A szülők helyzete befolyásolhatta az eredményeket
A TIMSS (Trends in International Mathematics and Science Study) felmérés célja, hogy a 4. és a 8. évfolyamon tanuló diákok matematikai és természettudományi ismereteit vizsgálja, ezzel összefüggésben képet adjon az iskolai és az otthoni tanítási-tanulási szokásokról. Tavaly, az 59 ország és 8 kiemelt oktatási rendszer 425 ezer tanulójának részvételével végzett felmérésben a magyar diákok mindenhol a legjobb harmadban végeztek. A vizsgálat megerősítette, hogy a szülők gazdasági háttere jelentősen befolyásolta a diákok teljesítményét.Magyarországon az igazgatók véleménye alapján az...Egyórás várakozás Röszkén és Nagylakon
Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Szerbia felé igyekvőknek azt tanácsolta, válasszák a tompai átkelőt, ahol várakozás nélkül léphetik át a határt.A Romániába tartók a kiszombori határátkelőhely felé kerülhetnek, ahol folyamatos a forgalom - tette hozzá.Mándy Iván író kilencven esztendős lenne
Hírlapíró apja - afféle bohém csodabogár, számtalan anekdota hőse - mindenhová magával vitte fiát, szerkesztőségekbe, kávéházakba, moziba, futballmérkőzésekre. A fiú jobban kedvelte ezeket a helyeket, mint az iskolát, amelyből 16 éves korában kimaradt és soha nem is érettségizett le. Írni viszont, atyai hatásra, korán kezdett, első novelláját a negyvenes évek elején Schöpflin Aladár közölte a Tükör című folyóiratban, majd 1943-ban megjelent első kötete Csőszház címmel. A háború idején a Reggeli Magyarországnál volt a sportrovat szerkesztője, noha saját bevallása szerint a focin...Álló vonatok, zsúfolt...
A vasúttársaság újabb kompromisszumot ajánlott az elégséges szolgáltatás érdekében: 200-zal, napi mintegy 500 vonatra csökkentené a minimálisan közlekedő vonatok számát. A VDSZSZ azonban...Terézváros ingatlanügyeit...
Mint írták, ezt a lépést azért tették meg, mert a fideszes kerületi politikus egy december 4-i sajtótájékoztatón olyan kijelentéseket tett, amely sérti a VI. kerületi önkormányzat...Internettel ellátott,...
A baloldal által - a cigány származású népesség közmunkára szorítását illető tervei miatt - az elmúlt hónapokban keményen támadott Szepessy Zsolt, Monok független polgármestere az...Összeülnek a református...
Az egyházmegyei közgyűlések hatévenként tartott alakuló ülésén az egyházmegyét vezető esperes programot hirdet, majd megválasztják az MRE négy egyházkerületi közgyűlésének tagjait, ezen...Helyenként eső, hózápor is...
Előrejelzés az ország területére vasárnap estig:Vasárnap a felhőátvonulásokból helyenként alakulhat ki zápor, hózápor. Átmeneti mérséklődés után éjszakától ismét megerősödik, helyenként...Ezen a héten sincs senkinek...
Nyerőszámok:1 (egy)23 (huszonhárom)24 (huszonnégy)39 (harminckilenc)62 (hatvankettő)Joker-szám: 652310Nyeremények: Joker telitalálatos szelvény 1 darab, nyereménye 10.837.525 forint 5...Csillagszóró 2: több mint ötszáz feljelentés
A november 30-a és december 20-a közötti időszakban 182 esetben éltek feljelentéssel, 351 alkalommal pedig áruvisszatartással együtt alkalmaztak feljelentést a közterület használatának szabályait be nem tartókkal szemben. A járművel való várakozás szabályait megsértőkkel szemben a helyszínen 49 esetben 250 ezer forint összegben, míg a gépkocsivezető távollétében 909 esetben 7 millió 300 ezer forint összegben szabtak ki bírságot - olvasható a közleményben.A Fővárosi Közterület-felügyelet és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azért ellenőrzi fokozottan a közterület rendjét,...Nyakó Istvánnak ma is eszébe jutott a Fidesz elnöke
A szocialista politikus azt mondta: egyértelműen kiderült, hogy Orbán Viktor érdemi, szakmailag megalapozott kifogásokat nem tud említeni az MSZP és kormány döntései, intézkedései ellen és nem képes reális, konkrét javaslatokat tenni. Hozzátette: olyan súlyos helyzetben, mint amelyet a világgazdasági válság előidézett, egy normális ország vezetői leülnek és megbeszélik, mi a teendő, hogyan lehet erősíteni az egységet, csökkenteni a bajt. A Fidesz elnöke "hiúságból vagy gyávaságból futamodhatott meg" - vélekedett. Nyakó István kitért arra, az MSZP és az általa vezetett...Gyurcsány-blog: nehéz és tanulságos év volt az idei
"Ma már nem a nehézségeivel foglalkozom, azokon túl vagyok. Inkább a tanulságai érdekelnek, de ez is csak annyiban, amennyiben valóban következik belőle valami új, de legalábbis módosult gondolkodás vagy cselekvés" - fogalmazott.Gyurcsány Ferenc úgy látja, 2008-nak ezzel együtt sikerei is vannak. Ide sorolta, hogy a baloldal nem rendült meg a népszavazási kudarctól, a koalíció felbomlásától, és újra cselekvőképesen és cselekvési vágytól fűtve indul neki 2009-nek. "Szerintem a kudarcokból meg a vereségből tanulni kell, aztán felállni és menni tovább. Én legalábbis..."A dolgozók tartják fenn a...

Főállatorvos: sikerült...
Az élelmiszerbiztonságért felelős szakember az MTI kérdésére elmondta, a Vámház körúti csarnokban nem találtak komolyabb szabálytalanságokat, és a három hatóság ellenőrzése során 100 ezer...Mesevárosban járt Gyurcsány...

Cserbenhagyásos gázolás...
A rendőrök a baleset után rövid időn belül megtalálták a személygépkocsit, majd tulajdonosát, a feltételezett gázolót is elfogták - mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-kapitányság...Miniszteri aláírások a...
A lap szombati számában a két miniszter érintettségét tanúsító olyan dokumentumokra hivatkozik, amelyekkel - értesüléseik szerint - az ügyészség eddig nem találkozott.Mint írják, Benedek...Nem keresik tovább a...
Reggel öt órakor a VMSZ kutatócsoportja - több mint 10 órás folyamatos keresés után - felfüggesztette a két eltűnt szigligeti horgász kutatását - áll az MTI-hez eljuttatott...Gyurcsány: konzervatív fordulatot készítenek elő
A konzervatív fordulat kitapintható és tetten érhető "1968 negligálásától kezdve a legutóbbi, a regisztrált élettársi közösséget elutasító alkotmánybírósági határozatig nagyon sok ponton" - fejtette ki a miniszterelnök a lap szombati számában olvasható interjúban, majd hozzátette: őt "megriasztja", hogy az Alkotmánybíróság (Ab) úgy gondolja, hogy korlátoznia kell két embernek azt a jogát, hogy házasságon kívül kössék össze az életüket.Mint mondta, nincs kétsége afelől, hogy nem a "közvetlen jog birodalma" határozta meg a döntést, hanem "a jognak...Magyar Örökség-díj: újabb hét elismerést adnak át
Az egyesület pénteki közlése szerint a díjat ezúttal Herencsár Viktória cimbalomművésznek, Koch Sándor virológus professzornak és posztumusz Cs. Szabó László írónak, valamint a 90 éves Hadtörténeti Múzeumnak, a "Beszélni nehéz" anyanyelvi mozgalomnak, a 700 éves Pálos Rendnek, Esztergályos Jenőnek és az általa alapított Apáczai Kiadónak ítélték oda.A Magyar Örökség-díjat, amellyel korunk, valamint a XX. század első felének legjelentősebb magyar teljesítményeit jutalmazzák, ötvenharmadik alkalommal adják át; évente négy alkalommal hét-hét díjazott részesül az...MTV: tizenöten pályáznak az elnöki posztért
A pályázaton induláshoz szükséges csomagot tizenhatan vették fel.A mostani, a posztra meghirdetett negyedik pályázat kiírásáról október 10-én döntött a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége, miután aznap nem tudtak jelöltet állítani a tisztségre. A voksoláson - amelyen a jelöltté váláshoz tíz szavazatot kellett volna szereznie valamelyik indulónak - Székely Ferencet heten, a pécsi Havasi Jánost öten, Baló Györgyöt ketten támogatták.A poszt március elején üresedett meg, miután lejárt Rudi Zoltán négyéves megbízatása. Ő volt a Magyar Televízió első olyan elnöke a...
« Előző
36045 | 36072 | 36099 | 36126 | 36153 | 36180 | 36207 | 36234 | 36261 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...