További járatokat törölt a Malév
Az utasbiztonsági ellenőrzés lelassulása miatt 11 órára szinte teljesen megtelt a repülőtér 2B termináljának induló szintje. További hét szombati, napközbeni járatát törölte a Malév, miután a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. vezetése arról tájékoztatta a légitársaságot, hogy a jegykezelő pultokat csak időszakosan, a terminálok utasbiztonsági ellenőrző pontjainak áteresztő képességéhez mérten nyitják meg - közölte a légitársaság.A Malév már pénteken törölte hat szombati járatát, ezeken kívül nem indítja a 12.50 és 17.45 óra között közlekedő hét járatát, ezek: a...Új vasúti és Volán menetrend vasárnaptól
A MÁV-START új menetrendjét korábban bírálták az önkormányzatok, települési civil szervezetek, vasutas szakszervezetek is. Kifogásolták, hogy ritkulnak a járatok, és romlanak az eljutási lehetőségek egyes településekre.Az új menetrend szerint Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) vonalain továbbra is öt pár InterCity járat közlekedik. A magyar-osztrák vasúttársaság partnervasutakkal közösen útjára indítja a Bécs-Zágráb közvetlen járatot.A Volán-társaságok 2009. évi menetrendje lényeges változtatást nem tartalmaz az előzőhöz képest. Az új menetrendben az igények, a kapacitások, a...Simon: nagy meccs lesz EP-választás

Egy úton fekvő férfit...
A középkorú férfi a Kopácsi út egyik háza előtt az úttesten feküdt, amikor egy arra járó személygépkocsi áthajtott rajta. Az áldozat a helyszínen életét vesztette.A rendőrök a baleset...Nagycsécs: felújították a...
A közlemény szerint átadták a felújított házat, amely a kettős gyilkosság után lakhatatlanná vált. Az OCÖ akkor azonnal ígéretet tett arra, hogy a túlélőknek mindenféle jogi, erkölcsi,...Törvénymódosítást akar az...
Az országgyűlési képviselő, volt közlekedési államtitkár kiemelte: a gyorsforgalmi utak fejlesztéséről 2003-ban megszületett törvényből azért hiányzik az érintett szakasz, mert akkor még...Kocsis kapja idén a Román...
Mint azt Armanka Brindusa, a román intézet igazgatója pénteken az MTI-nek elmondta, azokat a magyar személyiségeket tüntetik ki, akik tevékenységükkel a párbeszéden és a kölcsönös...Száz éve született Szepes...
Papír (Scherbák) Mária néven született, Papír Magdaként szerepelt a színpadon, Orsi Máriaként, később pedig asszonynevén, Szepes Máriaként publikált. Gyermekkorában a színészet mellett...Túlnyomóan borult lesz az...
Előrejelzés az ország területére szombat estig:Túlnyomóan borult lesz az ég, elsősorban a Dunántúlon és az Alföldön várható több helyen eső, zápor, szombaton az Alpokalján néhol havas eső...Boross: a magyar sors küldötte volt Antal
A volt miniszterelnök sírja mellett tartott megemlékezésen Boross Péter arról beszélt, hogy Antall József mélységes magyarsággal és hazaszeretettel vállalta mindazt, amit a történelem rárótt. Vállalta, pedig tisztában volt a körülményekkel, hogy milyenek az ország gazdasági és történelmi viszonyai - fűzte hozzá.Az MDF-es politikus a miniszterelnök halála óta eltelt időszakot úgy jellemezte, hogy ma már nemzetközi színtéren is fejet hajtanak Antall József előtt, aki sokak véleménye szerint helyet biztosított magának abban a lelki panteonban, amelyben azok vannak, akik a nemzet...Koncesszióba adta vízművét a tolnai önkormányzat
Sümegi Zoltán, Tolna polgármestere elmondta: a cég 901 millió forint koncessziós díjat fizet a tolnai, a faddi, a fácánkerti és a bogyiszlói önkormányzatnak a települési vízművek 35 éves üzemeltetéséért. Az összegen az ivóvízfogyasztás arányában osztoznak az önkormányzatok - tette hozzá.A Délvíz Zrt. emellett évente eszközhasználati díjat is fizet a településeknek, amely az első évben 42 millió forint. Ezt az önkormányzatoknak a szerződés szerint a vízmű és a hálózat fejlesztésére kell fordítaniuk. A polgármesterek elmondták: a koncessziós díjból Tolnán iskolát, Faddon pedig...Tagadott a bíróságon Lengyel Zoltán

Térfigyelő rendszert...
A kamerák folyamatosan figyelik a közterületeket, mert a tapasztalatok azt mutatják, ahol térfigyelés egészíti ki a rendőrség munkáját, lényegesen csökken a bűnelkövetések száma - közölte...Leépítés következik a...
Közlése szerint a mintegy 260-as létszám hat és fél százalékát érinti a leépítés, az érintettek egyharmadát a nyugdíjkorhatárt elért munkatársak teszik ki. A lépés egyik okaként Kovács..."Az eljárások kiszervezése...
A képviselő Kóka Jánossal közösen nyújtott be módosító javaslatokat a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló, az ügyintézés gyorsítására,...Szonda: együttműködést vár...
A többség számára nem rokonszenves, hogy a Fidesz továbbra is kivonul az ülésteremből, amikor a kormányfő beszél, és elvárnák azt is, hogy egy ellenzéki párt vezetője felszólaljon az...Nem kap büntetést Orbán a...
A pártelnök a "rosszallás" mellett nem számíthat büntetésre, amiért több alkalommal is saját frakciójával szemben szavazott hétfőn a költségvetési módosítók kapcsán - mondta...Meglepte a szlovákokat...
"Meglepődtem a magyar kormányfő hatpontos javaslatán, amelyről először csak a révkomáromi munkatalálkozón hallottam. Miként lehetséges az, hogy ilyesmiket a szlovákiai magyarok, de a...Sólyom Antall József halálának 15. évfordulójáról
A rendszerváltás utáni első szabadon választott magyar kormány miniszterelnöke 1993. december 12-én halt meg.Sólyom László írásában kiemelte: Antall József a maga és kormánya becsületéhez sem engedett nyúlni: perre ment a minisztériumait általában korrupcióval vádoló kijelentés miatt. "Nagyon reményvesztett állapotban, 1993 őszén, mégis azzal a bizakodó mondattal summázta a helyzetről folytatott beszélgetésünket: a tisztesség hosszú távon megéri" - emlékezik az államfő.A köztársasági elnök úgy fogalmazott, hogy "minden ötödik évben újra eltemetjük Antall Józsefet....Pénteken elszórtan valószínű eső, zápor
Előrejelzés az ország területére péntek estig:Pénteken keleten időnként felszakadozik a felhőzet, másutt borult időre számíthatunk. Nyugaton elszórtan valószínű eső, zápor. Az északkeletire forduló szél többfelé megerősödik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 5 és 10 fok között várható, de az Északi-középhegység térségében ennél kissé hidegebb lehet.Az időjárási helyzet Európában:A Fekete-tenger térségében anticiklon található, területén csendes, többnyire napos az idő. Ugyanakkor a kontinens többi...Jogerősen elvesztette a névpert a köztelevízió
A Fővárosi Ítélőtábla döntésének szóbeli indoklása szerint a pert egy esztendeje kezdeményező Magyar Televízió és a Music Television zenecsatorna egyaránt használhatja az MTV márkanevet, mint teszik ezt 1987, a nemzetközi szórakoztató adó európai programjának indulása óta - írják. "A bíróság álláspontja szerint a fogyasztók nem tévesztik össze a két televíziós csatornát - noha ugyanazon a piacon, ugyanazzal a márkanévvel azonosítják a nemzeti tévétársaságot és az amerikai szórakoztató adót" - tájékoztatott a nagyobbik köztévé, amely azzal magyarázta a perindítást, hogy...
« Előző
36153 | 36180 | 36207 | 36234 | 36261 | 36288 | 36315 | 36342 | 36369 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...