Ismét fogadhatnak látogatókat az idősotthonok

Ismét fogadhatnak látogatókat az idősotthonok Újra látogathatók az idősotthonok, mivel a legtöbb intézményben magas azok száma, akiket beoltottak koronavírus ellen - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára vasárnap Pátyon. Fülöp Attila a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által fenntartott Befogadás Háza - Időskorúak Otthonában elmondta, a nyitás annak köszönhető, hogy a kormány időben intézkedett arról, hogy elegendő koronavírus elleni vakcina álljon rendelkezésre, valamint hogy folyamatosan növekszik az oltási hajlandóság az országban. Hozzátette, a látogatás védettségi...

Több ezer e-biciklit vásároltak már az állami támogatásból

Több ezer e-biciklit vásároltak már az állami támogatásból Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázatnak már a hatodik fordulója nyílik meg május 3. és 7. között, a kormány eddig mintegy 3500 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához járult hozzá közel 376 millió forinttal - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca vasárnapi közleményében. "A kormány számára a teremtett világ védelme nemcsak egy jelszó, hanem valódi küldetés, ezért is alkottuk meg és hajtjuk végre a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervet, amelynek fontos...

Kezdődnek az érettségik, hétfőn magyarból vizsgáznak

Kezdődnek az érettségik, hétfőn magyarból vizsgáznak Hétfőn reggel - a járványügyi szabályok betartásával - országszerte megkezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák. Az első érettségi napon magyar nyelv és irodalomból középszinten 71 ezren, emelt szinten mintegy kétezren adnak számot tudásukról. Maruzsa Zoltán, az Emmi köznevelési államtitkára korábban elmondta: egy teremben legfeljebb tíz vizsgázó tartózkodhat - a másfél méteres távolság betartásával -, továbbá megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt is biztosítani kell nekik. A felügyelő tanároknak kötelező a védőmaszk használata - nekik kesztyűt és védőmaszkot is központilag...

Dömötör Csaba: az egész...

Dömötör Csaba: az egész ország sikere a négymillió beoltott A koronavírus ellen beoltott négymillió magyar állampolgár egyúttal négymillió figyelmeztetés a baloldali pártoknak arról,...

Megérkeztek az ötös lottó...

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki:  Nyerőszámok: 10 (tíz) 39 (harminckilenc) 65 (hatvanöt) 70 (hetven) 90 (kilencven)...

Vasárnap lesz még egy...

Hajnalra a Dél-Dunántúlon és környékén már jelentősen csökken a felhőzet, és a csapadéktevékenység ekkor már inkább a Dunától keletre lesz jellemző.    Vasárnap a záporok,...

Nem lehet leállni,...

A magyar felnőtt lakosság fele be van oltva a koronavírus elleni vakcinával, ami nagyon komoly előrelépés, ugyanakkor nem lehet itt megállni - mondta a Dél-pesti Centrumkórház...

Orbán Viktor: az 5 millió...

A következő időszak célja nem kevesebb, mint az ötmillió beoltott magyar ember - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Facebookon közzétett videóüzenetben.     A...

Bakondi: nagy a nyomás a...

Az év első négy hónapjában már csaknem annyi illegális migránst fogtak el a magyar határokon, mint tavaly egész évben - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. ...

Nagy forgalmat várnak a virágárusok hétvégén

Nagy forgalmat várnak a virágárusok hétvégén A tavalyinál jobb forgalmat várnak a virágárusok az első májusi hétvégén - közölte a Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesülete szombaton az MTI-vel.     Az anyák napja miatt ilyenkor egy átlagos hétvége forgalmának a többszörösét bonyolítják a virágkereskedők. 2020 a koronavírus-járvány miatti lezárások nyomán nehéz év volt számukra, de az enyhítések miatt idén újra bizakodnak, így a virágüzletek szabadon látogathatók, nagy részük az ünnepnapon is nyitva. A forgalom emelkedése már pénteken érzékelhető volt, és jól teljesít az internetes...

Mától ismét fel lehet szállni az első ajtón a buszokra

Mától ismét fel lehet szállni az első ajtón a buszokra A Volánbusz járatain szombattól ismét lehet jegyet vásárolni a buszvezetőktől, visszaáll a fedélzeti jegyértékesítés és az első ajtós felszállási rend - közölte a társaság kedden az MTI-vel.     Kiemelték, hogy a járatokon az első üléssorok továbbra sem használhatók, megmarad a kordonos lezárásuk, a száj és az orr maszkkal való eltakarása ezentúl is mindenki számára kötelező a Volánbusz valamennyi járatán és utasforgalmi létesítményeiben. A Volánbusz azt kéri az utasoktól, hogy a május 3-án kezdődő érettségi időszakra, valamint a várhatóan május 10-től kezdődő...

Sűrítik a hajójáratokat, tovább jár a balatoni komp

Sűrítik a hajójáratokat, tovább jár a balatoni komp Május elsején megháromszorozzák a menetrendi hajók indítását Fonyód-Badacsony között a többi naphoz képest, a komp májustól hosszabb üzemidővel közlekedik Szántód-Tihany útvonalon - a Balatoni hajózási Zrt. (BAHART) honlapjának tájékoztatása szerint.     Május elsején Fonyód felől 8-19 óra, Badacsony felől 9-20 óra között óránként indulnak a menetrendi hajók. Május 1-től már a hét minden napján közlekednek hajók Fonyód-Badacsony és Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalakon, sétahajó járatok pedig Siófok, Balatonfüred és Keszthely kikötőkből. Hétvégenként már...

Már-már nyáriasan meleg...

Szombaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett is számítani lehet záporok, zivatarok kialakulására, de számosságát tekintve inkább az esti, késő esti óráktól várható több.  ...

Már a 16-18 éves fiatalokat...

Mostantól már a 16 és 18 év közötti fiatalokat is lehet regisztrálni az oltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A 16-18 évesek oltása május 10. után kezdődik majd Pfizer-vakcinával -...

Orbán Viktor: a vakcina...

Orbán Viktor: a vakcina olyan, mint a golyóálló mellény, szombat reggel nyithat az ország Korábban úgy védekeztünk, hogy elzárkóztunk, ezzel a vírus terjedését lassítottuk. De most már támadásban vagyunk. Mert a...

Rendkívüli oltási akció...

Rendkívüli oltási akció lesz ma: a Sinopharm mellett az oltásra regisztráltak a Pfizer vakcinájára is foglalhatnak időpontot a kórházi oltópontokra az Országos Oltási Munkacsoport döntése...

Zivatarok csaphatnak le...

Napsütés is lesz a hétvégén, de sokfelé szeles és csapadékos idő lesz a jellemző. Ezzel együtt meleg várható, május elsején néhol akár 28 Celsius-fokot is mérhetnek, vasárnap délutántól...

Több mint félezren szegték...

Szerdán 551 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs...

Hétvégén már strandra, meccsre is mehetünk, kinyithatnak a szállodák is

Hétvégén már strandra, meccsre is mehetünk, kinyithatnak a szállodák is Pénteken már meglehet a négymillió beoltott, ekkor nyithatnak a szállodák és edzőtermek is, kijárási tilalom kezdete éjfélre módosul és a boltokban este 11 óráig lehet vásárolni - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Örömteli, hogy Magyarország az Európai Unióban a második helyen áll az átoltottsági listán.   Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: a kormány azt állapította meg, hogy megnyugtató, hogy az unión belül Magyarország a második helyen áll az átoltottsági listán.„Minél többen regisztrálnak az oltásra annál...

Csaknem tíz százalékkal emelkedett a bruttó átlagkereset

Csaknem tíz százalékkal emelkedett a bruttó átlagkereset Februárban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 9,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 9,5 százalékkal emelkedett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Februárban árnyalatnyit élénkült a keresetek emelkedése, januárban 9,5 százalékos volt a keresetek éves növekedési üteme.     A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a...

Szombattól újra engedélyezett az éjszakai horgászat

Szombattól újra engedélyezett az éjszakai horgászat Május elsejétől újra lehetségessé válik a több mint 700 ezer regisztrált horgász számára az éjszakai horgászat - tájékoztatta a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) csütörtökön az MTI-t.     A közlemény szerint a kormány a szövetség kezdeményezésére újra áttekintette az éjszakai horgászat engedélyezésével és a több napos horgásztúrákat érintő helyfoglalásos lehetőség biztosítása tárgyában felmerült lehetőségeket. Azt írták: "tekintettel a kedvezően alakuló járványügyi adatokra, az átoltottság dinamikus növekményére, valamint a horgászok szabadidősporttal,...