Enyveskezű álkéményseprő Esztergomban

A tolvaj - aki símaszkot viselt - azt mondta, hogy méréseket kell végeznie, s ezért a másik szobába küldte át a 46 éves károsultat és gyermekét. Amint távoztak, az asztalról elvette a sértett pénztárcáját, amelyben százezer forint volt - mondta Léber Gabriella, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.A tettest egyelőre nem találja a rendőrség, amelynek nincs tudomása korábbi, a városban történt hasonló esetről.

"Adóparadicsomot" ajánl egy borsodi polgármester

Köteles László terve szerint a Komlóskán letelepedő, vagy telephelyét itt működtető vállalkozásoknak nem kell majd sem iparűzési, sem építményadót fizetniük. A vállalkozások székhelyéül építményt, helyiségeket, területet biztosítanak és munkaerő is van - érvelt a polgármester.A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település vezetője azt szeretné megmutatni, hogy Magyarországon lehet tartani a vállalkozásokat, nem szabad azokat a kedvezőbb adófeltételek miatt külföldre kényszeríteni. Egy-egy cég évente akár több millió forintot is megtakaríthat azzal, hogy zsebében marad a másutt...

Ingyen lehet parkolni az ünnepek alatt Miskolcon

A Miskolc Holding Zrt-hez tartozó Régió Park Miskolc Kft. valamennyi fizetős miskolci parkolóját a karácsonyi ünnepektől az új év első napjáig ingyenessé teszi - mondta a szóvivő, megemlítve: a Miskolc belvárosában található Széchenyi negyed parkolóházában január 12-ig nem kell fizetni.

Gyanúsított lett a volt...

A hűtlen kezelés gyanúja miatt folyó nyomozás - amelynek három gyanúsítottja van - eddigi adatai szerint egy 2004 és 2006 közti, 3,5 milliárd forintos szennyvízberuházás során az akkori...

Külföldi továbbképzés...

A lap úgy tudja, leginkább bűnügyi és rendészeti programokban, nyelvtanfolyamokon vesznek részt magyar rendőrök, de voltak tömegrendezvények kezelésére irányuló továbbképzések is. Ez...

Elszórtan valószínű zápor,...

Előrejelzés az ország területére kedd estig:Kedden a sok napsütés mellett az ország nagy részén csak időnként növekszik meg a felhőzet, felhősebb területek nyugaton, délnyugaton, illetve...

Felfüggesztették a...

Gaskó István, a VDSZSZ elnöke szerint a munkáltató hétfőn sem mozdult el korábbi álláspontjáról. Az egyeztetés kedden 17 órakor folytatódik.A MÁV közleményben tett ígéretet, hogy a lehető...

Sok napsütés mellett...

Előrejelzés az ország területére kedd estig:Kedden a sok napsütés mellett az ország nagy részén csak időnként növekszik meg a felhőzet, felhősebb területek nyugaton, délnyugaton, illetve...

Novák Előd szerint igaza...

A csalássorozatra úgy derült fény, hogy sok hibás adatú ajánlószelvényt adott le az MDF és a Magyar Szociális Zöld Párt (MSZZP). Vizsgálódásuk során az MDF-nél fénymásolatokra, a MIÉP-nél...

Készenléti szolgálatba léptek a Gripenek

"Ez egy történelmi pillanat volt, mert most léptek először készenléti szolgálatba a Gripen repülőgépek, gratulálok azoknak a katonáknak, akik ezt a napot előkészítették" - mondta a Szekeres Imre, aki Havril András vezérezredes, a HM honvéd vezérkar főnökével együtt vett részt az eseményen.A svéd gyártmányú Gripen vadászgépek hétfőtől ellátják Magyarország légterének védelmét, a még hadrendben lévő orosz MiG-29-es vadászgépekkel felváltva adják a fegyveres készenléti szolgálatot.Szekeres Imre elmondta: 2009 végéig a MiG-29-es vadászgépek is a rendszerben maradnak és három...

Kizárták az MDF-et a választásból

Kizárták az MDF-et a választásból A bizottság az ügyben hivatalból feljelentést tesz a rendőrségen választás rendje elleni bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt. Több bizottsági tag szerint a történtek az okirat-hamisítás és a személyes adatokkal való visszaélés gyanúját is felvetik, ám, mint mondták, ennek megítélését a nyomozó hatóságokra bízzák.Elmondták, hogy az ajánlószelvény a választó személyes adatait is tartalmazza, így felmerül az is: az érintettek hogyan szerezték meg azokat a hamis dokumentumok kiállításához. A Humanista Párt képviselője szerint például "elterjedt törvénytelenség"...

Balmazújvárosi gyilkosság: elfogták a gyanúsítottakat

Debrecenben fogták el hétfő hajnalban azt a két, 16 és 30 éves férfit, akiket a vasárnap délután Balmazújvároson elkövetett gyilkossággal gyanúsítanak. Vasárnap délután 16.00 és 16.30 óra között saját házában támadtak rá egy 85 éves nőre, aki a helyszínen életét vesztette, az elkövetők készpénzt tulajdonítottak el - áll a közleményben. A rendőrség nyolc órával az eset után Debrecenben állította elő a két büntetett előéletű férfit, akik vallomást tettek, a rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatásukat - közölte Sápi Tibor.

Holdinggal gyógyítanak...

A korábban két kórház - a diósgyőri és a Semmelweis - egyesülésével létrejött centrum a város alpolgármestere, Mokrai Mihály szerint csak így tudja felvenni a versenyt a Borsod megyei és...

Várpalotán lefasisztázták a...

A "szélsőséges kijelentés" előzményeként a lap arról tudósított, miszerint a testület szocialista frakcióvezetője az ülésen "elképesztőnek nevezte" azt, hogy az általa...

Fordok és Opelek...

Az MKB-Euroleasing Autópark Zrt. és a K and H Autópark Kft. lízingelhet az ORFK-nak ezerötszáz Ford Focus típusú közbiztonsági járőrautót, illetve hatszáz fényhíd nélküli, bűnügyi,...

"Növekszik a magyar...

Míg októberben a megkérdezettek 44, novemberben 61, addig decemberben már 68 százaléka mondta azt, hogy saját bőrén érzi a válság hatását. A válaszadók 14 százaléka úgy gondolja azt, hogy...

Szonda: a Jobbik megelőzte...

A Fidesz fölénye egyértelmű az 50 év alattiak, a kis-, közepes városokban, valamint a falvakban élők körében. Ezekben a csoportokban több mint kétszer annyi támogatójuk van, mint...

Szórványosan eső, zápor,...

Előrejelzés az ország területére hétfőn estig: Hétfőn eleinte még erősen felhős lesz az ég, délutántól viszont észak felől újra csökkenni kezd a felhőzet. Éjszaka nyugaton, hétfőn...

A volt főbíró is felszólalt a hanuka napi rendezvényen

Sokan vannak, akik falakat akarnak felhúzni az emberek közé, de ez ellen tenni kell - hangsúlyozta.A rendezvényen felolvasták Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levelét, amelyben az áll: Magyarország demokratikus jogállam, és a kormányfő büszke arra, hogy a magyarországi zsidóság szabadon gyakorolhatja vallását. A miniszterelnök levelében kiemelte: a különbözőség és a sokszínűség értéket képvisel. Az írásban Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, hogy hisz az összetartozás erejében.Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija kitért arra, hogy több mint kétezer éve ünnepli a zsidóság a hanukát, a...

Gyurcsányék emléktörvénye Ceausescu barátjáról

David Funderburk, aki a nyolcvanas években amerikai követ volt Romániában, 1987-ben könyvet írt 'Pinstripes and Reds' címmel. A könyvben olvashatunk a Ceausescu-házaspár és Lantosék szívélyes és baráti viszonyáról, többszöri vendégeskedéséről. Részletek a könyvből: "1981 vége és 1985 nyara között a két legfontosabb kongresszusi küldöttséget Tom Lantos és Sam Gibbons képviselők vezették. A Politika Amerikában című kiadvány szerint a kaliforniai demokrata párti Tom Lantos, aki Budapesten, Magyarországon született zsidó szülők gyermekeként, kemény antikommunista...

Kétszázmilliárdot kér számon Veresen az SZDSZ

"A rendkívüli ülést arra kell kihasználni, hogy a bizottság megvitassa a kormány elmúlt napokban hozott gazdaságpolitikai döntéseit, amelyek parlamenti felhatalmazás nélkül növelték a kiadásokat, egyszerre veszélyeztetve így az ország szavahihetőségét és a gazdaság stabilitását. A bizottság liberális tagjai arra szeretnének választ kapni a pénzügyminisztertől, hogy milyen alapon osztottak szét az idei költségvetésből 80, a jövő éviből pedig 120 milliárd forintot, a terveken felül, az állami kiadások növelésére" - olvasható a Szabad Demokraták Szövetségének...