Csontváry-képek: Lázár ötletelne, Hoppál szerint viszont nem oda Buda

Csontváry-képek: Lázár ötletelne, Hoppál szerint viszont nem oda Buda FRISSÍTVE: Vujity Tvrtko arra emlékeztette Lázár Jánost csütörtöki bejelentése kapcsán, miszerint ötletpályázatot írnak ki Csontváry Kosztka Tivadar hat óriásképének elhelyezésére, hogy van már Magyarországon egy Csonváry Múzeum, Pécsett. Hoppál Péter pécsi országgyűlési képviselő, kultúráért felelős államtitkár közleményben reagált: „A Budai Vár Honvéd Főparancsnokságának épületében nagy közönségsikerrel zajló, júliusban nyílt Csontváry életmű-kiállítás az év végén zárul. Az eddig is Pécsett kiállított Csontváry-képek január folyamán az eredeti terveknek megfelelően...

Munkácsy-díjas művész kiállítása nyílik a Pécsi Galériában

Munkácsy-díjas művész kiállítása nyílik a Pécsi Galériában Pénteken 17 órakor tartják Péter Ágnes Munkácsy-díjas képzőművész Az ellipszis terében című kiállításának megnyitóját a Zsolnay Kulturális Negyed - Pécsi Galéria m21-be. A tárlatot Beke László művészettörténész nyitja meg. - Világunkban a Hold nem tökéletes pályán mozog a Föld körül, hanem egy komplexebb útvonalon, amit ellipszisnek neveznek. Minden ellipszisnek két gyújtópontja van, ellentétben az egy középpontú körrel. A Hold ellipszis pályájának egyik gyújtópontja maga a Föld, de mi van a másikban? Ez az a hely, amely a Föld kiegészítője, aminek virtuális, vagy potenciális...

Kínai gyógyászat: Péccsel példálózott a diplomata

Magyarországon jönne létre a hagyományos kínai gyógyászat térségbeli központja, amely lefedné a gyógyítás, a kutatás és a képzés teljes vertikumát a Baltikumtól a Balkánig - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára csütörtökön egy budapesti konferencián elmondott nyitó előadásában. Az Ősi tudás új utakon - a megújuló hagyományos kínai gyógyászat Magyarországon című konferencián az államtitkár arról beszélt, Magyarország elkötelezett a kínai-magyar kapcsolatok további előmozdításában, és ennek fontos része az egészségügy területén...

Félmilliárdot költöttek rá:...

Átadták a Pécsi Egyházmegye mintegy félmilliárd forintból felújított kastélyát, kápolnáját és gazdasági épületeit a baranyai Hosszúhetényhez tartozó Püspökszentlászlón csütörtökön. Az...

Lezárnak egy sávot a 6-oson...

Csütörtök délutántól keddig a víznyelőrácsok cseréjét végzik, torlódások várhatók.  A BIOKOM közlése szerint csütörtök délutántól november 3-án délutánig a közlekedés biztonságossá...

Önjáró autót építettek a...

Önjáró autót építettek a pécsi egyetemisták: parkolni már tud, a versenyzést most tanulja Magától parkol az a gokart autó, amelyet pécsi fiatalok fejlesztettek ki az egyik multinacionális cég megmérettetésére....

Pécsi diákok is indulnak a...

Elkezdődött az Európai Parlament támogatásával indított DiákrEPorters pályázat, mintegy 30 diákszerkesztőség részvételével. A dél-dunántúli régiót öt csapat is képviseli, négy csapat a...

Baranyai főtitkára van a...

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon a napokban tartották az Európai Önkéntes Polgári Védelmi Szervezetek Fórumának V. Konferenciáját, ahol ismét szervezet főtitkárának...

Traffipax csütörtökön...

Csütörtök reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 06.30-07.30: Pécs, Zsolnay Vilmos út07.45-08.45: Pécs,...

Többször megszúrta élettársát egy pécsi nő, előzetesbe került

A Pécsi Járásbíróság október 26-án elrendelte egy fiatal nő előzetes letartóztatását életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy hónapra - közölte szerdán a Pécsi Törvényszék. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított október 23-án Pécsett, a lakóhelyén, előzetes szóváltást követően egy késsel több alkalommal megszúrta élettársát, aki a szúrások következtében életveszélyes sérülést szenvedett.A gyanúsított büntetett előéletére, a kiemelt tárgyi súlyú bűncselekményre figyelemmel a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől kell tartani, illetve hogy...

Erre figyeljen, ha a Pécsi Köztemető környékén közlekedik!

Erre figyeljen, ha a Pécsi Köztemető környékén közlekedik! A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy október 30-a és november 2-a között ideiglenes forgalomkorlátozás lép életbe Pécsett. A Mindenszentek és Halottak napja zavartalan lebonyolítása érdekében a következő forgalomkorlátozások lépnek életbe a Pécsi Köztemető közelében: 2015. október 30-án 6 órától november 2-án 21 óráig feloldják a megállási tilalmat a Siklósi úton, a Kanizsai Dorottya úti kereszteződéstől számított 30 métertől, a temető déli bejárata előtt 30 méterig, a jobb szélső sávban, a Siklósi úti Shell benzinkút déli kijáratától a temető...

Teljesen akadálymentessé vált, megújult és kibővült a Városi Ügyfélszolgálati Központ

Teljesen akadálymentessé vált, megújult és kibővült a Városi Ügyfélszolgálati Központ A Pécs Holding, a PÉTÁV, a Tettye Forrásház, a Közterület Felügyelet és a Pécsi Követeléskezelő Egyesülés mellett mostantól már a Biokom NKft.-vel kapcsolatos ügyeket is intézhetik a pécsiek az átalakításokon átesett, teljesen akadálymentesített, modernizált Városi Ügyfélszolgálati Központban, a Búza tér 8/B alatt - jelentette be Páva Zsolt, Pécs polgármestere szerdán. Mint arra a városvezető emlékeztetett, Pécsett 2012-ben a Pécs Holding Zrt. vezetésével négy önkormányzati cég összefogott azzal a céllal, hogy a város lakói számára a lakossági ügyintézés folyamatát felgyorsítsák,...

Gyertyagyújtással hívják...

A Baranya Megyei Baleset-megelőzési Bizottság a közlekedési balesetek végzetes kimenetelének megelőzésére kívánja felhívni a figyelmet gyertyagyújtással  november 3-án 10 órai...

Páva Zsolt: fontos a...

A levéltárakban folyó értékmegőrző munka fontosságát hangoztatta Pécs polgármestere szerdán a baranyai megyeszékhelyen.  Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya...

Nem sütiért, hanem lopni...

Besurrant egy pécsi cukrászdába egy 28 éves férfi, s ellopta az egyik alkalmazott mobilját.  A rendőrség közlése szerint a 28 éves F. Ervin kedden délben Pécs belvárosában az egyik...

Ez nem kutyafüle: napi...

Ez nem kutyafüle: napi rendszerességgel támadnak meg nagy kutyák kisebbeket Pécsett Több kutyatulajdonos is azzal kereste fel szerkesztőségünket, hogy szinte már nem merik levinni az utcára kedvencüket, mivel...

Az első parancsolatról...

Az első parancsolatról beszélt Udvardy György Második alkalommal tartotta a felnőttek katekézisét Udvardy György pécsi megyéspüspök október 22-én a Dóm-kőtárban. Az egy...

Korszerűsítésekre nyert...

Az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program pályázati keretében 174,68 millió forint támogatást nyert a PÉTÁV Kft. korábban megvalósított hőközpont-korszerűsítési,...

Traffipax szerdán Pécsett és környékén

Szerda reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:  06.30-07.30: Pécs, Komlói út07.45-08.45: Pécs, Üszögi út09.00-10.00: 6-os főút, Hird belterülete10.15-11.15: Pécs, Üszögi út12.15-13.15: Pécs, Hársfa út13.30-14.30: Pécs, Mohácsi út14.45-15.45: Kozármisleny, Pécsi út16.00-17.00: 57-es főút Pécs- Birján közötti szakasza17.15-18.15: Pécs, Siklósi út18.30-19.30: Pécs, Keszüi út19.45-21.00: Pécs, Móra Ferenc utca

Kell egy kis energia: interaktív kiállítás a Király utcában

Szalma játszóház és játékos, interaktív energia-kiállítás várja Pécsett a Király utca 12. szám alatt nyílt kiállító-teremben a játékos kedvű gyerekeket és a kalandozni vágyó felnőtteket. Igazi szünidei programra hívja a családokat az Ökováros-Ökorégió Alapítvány.Amíg a szalma játszóház felhőtlen szórakozást nyújt a kicsiknek, a nagyobb gyerekek és a felnőttek játékos ismeretekkel bővíthetik a takarékos energiahasználatról vagy épp az alternatív energiák használatáról szóló ismereteiket.Egy autó, amely 400 forintból eljut akár Portugáliába, vagy egy családi szélerőmű, amely képes...

Sikeres volt a mintegy kétmilliárd forintba került pécsi biogázerőmű próbaüzeme

Sikeres volt a mintegy kétmilliárd forintba került pécsi biogázerőmű próbaüzeme Sikerrel zárult a pécsi vízszolgáltató Tettye Forrásház Zrt. tavaly októberben átadott biogázerőművének próbaüzeme: a létesítmény a cég szennyvíztelepének működéséhez szükséges hőenergia egészét és villamosenergia-igényének 70 százalékát biztosítja - mondta a telep vezetője kedden.  Ambrusits Balázs Pécsen, a 2,1 milliárd forintos, európai uniós és magyar pályázati támogatást élvező projekt zárórendezvényén beszámolt arról, hogy az évi 4,4 millió kilowattóra zöldenergia előállítására képes erőmű eddig mintegy 139 ezer tonna saját és más szennyvíztelepekről érkező mintegy 2500...