Lecsapott a baranyai láncfűrészes, de már megbánta
Láncfűrészt lopott egy baranyai férfi. Ha vissza tudna menni az időben, már nem tenné. A Baranya Megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy harminchárom éves baranyajenői férfi október 3-án éjjel Palé községben egy családi ház szerszámtárolójába surrant be. Onnan aztán egy márkás láncfűrészt magával is vitt. A rendőrök a bejelentést követően az elvégzett adatgyűjtés eredményeként másnap azonosították az elkövetőt, és gyanúsítottként kihallgatták. A férfi a vallomásában elismerte a bűncselekmény elkövetését, majd visszaadta az ellopott fűrészt. A Komlói Rendőrkapitányság...Ítéletet hirdetnek a Pécsi Közlekedési Zrt. ügyében - több milliárd forintról van szó
Jövő hét kedden lezárulhat a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. egykori vezérigazgatója ellen indított bírósági eljárás. A vádirat szerint a cég volt vezetője szándékos kötelezettségszegést követett el, a vállalat sérelmére összesen közel 6,8 milliárd forint, többletköltségből adódó vagyoni kárt akart okozni. Ez végül - a feltételezés szerint a vádlottól független körülmények miatt - elmaradt. Mint azt a Pécsi Törvényszék szerkesztőségünkhöz eljuttatott tájékoztatójából kiderül, a vád alapján további nagyjából 670 millió forintnyi kár érte az egykor a város közösségi közlekedését...
"Terrorizálják" az új kertvárosi kutyafuttató építőit, korábban már mérget is kiszórtak a területre
Hamarosan új kutyafuttatóval gazdagodik Pécs, ám ez a tény úgy tűnik, pár emberben komoly haragot vált ki. A kertvárosi Diana téren zajló építkezés ellenzői többször beszóltak az építőknek, korábban pedig a gazdákat fenyegették. Kutyások egy csoportja egy ideje már a kertvárosi Diana téri park egy füves részére viszik kedvenceiket, s mostanra igazi közösséggé váltak. A társaság célul tűzte ki, hogy a területen kutyafuttatót alakítanak ki. A lakók aláírásgyűjtésbe kezdtek, a kezdeményezéshez több százan csatlakoztak. Az ötletet a fideszes önkormányzati képviselő, Csizmadia...
Elgázolt egy embert a pécsi...
Gázolás miatt várhatóan késnek a vonatok a pécsi vonalon - közölte a Mávinform péntek este az MTI-vel. Hét óra előtt nem sokkal Mecsekalja-Cserkút és Pécs között a Pécsről Dombóvárra...Traffipax szombaton Pécsett...
Szombaton reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Betlehembe hív jövő héten a...
Az adventi időszakhoz kapcsolódó, Gyertek velünk Betlehembe! című produkciójával érkezik a Harmadik Színházba a szuggesztív...
Adventi ünnepség lesz...
December ötödikén, reggel nyolctól délig ingyenes programok lesznek a Csontváry utcában, a Mosolymanó Családi Központban.Már...
Közel háromszáz önkéntest...
Lassan a végéhez közeledik a települési önkéntes mentőcsoportok rendszerbeállító és nemzeti minősítő gyakorlata Baranya...
Hazament a kutya, miután a...
A Szigetvári Járásbíróság állatkínzás bűntette miatt kezdi meg a tárgyalást, miután két férfi idén márciusban megpróbált...
Ismét jön a Mikulás, ezúttal a pécsi, és azt ígéri, minden gyerekre lesz ideje
Bár Joulupukki, a finn Mikulás csalódást okozott, a pécsi Mikulás nem hagyja cserben a gyerekeket! Pécs városa és a Zsolnay Örökségkezelő NKft. - ahogy minden esztendőben - idén is gondoskodik arról, hogy a gyermekek ne maradjanak Mikulás nélkül. December hatodikán vasárnap, azaz Mikulás napján a pécsi Mikulás egész nap várja a gyermekeket az V. Adventi Kézműves- és Mesevásáron. Délelőtt tíz és este hét óra között, azaz kilenc órán keresztül az igazi pécsi Mikulás az egész napot a gyerekekkel tölti a Széchenyi téren. A Mikulás Házában a szervezők ígérete szerint minden gyerekre...
Európa legjobbjai közt az M6-os sokat szidott alagútjai
A biztonság a legfontosabb! Kamerák, hő- és füstérzékelők, vészátjárók és S. O. S. segélyhívók - a legbiztonságosabbak és legkorszerűbbek között tartják számon Európában az M6-os autópálya alagútjait. Európában a legbiztonságosabbak közt tartják számon Magyarország egyetlen közúti alagútrendszerét, amely az M6 autópályán Bátaszék és Mohács között található. A négy alagút építése során rengeteg probléma merült föl, több omlás is volt, ám a kivitelező megfelelő technológiát alkalmazva úrrá lett a nehézségeken. Az alagutakban minden szükséges eszköz rendelkezésre áll, ami a...Kábítószert találtak két pécsi férfinél, azonnal elfogták őket
Kábítószergyanús anyagot találtak a pécsi rendőrök két helyi férfinél ezért elfogták őket.A rendelkezésre álló adatok alapján 2015. december 3-án 9 óra körül Pécsett, egy társasház lépcsőházában két pécsi férfival szemben intézkedtek a rendőrök.A 25 éves O. Ferenc ruhájának átvizsgálásakor, és a 20 éves V. Roland lakásában végzett házkutatás során kerültek elő kábítószergyanús növényi származékok, amelyeket a rendőrök a két férfi elfogását követően lefoglaltak.A gyanúsítottaknál alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív értéket mutatott, velük szemben a Pécsi Rendőrkapitányság...Köd miatt Baranya megyére...
A tartós, sűrű köd miatt tíz nyugati megyére adott ki figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat.Az OMSZ...
Idén biztosan nem szállnak...
Bár korábban 2015 végét jelölte meg az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a szekszárdi légimentő-bázis kialakítására, ahova...
„Mikulásfutás" miatt...
Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a december 6-án megrendezésre kerülő futóverseny miatt 14 óra és 17 óra közötti időben Pécs...
Őrült filmet vetítenek a...
A Film-Virage Film Klub Őrült filmek filmőrülteknek elnevezésű programja december negyedikén Milos Forman: Elszakadás című...
Traffipax pénteken Pécsett...
Pénteken reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...
Családi házakat fosztott ki...
A Pécsi Járásbíróság november 28-án elrendelte három pécsi férfi előzetes letartóztatását lopás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.A nyomozás eddigi adatai...Pedagógusok munkáit állítják ki pénteken Pécsett
December negyedikén nyílik meg az Alkotó Pedagógusok Képzőművészeti Műhelyének kiállítása a Civil Közösségek Házának Gebauer Galériájában.A megnyitó délután öt órakor kezdődik a Pécs, Szent István tér 17. szám alatt.Az eseményen köszöntőt mond és zongorán közreműködik Mánfai György, majd Husz Mária esztéta nyitja meg a kiállítást, amelyen huszonhárom kiállító munkáit mutatják be.A kiállítás 2016. január 6-ig tekinthető meg.Elfogták a kábítószert termesztő férfit, hiába menekült
A Pécsi Járásbíróság november 28-án elrendelte egy férfi előzetes letartóztatását termesztéssel, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.A nyomozás eddigi adatai szerint a férfit 2011. májusában eszméletlen állapotban találták két település között, majd kórházba szállították. Ott az elvégzett kábítószer gyorsteszt pozitív eredmény mutatott, toxikológus szakértői vélemény szerint marihuánát vagy hasist fogyasztott. Ezt követően, a lakásán tartott házkutatás során több száz vadkender tövet foglaltak le a nyomozók. A férfi a...Ismert pécsi közéleti személyek mesélnek a karácsonyról három héten át, péntekenként
Az Itthon Otthon beszélgetéseket az Ádventi Kávézó szervezi a Király utca 12-ben három héten át, péntekenként este hat órakor.Egy otthonos hely az adventi forgatagban, ahol egy jó kávé mellett megismerhetik a betérők mit jelent a karácsony Páva Zsolt Polgármesternek, Beck Zolinak a 30Y-ból, Sólyom Katalin színművésznek, Andrásfalvy Bertalan néprajztudósnak és még sok érdekes pécsi közéleti embernek.Személyes történetek a múltból, s a jelenből, praktikák és álmok mind sorra kerülnek.A belépés ingyenes, de korlátozott a hely szűke miatt. A helyeket a tévé felvétel miatt háromnegyed...
A rovat további témái
- Az ország egyik legmagasabb toronydarujával bontják februártól a Magasházat
- Már hat autót gyújtottak fel Pécsújhegyen - elmeháborodott járja éjjel az utcákat?
- Eltűnt egy paksi férfi Pécsett, a lakosok segítségét kérik
- Ceruzarajzot elemeznek a kávéházi műbarátok pénteken
- Húsz álláskereső vállalkozóvá válását támogatják
- Égett egy pince Szilágyon, gyalogszerekkel oltották
« Előző
24786 | 24813 | 24840 | 24867 | 24894 | 24921 | 24948 | 24975 | 25002 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Az ország egyes részein havazás...
- A legendás tréner, Bán László több...
- A nemzeti demokraták is elindulnak
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- Hiába a 40-es tábla, sokan eszetlenül...
- A mentőben segítették világra egy...
- A karácsonyvárás jegyében találkoztak...

