Szulejmán nyomában - vetélkedő családok és iskolások részére
2014. március 04. kedd 18:13
Honismereti és turisztikai játéksorozatot indít családok és iskolás csapatok részére a Pécsi Kulturális Központ, Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, a Janus Pannonius Múzeum és Egerszegi Andrea módszertani szakember.
A program fő célja három baranyai város, Pécs, Mohács és Szigetvár történelmi emlékeinek megismertetése, a történelmi események átélése és megelevenítése, illetve egy lehetséges baranyai „Török Tematikus Útvonal" turisztikai vonzerejének közvetítése.
Amiért érdemes nevezni: az interaktív játéksorozat három történelmi helyszínen (Pécs, Szigetvár, Mohács) szervezett komplex témanapon való részvételt biztosít, az egyes témanapok során a belépős helyszínekre (Jakováli Hasszán Dzsámi, Szigetvári Vár, Mohácsi Történelmi Emlékhely) díjmentes belépést tesz lehetővé. A három akciónap közötti időszakban két levelezőforduló és az ezekhez kapcsolódó kreatív feladatok megoldását, valamint az akciónapok színes programjain való részvétel mellett a helyszíneken szervezett játékos vetélkedő-feladatok teljesítését várják el a jelentkezett csapatoktól.
A díjak:
- családi csapatok számára egy- illetve kétnapos kirándulás Mohácson, Szigetváron és az orfűi üdülőkörzetben, valamint tárgyjutalmak.
- iskolai csapatok számára nyári táborozás, egynapos kirándulások, tárgyjutalmak.
A „baráti társaságok" kategória helyezettjei jelképes díjazásban részesülnek. A díjazásáról részletesebb tájékoztatást a www.pecsikult.hu honlapon közölnek, a díjak sorát folyamatosan bővítik.
Kategóriák: három kategóriában, 4 fős csapatok nevezhetnek a Dél-Dunántúlról.
1. Családi csapatok 4 fős csapatok, legalább egy fő 18 éven aluli gyermekkel.
2. Iskolai csapatok: 3 diák+ 1 tanár. Évfolyam: 4-8. évfolyamosok (vegyes évfolyamok is lehetségesek).
3. Baráti társaságok: a kategória minden tagja 18 éven felüli.
Feladatok megjelenése: PKK, DDNPI, JPM, és a Mohácsi Nemzeti Emlékhely honlapján.
Jelentkezni lehet: a [email protected] e-mail címen.
Nevezési díj: a mohácsi vész emlékére 1526 Ft/ csapat.
Az összeg a nevezési határidőig átutalható a 11731001-15478768 bankszámlaszámra (megjegyzés rovatba: „Szulejmán" és a csapatnév írandó), vagy személyesen befizethető a Pécsi Kulturális Központban (Pécs, Dr. Veress Endre utca 6.)
Nevezési határidő: március 10.
További információ: Varga Ágnes ([email protected], 30-6119562), Komlós Attila ([email protected])
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hurrá, hurka!
- Meleg, napsütéses nap vár ránk szombaton
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Nyomtalanul eltűnt Skóciában egy...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Orbán Viktor: a magyarok pénzének...