Lapszemle: Népszabadság, Magyar Nemzet, Népszava
Népszabadság: Szili veszített népszerűségébőlAz SZDSZ elnöke leszálló ágban van, a nyár közepe óta 8 ponttal csökkent a rokonszenvmutatója. A mostani visszaesés alapvetően a szocialista párt szimpatizánsainak tudható be, körükben az elmúlt egy hónapban 9 ponttal lett alacsonyabb az indexe (45 helyett 36 pont). A szabad demokraták körében 46 pontos, de ezzel csupán az ő rangsoruk közepén helyezkedik el - olvasható a lapban. Szili Katalin megítélése a megelőző hónapokban lényegében változatlan volt, októberről novemberre azonban valamelyest kedvezőtlenebb lett. Mind az MSZP, mind a...A szél a Dunántúlon viharossá fokozódhat
Előrejelzés az ország területére hétfő estig:Eleinte csak helyenként, majd hajnaltól sokfelé várható eső, zápor. Hétfőn mindenütt megszűnik a köd. A délnyugati szél vasárnap estétől többfelé megélénkül, az éjszaka második felétől megerősödik, a Dunántúlon helyenként viharossá fokozódik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1, +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn általában 5, 10 fok között alakul.Európai helyzetkép:A Földközi-tenger térségében és a Balkán-félszigeten anticiklon alakítja az időjárást. Változóan felhős az ég, számottevő csapadékról nem érkezik jelentés....Hiller beszólt Pécsnek: sajnálja Méhes távozását
A miniszter szombaton Berlinben magyar újságírók előtt aggodalmának adott hangot a pécsi önkormányzati vezetők közötti viták és személyes konfliktusok miatt, hangoztatva, hogy ezek a viták sehova nem vezetnek, s jelentősen késleltethetik Pécs felkészülését a 2010-es európai projektre. A város a németországi Essennel, valamint a törökországi Isztambullal együtt nyerte el az Európa Fővárosa 2010-ben címet. Hiller István határozottan kiállt Méhes Márton mellett, akit egy évvel ezelőtt miniszterként ő javasolt a művészeti igazgatói tisztségre, s Pécs város önkormányzatának közgyűlése...A Táncsics Mihály-életműdíj...
Képünkön: Lorán Lenke Jászai Mari-díjas színésznő fogadja Szinetár Miklós Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész, rendező gratulációját, miután átvette a Táncsics...Aláírták a Prímási Borrend...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: legfőbb céljuk, hogy Magyarország legjobb borait a nemzetközi közvélemény még inkább...Még lehet jelentkezni a...
A tehetséggondozó program azoknak az 5.000 lakosúnál kisebb községekben élő, tehetséges, kreatív, tanulásra motivált, jó képességű, de halmozottan hátrányos helyzetű, illetve hátrányos...Orbán Viktor: közel az...

Akár tíz fok is lehet...
Előrejelzés az ország területére vasárnap estig:Vasárnap napközben átmenetileg felszakadozik a felhőzet, csak északkeleten marad a párás, ködös idő. Eleinte elszórtan még várható eső,...Az ötös lottó nyerőszámai
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:Nyerőszámok:6 (hat)27 (huszonhét)60 (hatvan)71 (hetvenegy)82 (nyolcvankettő)A Fiatal Baloldal az óvszerek mellett
A FIB csatlakozik az Európai Szocialisták Pártjának azon kezdeményezéséhez, amely az Európai Unió tagállamainak kedvezményes áfakulcs bevezetését javasolja az óvszerekre - közölte az MSZP ifjúsági szervezetének vezetője.Hozzátette, a Fiatal Baloldal szerint az, hogy az óvszerek nem a jelenlegi 20 százalékos áfa alá tartoznának, a társadalom nagyobb része számára elérhetőbbé tenné a védekezést a nem kívánt terhesség és a nemi betegségek ellen.Varga László elmondta, a Fiatal Baloldal nap folyamán tartott AIDS-konferenciáján felszólalt Újhelyi Eszter, a Nemzeti AIDS-bizottság...Orbán Viktor: a demokrácia győzött Erdélyben
Az európai parlamenti választásokon kiderült, hogy Erdélyben is demokratikus érzelmű magyarok élnek, akik szeretik, ha van miből választaniuk, ha van értelme elmondaniuk véleményüket. Kiderült, hogy nem lehet a megosztás vádjával diszkreditálni a vélemények szabad ütköztetését - mondta Orbán Viktor.Arra a kérdésre, hogy a Fidesz támogatta-e anyagilag Tőkés László kampányát, a pártelnök elmondta: a törvények értelmében a magyar pártok nem támogathatnak pénzügyileg külföldi kampányokat, a Fidesz a törvények betartását tartja a legfontosabbnak. De a választások lezárta után...Öt százalékos gázáremelés januártól
A Fidesz szerint a kormány nem védi meg az embereket az indokolatlan áremelésektől és elvitatja a szakszervezetek alkotmányos jogát, hogy azok hatékonyan lépjenek fel a munkavállalók jogaiért, érdekeiért.A megmozdulásnak semmi köze az érdekképviselethez, politikai érdekeket szolgál - mondta a kisebbik koalíciós párt elnöke arra a másik újságírói kérdésre válaszolva, hogy miként értékeli a Liga Szakszervezetek határozatlan időre szóló sztrájkfelhívását.Hozzátette: a kormány nem fogja leállítani a reformokat.Kóka János emlékeztetett arra, hogy amikor a felfüggesztett vasúti...Az időjósok szerint délen...
Előrejelzés az ország területére szombat estig:Szombaton napközben a gyakran erősen felhős ég mellett északon kevesebb, délen több lesz a napsütés. Északnyugaton néhol eső, északkeleten...Gyurcsány az egészségügyről

A PDSZ csatlakozik a...
Mint emlékeztetett, a több ágazatra kiterjedő sztrájkot az egészségbiztosítási reform és a nyugdíjszámítás 2008. január 1-jétől érvényes számítási módja elleni tiltakozásul hirdette meg a...Zuschlag-ügy - februárban...
A Zuschlag János és tíz társa ellen folyó ügy nyomozása a végéhez közeledik, jelenleg a vallomások összefésülése, az ellentmondások feloldása zajlik - mondta Szabó Ferenc...Vizsgálat a mandulaműtét...
A november 23-án mandulaműtéten átesett, majd három nappal később, kontrollvizsgálatot követően ismét kórházban tartott kisfiúnál súlyos artériás vérzéses szövődmények léptek fel, e miatt...Világméretű...
Elengedhetetlen, hogy Magyarország is megfelelően felkészüljön a várhatóan hazánkban is több millió embert érintő majdani járvány megfelelő kezelésére - mondta Dr. Bujdosó László megyei...Lapszemle: Hírlap, Napi, Nemzet, Népszabadság
Találkozót tartanak volt kisgazda politikusok - Magyar Hírlap Találkozót tartanak az 1998-as országgyűlési választáson sikeresen szerepelt kisgazda politikusok Budapesten a jövő héten, keresve a jövőbeni együttműködés lehetőségét - írja pénteki számában a Magyar Hírlap.Bánk Attila, a találkozó kezdeményezője, a Magyar Vidék és Polgári Párt elnöke elmondta: az ország lesújtó gazdasági helyzete, a magyar mezőgazdaság kritikus állapota és a választópolgárok politikai elitben megrendült hite ismét egy asztalhoz ülteti a kisgazda-társadalomért magukat felelősnek gondoló politikusokat....Bemutatták Kármán Irén magyar maffiás filmjét
Kármán Irén a filmbemutató után az MTI-nek elmondta, akart egy rendszerváltás utáni társadalmi, gazdasági aktualitásokkal foglalkozó filmet készíteni. Az olajügy ilyen volt. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ügyről "semmit nem lehet tudni, csak anekdoták keringenek, a konkrét dolgok a jelentésekben vannak, de ebből sok dolog ki van takarva".Az újságírónő botrányosnak nevezte, hogy az ősszel felállított olajbizottság aktáit "kihúzásokkal" tették fel az internetre. Ugyanakkor hangsúlyozta, az iktatószámok alapján lehet pert indítani. Egy neve elhallgatását kérő...Néhol akár gyenge havazás is előfordulhat
Várható időjárás péntek estig:Éjszakától átmenetileg erősen megnövekszik, majd pénteken a déli óráktól északnyugat felől csökken a felhőzet. Szórványosan várható kisebb csapadék: ónos eső, havas eső, gyenge havazás egyaránt előfordulhat. Pénteken többfelé megélénkül, néhol megerősödik az északnyugatira forduló szél. Éjszaka több helyen zúzmarás köd képződik, amely északkeleten csak lassan oszlik fel.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és -8, a legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken többnyire 1 és 6 fok között alakul, de északkeleten fagypont közelében marad.Az...
« Előző
40824 | 40851 | 40878 | 40905 | 40932 | 40959 | 40986 | 41013 | 41040 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Hetvenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Patacsi lakópark: az alvállalkozók a...
- Tiffán: helyes a tömegtermelés elleni...
- Pécsi Arcok - Sztojkovics Éva: Legyen...
- Továbbra sem találják az eltűnt...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Jelentős értékű informatikai...
- Boban Marković, Margaret Island,...
- A pécsi alagút helyett majdnem...