Visszaszámlálás: jövőre február 4-től űzik a telet a busók
Jövőre meglehetősen korán, február 4-én kezdődik a busójárás, úgyhogy elképzelhető, hogy a maszkásoknak bőven lesz dolguk a télűzéssel. Az esemény időpontját a húsvét dátuma határozza meg. Tavaly február 12-én öltött először maszkot apraja-nagyja Mohácson, jövőre viszont már egy héttel korábban, február 4-én kezdődik a busójárás. A télűző népszokás időpontját a húsvét dátuma határozza meg: az attól visszafelé számított hetedik vasárnap farsangvasárnap, ami a mindig csütörtökön kezdődő, s kedden befejeződő busójárás tetőpontja. Ebből adódóan idén február negyedikére esik...
Irán hatodik legnagyobb városával működik együtt Pécs
Shiraz, Irán hatodik legnagyobb városa a kulturális, történeti és regionális vonatkozású hasonlóságokra építkezve működik együtt Péccsel a jővőben - derül ki abból a szándéknyilatkozatból, amelyet Páva Zsolt, Pécs és Alireza Pakfetrat, Shiraz polgármestere írt alá kedden kora este a Vasváry Házban. A két városvezető azt követően látta el kézjegyével a dokumentumot, hogy Mohammad Reza Morshedzadeh iráni nagykövettel képzőművészeti kiállítást nyitottak meg. A szándéknyilatkozat értelmében Shiraz és Pécs önkormányzatai elhatározták, hogy a jövőben azon dolgoznak, hogy erősödjön...
Pécsi csapat nyerte az országos online bankszimulációs versenyt
Az egyik kereskedelmi bank idén hetedik alkalommal hirdette meg azt a diákkupát, amely a főiskolai és egyetemi hallgatók országos online bankszimulációs versenye. A megmérettetés során a diákok egy bank irányítását vehetik a kezükbe - természetesen csak virtuálisan. Az idei versenyre összesen 235 csapat nevezett, 34 felsőoktatási intézményből. A döntőt a Pécsi Tudományegyetem Concordance csapata nyerte. - A diákkupa az elmúlt évek során a főiskolai és egyetemi hallgatók egyik legnépszerűbb pénzügyi versenyévé vált. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a megmérettetésre...
Olvasói fotók: így tüntetik...
A napokban újra munkagépek jelentek meg a felújított pécsi főpályaudvaron. A feladatuk most nem az építés, hanem a bontás: a...
A rendőrségen nem ért véget...
Január 6-án jár le a rendőrségi nyomozás befejezésének határideje a pécsi állatkertből megszökött farkas ügyében. A hatóság...
Nem létező cipőkkel...
Üzletszerűen elkövetett csalás miatt vádat emelt a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat egy pécsi nő ellen, aki interneten csalt ki pénzt áldozataitól. Az ügyészség...Pénteken tartja klubestjét...
Ghéczy László lesz gordonkaművész pénteken délután öt órakor a Pécsi Magyar-Finn Társaság klubestjének vendége a Civil Közösségek Házában. 150 éve, 1865 december 8-án született Jean...Traffipax szerdán Pécsett...
Szerdán reggel fél hét és este negyed hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Fishing on Orfű - Száz...
Száz fellépő, köztük a Kispál és a Borz szórakoztatja a közönséget a hazai alternatív zenei színtér egyik legfontosabb...
Kevesebbért épülhet meg a naperőmű Pécsett
Az eredetileg becsült nettó 4 milliárd 839 millió forint helyett nettó 4 milliárd 728 millió forintért, egyedüli ajánlattevőként az MVM OVIT Országos Villamostávvezeték Zrt. és az AsiaNet Hungary Kft. építhet naperőművet Pécsett - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A meghívásos közbeszerzés ajánlatkérője az MVM Hungarowind Kft. volt. A cég az eljárást lezáró döntést október 22-én hozta meg.A közös ajánlattevőknek a Pécsi Erőmű egykori zagyterén egy 7 megawattos - továbbá opcionálisan további 3 megawatt teljesítményű - fotovoltikus (nap)erőművet kell...
Hatszáznál is több határon túli magyar kapott állampolgárságot
Újabb huszonegy, a Kárpát-medence minden részéről érkező határon túli magyar vehette át ünnepélyes keretek között a magyar állampolgárságot igazoló okiratot és tett esküt Pécsett. Ezzel már több mint hatszáz, zömében magyar lakta vidékekről érkező ember vett részt honosítási eljáráson a városban.A pécsi ünnepségen Pécs alpolgármestere, Őri László nyújtotta át a hivatalos iratokat a kérelmezőknek. Mint arra beszédében emlékeztetett, 95 évvel ezelőtt írták alá a trianoni békediktátumot, amellyel megpecsételték Magyarország sorsát. Jókai Anna írónő szavait idézve kijelentette:...
Egészségesebb és tisztább lett a megyei rendőr-főkapitányság
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság 441,61 millió forint támogatási összegből korszerűsíttette a Rendészeti Igazgatóság, a Kertvárosi és a Gyárvárosi Rendőrőrs épületeit. Az energetikai beruházás keretében teljes külsőoldali hőszigetelésre, külső nyílászárók cseréjére, fűtéskorszerűsítésre, világítási rendszerek energiatakarékos átalakítására, valamint napelemes rendszerek kiépítésére került sor a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság 3 helyszínén. A pályázati támogatásnak köszönhetően a megyei rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságán (Pécs, Athinay Simon u. 5-7.) 4 épület,...
Már figyelik az influenzát,...
A közelmúltban megkezdte működését Baranyában az influenzafigyelő szolgálat. A megye 20 százalékát lefedő, háziorvosok révén...
Közösen is mérték a Duna...
A horvát, a szerb és a magyar vízügyi közösen mérték a Duna vízhozamát Mohácsnál és Bezdánnál. Magyarország és déli...
Megérkezett a Széchenyi...
VIDEÓ! Kedden délelőtt felállították a Széchenyi téren a Mindenki Karácsonyfáját. Idén egy 13 méter magas, 35 éves, szép és...
Magasház: napokon belül...
Elkerülő utat is építenek a Magasház épületcsoportjának december elején induló bontásához, így a munkálatok ideje alatt sem...
Egy éven át zaklatta volt...
Telefonon és személyesen is fenyegette volt élettársát a pécsi B. Zsolt. Vádat emelhetnek ellene. A rendőrség...
Pécsett rendezték az...
A Kárpát-medence határainkon túli magyarlakta területeiről összesen csaknem 300 fiatal érkezett hétvégén Pécsre. Az Összmagyar...
Megrúgta, majd társaival kirabolta áldozatát
Már előzetes letartóztatásban várhatja tárgyalását az a pécsi férfi, aki szombaton két társával rablást követett el. A Pécsi Járásbíróság szombaton rendelte el a pécsi férfi előzetes letartóztatását csoportosan elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.A nyomozás eddigi adatai szerint november 19-én a gyanúsított Pécsett, az utcán megrúgta a sértettet, aki a földre került, majd két társával negyvenötezer forintot vettek el tőle. A kiemelt tárgyi súlyú bűncselekményre és arra figyelemmel, hogy e cselekményt a többszörösen büntetett előéletű...Még nincs lakása? Némi beugró kifizetése után önkormányzati ingatlant bérelhet
Pályázatot hirdetett a város: néhány százezer forintos felújítás fejében bérleti joghoz juthatnak a pécsiek. Sztojkovics Éva bizottsági elnök lapunknak elmondta: az ingatlanok Kertvárosban, Uránvárosban és Meszesen találhatók. Pécsett jelenleg nagyjából kétezer-ötszázan várnak arra, hogy önkormányzati bérlakásba költözhessenek. A város most egy új lehetőséggel igyekszik segítséget nyújtani, a december elsején induló, úgynevezett „lakhatóvá tételi pályázat" során húsz-huszonöt ingatlan találhat bérlőre. Mint azt Sztojkovics Évától, a Népjóléti és Sport Bizottság...
Traffipax kedden Pécsett és környékén
Kedden reggel fél hét és este kilenc óra között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:06.30-07.30: Pécs, Hársfa út07.45-08.45: Pécs, Komlói út09.00-10.00: Pécs, Engel János út10.15-11.15: Pécs, Zsolnay Vilmos út12.15-13.15: Pécs, Mohácsi út13.30-14.30: Pécs, Nagykozári út14.45-15.45: Bogád, Kossuth utca16.00-17.00: Pécs-Somogy, Mázsaház utca17.15-18.15: 6-os főút, Hird belterülete18.30-19.30: Pécs, Pécsváradi út19.45-21.00: Pécs, Pécs, Athinay útA rovat további témái
- Őri: szép összefogás Kertvárosban
- Adventi vásár: színesebb és nívósabb programokkal készülnek
- Gyereklányokkal erőszakoskodott egy bári férfi, letartóztatta a bíróság
- Várják a jelentkezőket a közigazgatási ösztöndíjra
- Késsel fenyegetőzve követett el rablást két fiatal Pécsett
- A Zsolnay Színház bemutatja: Nyáron, este fél tizenegykor
« Előző
24894 | 24921 | 24948 | 24975 | 25002 | 25029 | 25056 | 25083 | 25110 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Karácsonykor a Megváltó, Isten...
- Erdő Péter: legalább a Kisjézus...
- Szenteste napjától idén is...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Karácsony felé: A kis Jézuska itt van...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...
- Kertész Imre szerint Európa...
- Az ország egyes részein havazás...

