Napokon belül helyrehozták a kutyafuttatót és az Aranyoskutat - évi 20 millió megy ilyesmire
2014. január 20. hétfő 15:11

Gyakran érkezik bejelentés a BIOKOM Nonprofit Kft.-hez a városban történt rongálásokról. A cégnél érdeklődésünkre azt közölték, az évente húszmillió forintot kitevő vandál cselekedetek nyomait igyekeznek a lehető leghamarabb helyrehozni: a Rókus-dombi kutyafuttató kerítését és az Aranyoskutat is napokon belül megjavították.
A napokban egyik olvasónk jelezte, hogy - immár nem első alkalommal - ledöntötték a Rókus-dombon található kutyafuttató kerítését. Mivel a füves területen széttört italosüvegeket is találtak, vélhetően az esti bulizás járulékos részének tekinthető a rongálás.
Az esettel kapcsolatban megkerestük a városüzemeltetésért felelős BIOKOM Nonprofit Kft.-t, ahol elmondták, nem egyedi esetről van szó.
- Sajnos rendszeresen kapunk bejelentést hasonló esetekről - mondta Lóczi Szidónia pr-menedzser. Kérdésünkre elárulta: többek között köztéri padokat és buszmegállót is megrongáltak, valamint esőcsatorna-fedlapok is tűntek el az elmúlt hetekben.

A BIOKOM szakemberei a lehető leghamarabb igyekeznek helyreállítani a vandalizmus következményeit, a Rókus-dombi kutyafuttatót például - melynek tönkretételéről december 30-án szerzett tudomást a cég illetékes munkatársa - január másodikára már rendbe is hozták.
Hasonló a helyzet a nemrég megrongált Aranyoskúttal, a belvárosi alkotást ugyanis - bár az első tervek csak a tavaszra szóltak - már az elmúlt napokban helyreállították. Lóczi Szidónia tájékoztatása szerint az ehhez szükséges alapanyagokat azonnal megrendelték, ezek megérkezése utáni napon pedig el is végezte a javítást a BIOKOM.

Hogy a munkálatok pontosan mekkora összegbe kerültek, nincs kimutatás, ám mint megtudtuk, a városüzemeltető cég egy esztendőben nagyjából húszmillió forintot költ hasonló jellegű munkákra a városban és a parkerdőben.
A rongálásokkal kapcsolatban megkerestük a rendőrséget is, ők elektronikus levelükben azt közölték, a Rókus-dombi eset „nem jutott a Pécsi Rendőrkapitányság tudomására, bejelentés nem érkezett, sem szabálysértési, sem büntetőeljárás nem indult". Az Aranyoskút megrongálása ügyében a BIOKOM feljelentést tett.
Képeink a Rókus-dombi kutyafuttatónál, valamint az Aranyoskútnál készültek.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva - BIOKOM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Érkeznek a felhők, szerdán már az eső...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Összecsomagoltak a mohácsi rendőrök,...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Több áruházlánc kiegészíti a...
- Karambol miatt teljes útzár van a...
- Mesélnek a pécsi utcák, terek: a...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Ez volt Baranyában a legszárazabb...