Léleksimogató, játszóterek, piacok: a civil szervezetek egy részével már megállapodott a város
2016. január 02. szombat 15:37

Elsősorban kulturális programok szervezését és a helyi értékek ápolását vállalták a pécsi civilek. Bognár László bizottsági elnök hírportálunknak elmondta, összesen tizenhárom szervezettel kötött közművelődési megállapodást a város. Hogy pontosan mennyi pénzt kapnak az önkormányzati feladatok ellátására, csak a költségvetésből derül ki.
Az esztendő végéig élt a korábban huszonnégy civil szervezettel megkötött közművelődési megállapodás. A pécsi önkormányzat tájékoztatása szerint mostanáig tizenhárom érvényes, az előírásoknak megfelelő kérelem érkezett az egyesületek, alapítványok részéről. A képviselő-testület döntése értelmében velük kétéves szerződést kötnek.
Bognár László, a Köznevelési és Kulturális Bizottság elnöke érdeklődésünkre azt közölte, ez a szám akár emelkedhet is, hiszen a későbbiekben beérkező kérelmeket is elbírálják.
Velük szerződik a város
A képviselő-testület döntése értelmében az alábbi szervezetekkel kötnek közművelődési megállapodást:
Alajos Utcai Közművelődési Alapítvány,
Bányászok Érdekvédelmi Kulturális Egyesület,
Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület,
Gerillart Kulturális Közhasznú Egyesület,
Kertvárosiak az Élhető Kertvárosért Egyesület,
Khetanipe a Romák Összefogásáért Egyesület,
Mecsekszabolcsi Környezet- és Érdekvédő Egyesület,
Mosolymanó Egyesület,
Nevelők Háza Egyesület,
Pécs-Baranyai Origó Ház Egyesület,
Pécsbányai Kulturális Egyesület,
Tegyünk Egymásért Egyesület,
Vasasért Egyesület.
- Az eddigi tevékenysége, valamint a vállalt feladatok alapján született meg a döntés. A közhasznúság, a tevékenység biztosításához szükséges megfelelő színtér, a nyitva tartási idő meghatározása, valamint egy közművelődési végzettségű szakember rendelkezésre állása is kritérium - magyarázta a politikus a bírálat szempontjaival kapcsolatban.
A közművelődési megállapodás lényege, hogy azokat a feladatokat, amelyek amúgy önkormányzati hatáskörbe tartoznak, de városi intézmények nem tudják megfelelően ellátni, átengedik a civilek számára. Ezért a szervezetek cserébe pénzt kapnak. A beérkezett kérelmek összességében százmilliós nagyságrendben tartalmaznak személyi és dologi költségeket, ám egyelőre nem tudni, pontosan mekkora összeget kapnak, arról ugyanis majd a költségvetési rendeletben határoznak a jövő év első hónapjaiban.
Szemezgetve a kérelmekben megfogalmazott vállalásokból: 2016-tól is járhatnak a pécsi nők az úgynevezett Léleksimogató klubba, irodalmi, kulturális programokon vehetünk részt, közösen szépíthetjük a játszótereket, vagy éppen helyi piacokon vásárolhatunk. A vállalások táborokról és kézműves foglalkozásokról is szólnak.
Képünk a civil kezdeményezésre létrejött Adventi Tüke Piacon készült.
Palotás P. - Fotó: Facebook/Tüke Piac-Pécs
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- A strandok többségében május második...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

