Karambol miatt lezárták a 6-os főutat
Két személygépkocsi ütközött a 6-os úton, Dunaföldvárnál, az utat teljes szélességében lezárták - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel. Huszti Gábor arról tájékoztatott, hogy a forgalmat a helyszínelés ideje alatt az M6-os autópályára terelik. A katasztrófavédelem közlése szerint az egyik járműbe egy ember beszorult, a dunaújvárosi tűzoltók feszítővágóval szabadítják ki.Bűnmegelőzési tanácsadást tartottak nyugdíjasoknak
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya január 28-án délelőtt képzést tartott az időskorúak sérelmére elkövetett vagyon elleni bűncselekmények és megelőzésük témában. A rendezvényen részt vett a Tettye Forrásház Zrt. és az E.ON Zrt. képviselője, valamint a Baranya Megyei Kormányhivatal Áldozatsegítő Szolgálat vezetője. A szolgáltatók részéről érkezett előadók formaruhába öltözött dolgozójuk segítségével mutatták be a rendszeresített öltözetet, igazolványt, valamint ismertették a szolgálati gépjárművek jellemzőit. További tájékoztatást adtak munkavégzésükről és...
Baranyában elsőfokú figyelmeztetés van érvényben
Pénteken hajnalban mindenhol visszavonták vagy mérsékelték a korábban az ónos eső miatt kiadott másodfokú riasztást. Több megyében azonban továbbra is elsőfokú riasztások vannak érvényben nemcsak az ónos eső, hanem a viharos szél, illetve a hófúvás miatt is. Az Országos Meteorológia Szolgálat az MTI-hez eljuttatott, éjfélig szóló veszélyjelzése szerint tizenkét megyében - Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest - valamint a főváros területén lehet számítani ónos esőre, emiatt citromsárga, vagyis elsőfokú...Hurghada és a Vörös-tenger...
Tavaszi akció! Felnőtt árak és családi csomagok, utazás charter járattal minden szombaton! HURGHADA TTC Triton Empire...
A BIOKOM felkészülten várja...
A BIOKOM Nonprofit Kft. 18 gépjárművel 24 órában folyamatosan elősózza, valamint apró szemű kőzúzalékkal, érdesítő anyaggal síkosság-mentesíti az utakat. 153 fő 29 kisgéppel a járdák,...A bólyi takszöv vezetője,...
Hat napja kezdődött az a per, amelyet Szigeti Mária, a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet ügyvezető igazgatója (mint...
Huszti Péter lesz az idei,...
Huszti Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező lesz a 2014-es Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT)...
Február elsejétől: új...
Február elsejétől újabb változások lépnek életbe a pécsi közösségi közlekedésben. A helyi szolgáltatást végző Tüke Busz Zrt....
Iskolásoknak hirdet...
A Pannon Filharmonikusok rajz- és fogalmazáspályázatot hirdet általános iskolás diákok számára. A legjobb pályamunkát egy...
A bíróság előtt felelhet tettéért a baksai kutyagyilkos
A tegnap lezárult nyomozás adatai szerint az 5 hónapos német vizslát egy baksai férfi tavaly decemberben olyan súlyosan bántalmazta, hogy a kutya elpusztult. A Siklósi Rendőrkapitányság állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy baksai lakos ellen, aki 2013. december 15-én 09 óra 30 perc és 2013. december 16-án 15 óra 30 perc közötti időben a szomszéd 5 hónapos német vizsla kutyáját bántalmazta, melynek következtében az állat elpusztult. Az elsődleges intézkedéseket követően a 27 éves férfit a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, aki...
Figyelmeztetés: ónos eső Pécsen, Mohácson és Pécsváradon is!
Az Országos Meteorológiai Szolgálat a gyenge ónos eső veszélye miatt I. fokú (citrom) riasztás adott ki a pécsi, pécsváradi és a mohácsi járásra - figyelmeztet csütörtök délelőtti legfrissebb közleményében a megyei katasztrófavédelem. A csapadék várható mennyisége általában néhány tized milliméter lesz. Az ónos eső miatt csúszóssá válthatnak az utak, amely mind a közúti, mind pedig a gyalogos közlekedésre kellemetlen hatással lehet. Kérik az állampolgárokat, hogy fokozott figyelemmel, a megváltozott körülmények ismeretében induljanak útnak, és vegyenek részt a közlekedésben!Jótékonysági koncertet rendeznek egy pihenő kialakításáért
Február 4-én kedden este 7 órakor jótékonysági koncertet rendeznek a Zsolnay Negyedben. A komolyzenét ismerőknek és kevésbé ismerőknek is élvezhető koncerten neves pécsi előadók között egy korábban a PTE Gyermekgyógyászati Klinikán kezelt beteg is előad. Az Eurakvilo Alapítvány többek között ennek a koncertnek a bevételéből szeretne egy szülőpihenőt kialakítani. Ezzel biztosítanánk, hogy az Oncohaematologiai Osztályra került kisbetegek szülei krízishelyzetekben éjszakára gyermekeik mellett maradhassanak. A rendezvény támogatói a Pannon Filharmonikusok, a PTE Művészeti Kar és a...Februártól indul a "Téli...
Hazánk területén egyedül a Szársomlyón él a fokozottan védett magyar kikerics. A 10. éve megrendezett kikerics túrán kivételes alkalom nyílik a szintén fokozottan védett, csak engedéllyel...Traffipax csütörtökön...
Csütörtökön reggel fél kilenc és délután negyed négy között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 8.30 - 9.45: Pécs, Tüskésréti út 10.00 -...Sharm El Sheikh 85 250...
8 nap/7 éjszaka, felnőtt árak és családi csomagok, utazás charter járattal minden szombaton! Tropicana Tivoli...
Gerner Zsuzsa lett a német...
A német szövetségi elnök Dr. Gerner Zsuzsannát nevezte ki Pécs új, tiszteletbeli konzuljává. Dr. Matei I. Hoffmann német...
Táncszínházzal köszöntik a...
Zheng Zhou Dal és Táncszínház és a Tagou kung-fu iskola közös bemutatóval köszönti a Kínai Holdújévet január 29-én, 19 órakor Zsolnay Negyed E78-as termében. A Zheng Zhou Dal és...Pepita Kultúrtérnek hívják...
Új, hívogatóbb nevet visel mostantól a pécsi Balokány-liget területén álló, európai uniós támogatás segítségével nemrég teljesen felújított civil szolgáltatóközpont. Pepita Kultúrtérnek...A 35-ös és a 44-es járatok nem a menetrend szerint közlekednek
A téliesre fordult időjárás miatt egyes járatok esetében korlátozásokra kell számítani.A 35-ös jelzésű buszok csak a Dömörkapuig szállítják az utasokat.A 44-es járat 9 órától közlekedik.A havazás miatt a járatok a menetrendben szereplőktől eltérően közlekedhetnek, az útviszonyoktól függően. Az aktuális helyzetről a Tüke Busz diszpécserszolgálatánál is érdeklődhetnek a 20 947 8199-es vagy 72 224 654-es számon.Zöld kavalkád indul pénteken a Pécs Plázában
Ökováros hét kezdődik január 31-én, pénteken a Pécs Plázában. A február 5-ig, szerdáig tartó rendezvénysorozat első fellépője a Vivat Bacchus lesz pénteken negyed 5-kor. Őket követi Dénes Anett népi játszóháza, majd este 6 órától jóga bemutató veszi kezdetét. Szombaton egészségnapot tartanak. Reggel 10 órától este fél 8-ig. Sportbemutatók, egészségügyi szűrések és gyermekprogramok várják az érdeklődőket. Érdekességképp lesz láthatatlan szoba és a jelenlévők részt vehetnek fűszerspirál építésben is. Szintén szombaton délután 3 órakor indul a "Tekerjünk együtt...Szili Katalin újra elindul Pécsett a korábban többször is megszerzett parlamenti mandátumért?
Egyre több civil szervezet csatlakozik a Szili Katalin által vezetett Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárthoz (KTI). A pécsi illetőségű politikus, volt parlamenti elnök, köztársasági elnökjelölt a Pécsi Újság.hu érdeklődésére egyelőre nem kívánta kommentálni azt az információnkat, hogy a baranyai megyeszékhely 2. számú választókörzetében újból megmérettetné magát. Azt azonban elmondta, hogy egy-két héten belül eldől, vállalja-e a választási küzdelmet Hoppál Péterrel, a Fidesz szóvivőjével és Szakács Lászlóval, az MSZP-elnök kabinetfőnökével. A múlt héten csatlakozott...
A rovat további témái
- Traffipax szerdán Pécsett és környékén
- Lisszabon már 59 900 Ft/főtől! 3 éjszaka, repülővel akciós áron!
- 400 millióból korszerűsítették a pécsi víziközmű-hálózatot
- Egy hét luxushajón 74 900 Ft/főtől, ismét akciós áron foglalhatók Földközi-tengeri hajóutak
- Egyelőre megmenekült a Pécsi Galéria belvárosi kiállítóhelye, de...
- Gyógyhellyé nyilvánították Szigetvárt
« Előző
30969 | 30996 | 31023 | 31050 | 31077 | 31104 | 31131 | 31158 | 31185 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Duplájára emelkedik jövőre a családi...
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Szabad a vásár: Baranyában is mindent...
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Vigyázat a lépcsőházi növényekkel:...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...

