Ismét zsaroló e-mailek miatt adtak ki riasztást

Ismét zsaroló e-mailek miatt adtak ki riasztást A Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) ismét riasztást adott ki az interneten terjedő magyar nyelvű, zsaroló hangvételű levelekkel kapcsolatban, azok számossága, valamint az érintett szervezetek és címzetti kör miatt.     Az NKI az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: az elmúlt napokban ismét megnövekedett az olyan zsaroló hangvételű levelek száma, amelyek állami és önkormányzati szerveket, közintézményeket és magánszemélyeket céloznak. A levelek szövegezése egyforma, tartalma szerint a címzett készülékét megfertőzték egy trójai vírussal, amely...

A teraszok megnyitása nem a járvány végét jelenti

A teraszok megnyitása nem a járvány végét jelenti A teraszok nyitása nem a járvány végét jelenti, továbbra is fontos a védelmi és járványügyi intézkedések, valamint a higiénés rendszabályok betartása, a pincéreknek a teraszokon is kötelező lesz a maszkviselet, a vendégeknek csak akkor, ha belépnek a vendégtérbe - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs nevében a csütörtöki online sajtótájékoztatón.     Galgóczi Ágnes elmondta, a járvány elérte a platóját, a járványügyi adatok kedvezően alakulnak, ez az oltási programnak...

Operatív törzs: külföldi telefonszámról küldenek oltásra sms-t

Operatív törzs: külföldi telefonszámról küldenek oltásra sms-t Külföldi telefonszámról küldenek oltásra sms-t - hívta fel figyelmet a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájékoztatón. Az alezredes arra kérte az oltásra várókat, hogy a külföldi telefonszámról érkező, kontakt megjelölése nélküli sms-eket hagyják figyelmen kívül.     Kiss Róbert elmondta: az sms-ek vélhetően az Egyesült Királyságban regisztrált telefonszámról érkeznek, és ugyanúgy oltási időpont foglalására hívják fel az oltásra várókat, mint az országos oltási munkacsoport...

Szombattól kinyithatnak a...

Szombattól kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai és kitolódik a kijárási tilalom A kormány legfrissebb döntéseiről számol be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.   A...

Tovább melegszik...

Csütörtökön egy hidegfront felhőzete vonul át az országon északnyugatról délkelet felé, amelynek nyomán átmeneti felhőzet-növekedés várható, és a front mentén több helyen törnek ki...

Sárgyűjtőhelyek...

A molnár- és füsti fecskék fészeképítésének segítéséhez mesterséges sárgyűjtőhelyek létrehozását javasolja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).     A...

Ismét sok dolguk volt a...

Kedden 623 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti...

Új módszert is kipróbálnak...

Magyarországon az oltás önkéntes, ezért regisztrációhoz kötött. Regisztráció alapján folytatják az oltást a háziorvosoknál és az oltópontokon egyaránt - közölte a Kormányzati...

Jó hír: szerdán akár már...

Szerdán az ország keleti felében több, míg a Dunántúlon kevesebb fátyol és gomolyfelhő zavarhatja a többórás napsütést.    Legnagyobb eséllyel keleten és a Duna vonalában...

A teraszok nyitásával az esti kijárási tilalom nem szűnik meg

A teraszok nyitásával az esti kijárási tilalom nem szűnik meg A teraszok és kerthelyiségek nyitásával az esti kijárási tilalom nem szűnik meg - hívta fel a figyelmet a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a keddi online sajtótájékoztatón.     Kiss Róbert elmondta: amint a beoltottak száma eléri a 3,5 milliót, Pintér Sándor belügyminiszter, az operatív törzs vezetője a Magyar Közlönyben közzétett közigazgatási határozatban megállapítja, hogy a védőoltásban részesültek száma elérte a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának második fokozatához szükséges...

A javuló adatokban már az oltások hatása is közrejátszik

A javuló adatokban már az oltások hatása is közrejátszik A javuló járványügyi adatokban már az oltások hatása is közrejátszik, a vakcinák iránt egyre nő a lakosság bizalma és igénye - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.     Müller Cecília kifejtette, már 4 millió 326 ezer fölé nőtt a koronavírus elleni védőoltásra regisztrálók száma, és 69 százalékuk már legalább az egyik oltást megkapta. A magyar lakosság 33,4 százaléka van beoltva, szemben az uniós 18,5 százalékos átlaggal. A regisztrált 65 év felettiek több mint 90...

Méhekre veszélyes repcetáblákat számoltak fel Baranyában

Méhekre veszélyes repcetáblákat számoltak fel Baranyában A méhészek jelzései alapján végzett vizsgálat eredményeképpen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) öt esetben repcetáblákat semmisített meg Baranya megyében, ugyanis a növények veszélyt jelentettek a beporzó rovarokra, méhekre - közölte a Nébih kedden az MTI-vel.   A közlemény szerint a kimutatott növényvédőszer-maradék egyértelműen szabálytalan növényvédelmi technológia alkalmazására utalt.Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME), a Nébih és a megyei növény- és talajvédelmi hatóságok 2012 óta rendszeresen célzott monitoring vizsgálatokat folytatnak a...

Gázolt a vonat, késések...

Halálra gázolt egy embert a Déli pályaudvarról Dunaújvárosba tartó vonat Érden, a Főnök utcai átjáróban, ezért késésekre kell számítani egyes járatoknál - közölte a Mávinform kedd reggel...

Ennyi gyerek volt tegnap az...

Újraindult az óvodákban és az általános iskolák alsó tagozatán a jelenléti nevelés, oktatás hétfőn. Az óvodákban országosan a gyermekek 60 százaléka, az iskolákban a tanulók 75 százaléka...

Jó hír: kedden már egy kis...

Éjszakára közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, de az ország nyugati, délnyugati részén felhős körzetek is maradhatnak.    Egyre inkább lecseng a csapadék. Kedden az...

Már minden harmadik magyar...

Már minden harmadik magyar ember megkapta az első védőoltását - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői, online...

Csaknem kétezren szegték...

A hétvégén 1911 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs...

Méltányosan bírálják el a...

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint a mostani helyzetben méltányosan kell elbírálni a kisiskolások teljesítményét.     Horváth Péter hétfőn, a Kossuth rádió Jó reggelt,...

Több mint háromszáz határsértő ellen intézkedtek

Több mint háromszáz határsértő ellen intézkedtek 305 határsértő ellen intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.     A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 74, szombaton 124, vasárnap 104 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A román határszakaszon három embert fogtak el. Az elmúlt héten az ország területén 849 határsértőt tartóztattak föl, és kísértek vissza. A megelőző héten - április 5-étől 11-éig - a feltartóztatottak száma 735...

Ilyen ez az április: esős napok várnak ránk, de melegszik a hőmérséklet

Ilyen ez az április: esős napok várnak ránk, de melegszik a hőmérséklet Sok eső várható a következő napokban, de melegszik az idő, így ismét előfordulhatnak 20 Celsius-fok körüli csúcsértékek. A hét második felében újabb hidegfront érkezik, de több lesz a napsütés - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez. Hétfőn a Dunántúl nyugati és középső részein, valamint északon estig tartósan borult, esős marad az idő. Máshol rövid időre kisüthet a nap, majd az átmeneti délelőtti csapadékszünet után záporok, északkeleten és délnyugaton zivatarok is előfordulhatnak. A...

Befutottak a hatos lottó friss és ropogós nyerőszámai

Befutottak a hatos lottó friss és ropogós nyerőszámai A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 2 (kettő)18 (tizennyolc)34 (harmincnégy)37 (harminchét)38 (harmincnyolc)43 (negyvenhárom)Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt.5 találatos szelvény 32 darab, nyereményük egyenként 402 850 forint;4 találatos szelvény 1741 darab, nyereményük egyenként 7405 forint;3 találatos szelvény 28 612 darab, nyereményük egyenként 2080 forint.