Ingyenes programot indít a Zsolnay Örökségkezelő - meghívják Pécsre a megyét
2016. január 29. péntek 12:23

Ingyenesen ismerkedhetnek meg a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed látványosságaival és programjaival 2016 és 2018 között a Baranya megyei településekről érkező csoportok - jelentették be Pécsett pénteken.
A Zsolnay Program elnevezésű hároméves projekt célja, hogy a kisebb települések lakóit is fogadjuk, akiknek erre más módon esetleg nem lenne lehetőségük - mutatott rá Vincze Balázs, a Pécs kulturális, közművelődési intézményeinek döntő többségét integráló Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) igazgatója.
Vincze Balázs hozzátette, hogy évente száz település csoportjait várják a ZSÖK intézményeiben. Az igazgató felhívta a figyelmet, hogy a Zsolnay Programba határon túli településeket is be kívánnak vonni: az első csoportok egy Dráva-menti, illetve egy vajdasági településről érkeznek február elején.
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár azt hangsúlyozta, hogy a kulturális alapellátás bővítése a kormányzat legfontosabb célkitűzései közé tartozik. A baranyai településekről érkező csoportok számára nagy lehetőség, hogy a Zsolnay Kulturális Negyedben a legmagasabb minőségű kultúrával találkozhatnak - emelte ki az államtitkár, hozzátéve, hogy a ZSÖK a kulturális kormányzat törekvéseivel azonos irányba mutató missziót vállal.
Páva Zsolt, Pécs polgármestere örömét fejezte ki, hogy a kulturális alapellátás bővítésében a baranyai megyeszékhely és annak kulturális zászlóshajója, a Zsolnay Örökségkezelő élen jár.
Nagy Csaba, a Baranya Megyei Önkormányzat (BMÖ) közgyűlésének elnöke kiemelte, intézményük kétmillió forinttal járul hozzá a Zsolnay Program megvalósításához. Az összegből a hátrányos helyzetű baranyai településekről érkezők utazását támogatja majd a megyei önkormányzat.
Képünkön: (archív): érdeklődők a Zsolnay Mauzóleumnál a pécsi Zsolnay Negyedben a Múzeumok éjszakáján.
MTI - Fotó: MTI/Sóki Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A strandok többségében május második...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...

