Bombariadó: kiürítették a szegedi Nagyáruházat

Szenti Szabolcs elmondta: fél tizenegykor egy nő telefonált a rendőrségre, hogy az áruházban bombát helyezett el. A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, több utcát lezártak. Az átvizsgálás néhány órát vesz igénybe.Bombariadó az utóbbi hónapokban már hetedik alkalommal bénítja meg Szeged belvárosának életét, többször ürítették ki a bíróságot, az APEH székházát, bankokat, illetve a városházát.

Szonda: a többség nem támogatja a sztrájkot

A felmérés szerint a lakosság csaknem minden csoportjában a sztrájkhoz negatívan viszonyulók vannak többségben. Különösen erős az elutasítás a diplomások körében, ahol 59 százalék nem szimpatizál a sztrájkolókkal, és csupán 30 százalék ért velük egyet. Az MSZP-tábor véleménye még karakteresebb: 81-15 arányban vannak a mostani munkabeszüntetés ellen. A Fidesz szavazói korántsem képviselnek ennyire egységes álláspontot, a sztrájk támogatóinak aránya alig haladja meg az ellenzőkét (48-43 százalék).A VDSZSZ legfontosabb követelését - azt, hogy a vasútnál dolgozók személyenként 250...

A KSH szerint csökkent a házasságok száma

A KSH adati szerint Magyarországon 2008 első tíz hónapjában 82.966 gyermek született, 1,7 százalékkal, 1400-zal több, mint az előző év azonos időszakában. Mint a KSH közölte, a születések száma ez év első tíz hónapjában egyenetlenül alakult: az első négy hónapban kevesebb, az azt követő hat hónapban viszont több gyermek született, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 107.457 volt, ez 2,8 százalékos csökkenést jelent 2007. január-októberhez képest. Idén október végéig a halálozások száma - két hónap kivételével - rendre alacsonyabb volt, mint az előző évben: összességében...

Göncz Kinga: a válság...

A szomszédkapcsolatok aktuális fejleményeinek értékelése mellett a külügyi tárca vezetője a beszélgetés során hangsúlyosan szólt az idén elfogadott külkapcsolati stratégia három fő...

Még az MSZP is elutasítja...

A lap több állásfoglalást is közöl az ügyről, s felidézi, mire kért reagálást különböző politikusoktól. Mint emlékeztetnek: Kolompár Orbán az OCÖ karácsonyi ünnepi közgyűlésén, szerdán...

Elmarad a közszféra...

Hangsúlyozta: a szakszervezetek és a kormány hajnalig négyig tárgyaltak, amikor Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára sms-ben tájékoztatta őt a megállapodásról. Mint...

Jelentős csapadékra van...

Előrejelzés az ország területére péntek estig:Többfelé jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás. A szél egyre többfelé északnyugatira, nyugatira fordul, többfelé megerősödik, néhol...

Megmarad, de szigorodik a...

Az államtitkár elmondta: a kormány szerdán módosította a korengedményes nyugdíjra vonatkozó rendeletet, az új szabályok egy évig lesznek érvényben.2009. január 1-től a 60 éves kort...

Fidesz: a vasutasok nem...

A helyettes szóvivő szerint jó lenne, ha a kormány végre nem fenyegetéssel, zsarolással, fegyveres biztonságiakkal és külföldi sztrájktörőkkel próbálná megtörni a magyar munkavállalókat,...

Móri per: életfogytiglan első fokon

Móri per: életfogytiglan első fokon A megyei bíróság Mórocz Emil vezette büntetőtanácsa a vádlottat bűnösnek találta társtettesként, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettében. Az ítélet nem jogerős, az ügyész, valamint a vádlott és védője is fellebbezést jelentett be.  Indoklásában a bíró elmondta, a büntetés kiszabásánál a bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a bűncselekmény súlyosan megzavarta a köznyugalmat. Igen széles körű erkölcsi felháborodást váltott ki, s azt, hogy alapjaiban ingatta meg az állampolgárok biztonságérzetét,...

Korózs: a fogyatékosok ügye az egész társadalomé

A törvényt 1998 márciusában, egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés. A magyar jogrendszerben először tettek kísérletet önálló törvényalkotás keretében egy társadalmi csoporttal szemben fennálló esélyegyenlőtlenség felszámolására. Az alapfilozófia az volt, hogy a fogyatékos ember ne passzív alanya legyen az állam által nyújtott ellátásoknak, hanem aktív, önellátásra, társadalmi beilleszkedésre képes és erre törekvő állampolgár.Az akkori társadalmi vita során csaknem 80 szakmai háttértanulmányról 150 civil szervezet mondta el véleményét, fejtette ki javaslatait - emlékezett vissza...

Részleges látogatási tilalom a kaposvári kórházban

A hasmenéses megbetegedések száma a mozgásszervi rehabilitációs osztályon, a nephrológiai osztályon, valamint az ápolási osztályon növekedett meg - tudatta a kiadott közleményben Repa Imre.A főigazgató közlése szerint a felvételi zárlat és a látogatási tilalom a mozgásszervi rehabilitációs osztályt és a nephrológiai osztályt érinti.

"Jövőre együtt kell...

Lendvai Ildikó szerint 2009-ben mindenkire a változás parancsa kell hogy érvényes legyen. Ez nem azt jelenti, hogy a pártoknak feltétlenül egyet kell érteniük, de együtt kell...

Átadták a Kisebbségekért...

Magyarországot évszázadokon keresztül sok nemzet alkotta, majd a XX. században önálló államok jöttek létre, és a szétválás maradandó sebet hagyott Közép-Európában. "Nehezen emésztik...

Magyar Gárda-ítélet: az...

"Bebizonyosodott: az SZDSZ-nek igaza volt, amikor következetesen, minden egyes alkalommal ellenállt a szólás- és gyülekezési szabadságot a szélsőjobboldali veszélyre hivatkozva...

Kétmilliárdos segítség...

A tárca vezetője saját hatáskörben "nyújtott mentőövet" a működési nehézségekkel küzdő helyhatóságoknak. Gyenesei István az idén már negyedszer döntött a segítségre szoruló...

Sólyom: a válság kezelése a...

A köztársasági elnök ugyanakkor felhívhatja a figyelmet társadalmi és politikai tendenciákra, amelyek a válságban jelentőssé válnak - jelentette ki Sólyom László az interjúban.A...

"Ha leülnék Gyurcsánnyal,...

Orbán Viktor a rádió kora reggeli műsorában arra emlékeztetett, hogy a miniszterelnök által kezdeményezett nemzeti csúcson már konzultáltak, ott elmondták javaslataikat, amelyeket azonban...

Újra ágyszámcsökkentés várható

Az, hogy a fenntartó a kapacitásokat átcsoportosíthatja a saját intézményei között, a gazdaságosabb járóbeteg-ellátás felé tolhatja a hangsúlyt. Mivel a legtöbb fenntartónak kórháza és szakrendelője is van, anyagi kényszerből kevesebb beteget fektet kórházba, így nem is lesz szüksége a korábbi ágyszámra - olvasható a cikkben.A lap Horváth Zsolt fideszes szakpolitikust idézi, aki szerint így változhat a beutalási rend, ezért a fenntartó és a betegek érdekei szembekerülhetnek."A kapacitásátcsoportosítás akkor lenne valóban jó lehetőség, ha nem a forráshiányból adódó kényszer...

Sokfelé várható eső, zápor csütörtökön

Előrejelzés az ország területére csütörtök estig: Túlnyomóan borult lesz az ég. Sokfelé várható eső, zápor, csütörtökön az Alpokalján, és délnyugaton pedig havas eső, havazás is előfordulhat. Eleinte a délkeleti szél helyenként megerősödik, majd estétől a szél a Nyugat-Dunántúlon északira fordul, és ott gyakran erős lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában 4 és 9 fok között valószínű, de a Dunántúl nyugati részén ennél hidegebb lesz.Az időjárási helyzet Európában Izland felett ciklon örvénylik....

Kultuszital: könyv jelent meg a szódavízről

Kiss Imre, a könyv szerzője, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója a sajtó képviselőinek tartott tájékoztatón elmondta: az angol-magyar nyelvű kiadvány mindenkit szeretne megszólítani, aki szereti a szikvizet vagy ebben az iparágban dolgozik. A cél, hogy külföldön is megismerjék a szóda múltját, hogy lássák, mi minden van mögötte.Az elmúlt 200 év szikvíztörténete egybeforr a magyar iparosság történetével, s a magyar történelem is gyönyörűen kirajzolódik mögötte - magyarázta Kiss Imre. Kiemelte: a könyv anyagát Bánffi István szegedi szikvízkészítő gyűjteménye...