Fényraktár a Tűzraktérből
2011. március 25. péntek 18:59

A Tűzraktér hét fiatal képzőművészének nyílik csoportos kiállítása szombaton Pécsett, Fényraktár címmel. Szándékuk szerint nem csak azért, hogy bemutathassák tehetségüket - hanem azért is, hogy ízelítőt adjanak a pécsi közönségnek a főváros burjánzó képzőművészeti életéből.
Éberling Anikó, Énzsöly Kinga, Fischer Judit, Horváth Orsolya, Kollár Andrea, Piros Boróka és Timkó Bíbor - mindannyian a pályájuk elején járnak. Közülük ketten - akik egyben a kiállítás szervezői is -, Kollár Andrea és Éberling Anikó Pécsett végezték művészeti tanulmányaikat.
Fiatal csapatról van szó, az átlagéletkoruk nem éri el a harmincat; ennek csak látszólag mondanak ellent műveik, amelyek nem ritkán súlyosabb mondanivalót is hordoznak. Megfogalmazásuk magán viseli a női kéz, az érzékeny gondolatvilág nyomait, a stílus finom, elegáns - de véletlenül sem szentimentális. Nem az, az alkotások között ugyanis találhatunk véres szövetdarabként ható tortazselét, béllel írott dalszöveget, megvakult tükröket, rettegő babákat is...
A kiállított művek többféle technikával készültek: van köztük vízfestmény, kortárs és klasszikus, olajvászonra vitt, fújt vagy égetett alkotás is. Egy valami közös bennük: mindegyiken megjelenik a fény mint alkotóelem, hol a mű szerves részeként, hol tárgyiasult formában.
A Fényraktárt Budai Orsi, a Tűzraktér programszervezője nyitja meg.
Megnyitó: március 26. (szombat), 20 óra.
Helyszín: A Szoba lakásgaléria-kávézó (Pécs, Boltív köz 2.)
A kiállítás várhatóan egy hónapig látogatható.
A belépés ingyenes.
Képünkön: Festőműhely a Tűzraktér Független Kulturális Központban.
Király Erika - Fotó: Mohai Balázs/MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A PTE-n tanul szeptembertől az első...
- Pécs Szépét választották a második...
- Gulyás Gergely: háztartási cikkekre,...
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Pénteken már nem várható újabb csapadék
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...
- Képviselői vagyonbevallás: van,...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Új alkotásokkal gazdagodik a...