A beteg gyerekeket segítő Szabó Pál Szasó kapta idén a Jó ember-díjat Pécsváradon
2018. április 22. vasárnap 13:31

Szabó Pál vagy, ahogy még ismerik, Szasó kapta az idén az MTI néhai tudósítója, Káplár László emlékére alapított Jó ember-díjat, az elismerést vasárnap adták át Pécsváradon.
A kitüntetett méltatásakor elhangzott, hogy a díjat és azzal együtt Judit Hagner Németországban élő magyar szobrász simogató emberi kezet mintázó alkotását a díjazott a beteg gyermekeket segítő, önzetlenül végzett tevékenységével érdemelte ki.
Szabó Pál a kórházi ápoláson tartózkodó elesett, beteg gyerekeknek támogatást nyújt, adományok gyűjtésével, átadásával, személyes látogatásokkal, gyerekbarát ötletek és módszerek bevezetésével segíti elő lelkiállapotuk, közérzetük javulását, és közvetve gyógyulásukat - ismertették.
A díjazott több beteg gyermek életét a kórházi kezelés után is folyamatosan nyomon követi.
A Jó ember-díjat tizenharmadik alkalommal ítélte oda a Káplár László Alapítvány, névadója, az MTI 2003-ban, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt baranyai szerkesztőségvezetőjének emlékére.
Az elismerés átadását minden évben Káplár László kedvenc virága, a bánáti bazsarózsa virágzásának idejéhez igazítják. Az ünnepség után az újságíró családtagjai, barátai, tisztelői a pécsváradi várból elgyalogolnak a Zengőre, a bánáti bazsarózsák termőhelyéhez.
MTI - Fotó: facebook
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...

