sorrendben mutatja be a szisztematikusan építkező életmű főbb vonulatait, a...Több autónak nekihajtott, de nem emlékszik semmire
Három autónak is nekiütközött egy 34 éves pécsi férfi Nissan Pickup típusú teherautójával december 8-án, vasárnap 12 óra körül Zala megyében. Egy férfinak pedig súlyos sérüléseket okozott, mégis továbbhajtott egy járművezető a Zala megyei Miháldon - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján. A pécsi férfi terepjárójával vasárnap Miháldon először egy parkoló Suzuki Swift bal oldali visszapillantó tükrének ment neki. Ezután egy szintén parkoló Volkswagen Passatnak és a mellette álló 57 éves tulajdonosának ütközött neki. A férfi az elsődleges orvosi...
Véglegesíti egyéni jelöltjeinek névsorát a Fidesz
Mai ülésén véglegesíti a jövő évi országgyűlési választáson induló Fidesz-KDNP-s egyéni képviselőjelöltek névsorát a Fidesz országos választmánya. Mint ismert, a párt baranyai jelöltjei minden bizonnyal Csizi Péter, dr. Hargitai János, dr. Hoppál Péter és Tiffán Zsolt lesznek. Kövér László házelnök, a kormánypárt választmányi elnöke az MTI-nek adott interjújában a múlt héten azt mondta, hogy a jelöltnévsorról szóló döntéssel lép a Fidesz a kampányidőszakba, hivatalosan pedig akkor, amikor a köztársasági elnök kihirdeti a voksolás időpontját.A Magyar Nemzet információja szerint a...A rovat további témái
- Török Riviéra: 69.900 Ft/főtől, 7 éjszaka, repülővel, áprilisban all inclusive ellátással (!)
- Ezer pécsit ültettek újra a padokba, nagyon alacsony iskolázottságúakat
- A baranyai tűzoltók munkáját cserkészek segítik a jövőben
- Szilveszter Párizsban: búcsúztassa a Champs Elysées-n 2013-at, egy grandiózus utcabálon!
- Szocdemek: Juhász István megerősítette elnöki pozícióját
- Jótékonysági akció a Tom Marketben: a Szemem Fénye Alapítványt támogathatják a vevők
« Előző
31347 | 31374 | 31401 | 31428 | 31455 | 31482 | 31509 | 31536 | 31563 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Faggyal, havazással és széllel...
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Duplájára emelkedik jövőre a családi...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Fontos határidő közeleg, autósok...

