Így térképezik fel a lepkéket a Dél-Dunántúlon

Így térképezik fel a lepkéket a Dél-Dunántúlon Ingyenes előadást tartanak kedden a Tettye Oktatási Központban a lepkék feltérképezéséről.  Kedden délután öt órakor a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Tettye Oktatási Központjában Laczik Dénes diavetítéssel egybekötött előadást tart a dél-dunántúli lepketérképezésről. A program ingyenes.

Iszlám hackercsoport támadta meg a Pécsi Hittudományi Főiskola honlapját

Iszlám hackercsoport támadta meg a Pécsi Hittudományi Főiskola honlapját Frissítve: a Magyarhertelendi Termálfürdő honlapját is feltörték, s minden bizonnyal még további weboldalakat is érintett a hackertámadás. Vasárnap este tíz óra körül tűnt fel a Pécsi Hittudományi Főiskola honlapján a csoport üzenete, amelyben az új mozgalom arra hívja fel a figyelmet, hogy a háborúnak nincs vége.Március óta már több weboldalt is feltört feltehetően ugyanez a csoport, Ausztriától Amerikáig. Több magyar oldalt is célba vettek már, de egyelőre pontosan nem tudni, hogy a honlapokat valójában kik támadják. Az üzenetük lényege, hogy a háborúnak nincs még vége, s erről...

Traffipax hétfőn Pécsett és környékén

Traffipax hétfőn Pécsett és környékén Hétfőn reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:  06.30-07.30 6-os főút pellérdi elágazó07.45-08.45 Pellérd, Dózsa György út09.00-10.00 Keresztespuszta, 8 kőszelvény10.15-11.15 Görcsöny, Rákóczi út12.15-13.15 Keszü, Petőfi utca13.30-14.30 Pécs, Tüskésréti út14.45-15.45 Bogád, Kossuth utca16.00-17.00 Romonya, Béke utca17.15-18.15 Pécs, Üszögi út18.30-19.30 Pécs, Pécsváradi út19.45-21.00 Pécs, Zsolnay Vilmos út

Csak két megyét előzünk...

Csak két megyét előzünk meg: nagyjából nyolcezer-egyszáz baranyai autópálya matrica fogyott A ranglista utolsó részére kerültünk az éves megyei autópálya matricák képzeletbeli versenyén. Mögénk csak Vas és Veszprém...

Hétfőtől módosul néhány...

Hétfőtől módosul néhány pécsi busz menetrendje: így közlekednek A 30-as, a 130-as és a 130A jelzésű járatok menetrendje változik azért, hogy segítsék a dolgozók munkába járását....

Rendhagyó programokkal...

Rendhagyó programokkal készül a Pécsi Egyházmegye az irgalmasság szentévére A szilveszter napján tartott Te Deum alkalmat kínál a hálaadásra, de már az újévet, vagyis az újrakezdés lehetőségét is...

Nem okozott fennakadást a...

Nem okozott fennakadást a havazás, hétfőn komolyabb adag érkezhet Frissítve: ahogy az várható volt, hétfő délelőtt tíz órától Pécsett folyamatosan szállingózik a hó, nagy erőkkel takarítják az...

Ütközött két pécsi bringás,...

Ütközött két pécsi bringás, egyikük súlyosan megsérült Vádat emelhetnek egy 21 éves pécsi fiatalemberrel szemben, aki a járdáról lehajtva ütközött egy másik biciklissel.  A...

Támogatást kaphatnak az 55...

„Nők 40+" elnevezéssel indult központi munkaerő-piaci program, ami Baranyában is elérhető az érintettek számára.  A megyei kormányhivatal tájékoztatása szerint a program...

Nem lesz hétfőn ügyfélfogadás a földhivatalokban

Az elektronikus rendszerek karbantartása miatt hétfőn szünetel az ügyfélfogadás a járási hivatalok földhivatali osztályain.  A megyei kormányhivatal közlése szerint a földhivatali eljárási tevékenységet támogató informatikai alkalmazások - a további biztonságos üzemeltetés előkészítése érdekében - nem lesznek elérhetőek 2016. január 4-én.Az informatikai üzemszünet alatt a járási hivatalok földhivatali osztályain - az elektronikus rendszerek év eleji karbantartása miatt - január 4-én (hétfőn) szünetel az ügyfélfogadás.

Elő a hólapátokkal: havazásra, gyenge hófúvásra is figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint vasárnap délelőttől a Dunántúlon kezdődött havazás súlypontja fokozatosan Baranyára helyeződik át. A Baranyára, azon belül Pécsre és környékére kiadott előrejelzés szerint ma öt centimétert meghaladó friss hó is hullhat, amit hordhat a megerősödő szél.  Bár vasárnap hajnalban a hidegen kívül még sok jele nem mutatkozott, az előrejelzések szerint napközben ízelítőt kaphatunk az igazi télies időjárásból - szinte napra pontosan az várhat ránk, ami egy esztendővel ezelőtt.Az OMSZ reggel hat órakor figyelmeztető...

Traffipax vasárnap Pécsett és környékén

Traffipax vasárnap Pécsett és környékén Vasárnap reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések:06.30-07.30: Pécs, Siklósi út07.45-08.45: Pécs, II. János Pál út09.00-10.00: Szalánta, 58-as főút 12 km szelvény10.15-11.15: Pécs, II. János Pál út12.15-13.15: Kozármisleny, Pécsi út13.30-14.30: Pécs, Nagyárpádi út14.45-15.45: Pécs, Keszüi út16.00-17.00: Pécs, Málomi út17.15-18.15: Pécs, Móra Ferenc utca18.30-19.30: Pécs, dr. Veress Endre út19.45-21.00: Pécs, József Attila út

Az ötös lottó nyerőszámai...

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 53. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:Nyerőszámok:27 (huszonhét)30 (harminc)35...

Léleksimogató, játszóterek,...

Léleksimogató, játszóterek, piacok: a civil szervezetek egy részével már megállapodott a város Elsősorban kulturális programok szervezését és a helyi értékek ápolását vállalták a pécsi civilek. Bognár László bizottsági...

2011 óta egyszer sem...

2011 óta egyszer sem fizetett tartásdíjat egy pécsi férfi Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség egy pécsi férfivel szemben, akinek 2011 óta tartásdíjat kellett volna...

Feltört egy autót, de csak...

Vádemeléssel zárták le a nyomozást a rendőrök azzal a siklósi férfival szemben, aki még 2015 szeptemberében feltört egy autót, majd ellopta a benne lévő iratokat.A rendőrség információi...

Traffipax szombaton Pécsett...

Traffipax szombaton Pécsett és környékén Szombaton reggel fél hét és este kilenc között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi...

Díszhangversennyel, a...

Díszhangversennyel, a szünetben koccintással indul az új év a Kodály Központban A Kodály Központ rezidens zenekarának ünnepi rendezvényével indul a komolyzenei újesztendő január másodikán Pécsett.Az újév...

A Marsra utazhatunk szombaton a Planetáriumban

A Marsra utazhatunk szombaton a Planetáriumban Az Utazás a Marsra című látványos előadás a Mars kutatás történetét és legújabb eredményeit mutatja be január másodikán, szombaton a Planetáriumban.Az emberek fantáziáját mindig izgatta a Mars bolygó, amelyről évszázadokig úgy gondolták, hogy a Földhöz hasonlóan ott is laknak emberszerű lények.Az előadás során áttekinthetjük, hogy mit tudtak meg a tudósok a Vörös Bolygóról a távcső feltalálása után, majd az űrkorszakban. A Mariner űrszondát követve elutazhatunk a Marshoz, áttekinthetjük a bolygó „földrajzát" és a legfontosabb kutatóeszközök munkáját. Választ kereshetünk...

Na, ehhez tényeg kellett kurázsi: félszázan mártóztak meg a jeges vizű Pécsi-tóban

Na, ehhez tényeg kellett kurázsi: félszázan mártóztak meg a jeges vizű Pécsi-tóban Mintegy ötvenen vállalkoztak az újév első napján arra, hogy bemerészkedjenek a jéghideg Pécsi-tóba. A "mutatványt" a partról még többen kísérték figyelemmel.  Röpködtek a mínuszuk pénteken délelőtt, még felöltözve sem volt nagyon senkinek melege. Mégis, csaknem ötvenen vállalkoztak arra - folytatva a négy esztendeje indított hagyományt - hogy az újév első napján megmártózzanak a jeges vizű Pécsi-tóban.A stégről a tóba merészkedőket sokan a partról buzdították a gátnál lévő strandon.A Jeges Csobbanás elnevezésű rendezvény résztvevői aztán forralt bor, tea és...

Így látja az újévi fogadalmakat, kívánságokat Udvardy György pécsi megyéspüspök

Így látja az újévi fogadalmakat, kívánságokat Udvardy György pécsi megyéspüspök Az újévi fogadalmakról, a nyitott kapukon való belépésről is beszélt Udvardy György főpásztor az egyházmegye médiaműhelyének adott interjúban.  - Mit hozhat egy új esztendő az életünkben?Az év elején szükségszerűen úgy érezzük, hogy új lehetőséget kapunk. S hogy miben rejlik ez az új lehetőség? Abban, hogy Isten nem vonja meg kegyelmét és áldását az övéitől. Egy új esztendőhöz úgy kezdünk hozzá, hogy még nem tudjuk, annak egyes napjain mi fog történni. Nem tudjuk, hogy az egyes helyzetekben hogyan viselkedünk majd, és hogyan tudunk helytállni. Egyetlen dolgot tudunk: hogy...