Piros Zsigulival juttat ajándékcsomagokat Afrikába a Pécsi Tudományegyetem
2019. december 09. hétfő 12:18

A Budapest-Bamakó Rally az utolsó nagy, kontinenseken átívelő amatőr autós kalandtúra. Az idei verseny mintegy 8300 kilométeres távjára benevezett a somogyhárságyi plébános, Molnár Attila atya és a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) végzett közgazdász barátja, Fáth Gergely. Autójuk egy piros Zsiguli lesz, ami Gergely nagypapájáé.
Támogatást kérve fordultak a Pécsi Tudományegyetemhez, hogy reklámfelületet biztosítva az autón támogassa Magyarország első egyeteme a kezdeményezést. A PTE azonban ennél továbbment az együttműködés terén, hiszen az intézmény nevében az út során adománycsomagokat ad át a „zsigulis csapat" a rászoruló afrikai térségekben tanuló fiatalok számára.
Az ajándékcsomagokat hétfő délelőtt adta át a PTE vezetése nevében Lengvárszky Attila rektori kabinetvezető és Dr. Tarrósy István, a PTE kapcsolati és nemzetköziesítési igazgatója Molnár Attila atyának és Fáth Gergelynek.
Lengvárszky Attila kabinetvezető köszöntőjében elmondta, hogy a PTE évek óta kiemelt figyelmet fordít a speciális igényű hallgatókra, és most ez az ügy is az „érzékeny egyetem" program részeként értelmezhető, hiszen rászorulókon tud segíteni az intézmény.
Dr. Tarrósy István igazgató, egyúttal a PTE Afrika Kutatóközpontjának vezetője utalt rá, hogy 20 afrikai országból közel négyszáz hallgató tanul a pécsi egyetemen, így a PTE nemzetköziesítési programjában az afrikai térség is hangsúlyosan szerepel.
Az ajándékcsomagok kapcsán arról beszélt az igazgató, hogy nem véletlenül a tanuláshoz kapcsolódó eszközöket, így írószereket, füzeteket tartalmaznak a csomagok többek között, hiszen ebben komoly hiányt szenved a nyugat-afrikai térség, amerre a rally útvonala is vezet.
Molnár Attila plébános és Fáth Gergely kiemelték, hogy a Pécsi Tudományegyetem volt az első intézmény, amely segítő kezet nyújtott. Számukra egyfajta zarándoklat, „autós El Camino" ez a kaland, aminek az igazi célja és értelme a jótékonyság, hiszen segíteni tudnak a rászorulókon az útjuk során.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Tovább csökkent a nyilvántartott...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...