Folytatódnak a tisztogatások a városi cégeknél, a vagyonhasznosító vezetőjét is elküldték
2019. december 09. hétfő 12:46

Információink szerint múlt hét pénteken elbocsátották Szentgyörgyi Dávidot, a Pécsi Vagyonhasznosító (PVH) Zrt. vezérigazgatóját. Úgy tudjuk, Péterffy Attila polgármester, illetve a városnak dolgozó egyik jogász közölte a felmondást a cégvezetővel, akinek szerdán lesz az utolsó munkanapja. Értesüléseink alapján már aznap bemutatkozik az utóda, aki az egyik legnagyobb, külföldi hátterű építőipari vállalattól érkezik.
Újabb cég élén történik vezetőcsere: a balliberális pécsi városvezetés a vagyonhasznosítással foglalkozó társaság vezérigazgatóját is elmozdítja posztjáról. A lapunkhoz eljutott információk szerint Szentgyörgyi Dáviddal pénteken közölte Péterffy Attila polgármester, illetve az önkormányzatnak dolgozó egyik jogász, hogy a továbbiakban nem tartanak igényt a munkájára.
Értesüléseink alapján a városvezető azzal indokolta döntését, hogy megrendült a bizalom a vezérigazgató irányába. Mindez annak fényében tűnik különös érvnek, hogy - úgy tudjuk - Szentgyörgyi kifejezett kérése ellenére sem történt egyeztetés az új önkormányzati vezetéssel.
Az eddigi vezérigazgató utolsó munkanapja szerdán lesz a cégnél, és várhatóan még aznap bemutatkozik az új cégvezető, aki egy jelentős, külföldi háttérrel bíró építőipari vállalattól érkezik a PVH Zrt.-hez.
Szentgyörgyi Dávid 2016 júniusában kezdett el a Pécsi Vagyonhasznosítónál dolgozni, a vezérigazgatói tisztséget 2017 márciusától tölti be. Irányítása alatt az önkormányzati tulajdonban álló belvárosi ingatlanok bérbeadásából származó bevétel jelentős mértékben növekedett, illetve a helyiségek kihasználtsági mutatója is emelkedett. Az elmúlt időszakban olyan nemzetközi cégek kerültek a PVH Zrt. kiemelt partnerei közé, mint az ALDI, a Viessmann vagy a thyssenkrupp.
Mint arról korábban beszámoltunk, az új pécsi balliberális városvezetés már eltávolította a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetői posztjáról Vincze Balázst, illetve a Pécsi Kommunikációs Központ Kft. éléről elküldték Katreiner Zoltánt. Lemondott a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségéről Vári Attila, nemrég pedig Kiss Tibor, a BIOKOM NKft. ügyvezető igazgatójának távozásáról adtunk hírt.
Képünkön Szentgyörgyi Dávid látható.
P. P.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ujhelyi: életveszélyes az előrehozott...
- Tizenhét (!) éves buszokkal erősödik...
- Két PTE-s fiatal tudós munkáját is...
- Szörnyű, hányan vezettek részegen...
- Elkelt a pécsi Da Vinci Magánklinika...
- Napsütéses, enyhe napunk lesz...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...
- Ismét módosul a pécsi IC-k menetrendje
- Márciusban 146 földmozgást...
- Nézőpont: csak a Fidesztől várják a...

