Környezetvédelmi körlevelet adott ki a katolikus egyház
A Felelősségünk a teremtett világért című körlevél üzenete elsősorban az, hogy az emberiség "elveszítette a kontrollt a saját tevékenysége és a saját környezetének az alakulása fölött". Természetesen az ember sosem volt és sohasem lesz a természet korlátlan ura, de az emberiség kiváltott bizonyos folyamatokat, amelyek mostanra az életlehetőségeit, illetve a következő nemzedékek "fizikai életlehetőségeit is nehezítik, károsítják, veszélyeztetik" - hangsúlyozta Erdő Péter.Mint mondta: a teremtő Isten bölcsessége és szeretete fejeződik ki a világmindenségben, s...Bánki Erik alaposan lehúzta Gyeneseit

Tizenhármas karambol a főváros X. kerületében
Sass Oszkár sajtóügyeletes elmondta, hogy egy kisteherautó karambolozott tizenkét másik járművel; személyi sérülés nem történt, a helyszínelés jelenleg is zajlik.Az MTI helyszínen lévő tudósítója szerint a balesetet okozó kisteherautó a sorból kitolt egy személygépkocsit az 1-es villamos vágányára. A sofőrt a rendőrség előállította. A baleset miatt óriási torlódás alakult ki a Könyves Kálmán körúton, az Árpád híd felé vezető oldalon.Freud András, a BKV fődiszpécsere elmondta, hogy a baleset miatt az 1-es villamos nem közlekedik a Stadionok és a Népliget között, pótlóbuszok...Orbán szerint egyre...
Az ellenzéki pártelnök szerint az utóbbi időkben történt brutális bűncselekmények átlépték a képzeletbeli Rubicon határát, a napokban történt kiskunlacházi gyilkosság pedig egyenesen...Ingyenes...
Az idén tavasszal elindult Egészséges Vásárhely Program keretében az önkormányzat öt esztendőn keresztül ingyenesen biztosítja a méhnyakrák-megbetegedések 70 százalékát okozó HPV-fertőzés...Nem kutatnak tovább az...
A kutatócsoportok, köztük a speciális mentők is minden lehetséges helyet ellenőriztek már, eredmény nélkül - mondta Fülöp Gergely. A százados hozzáfűzte: a rendőrség közigazgatási eljárás...Kiskunhalasi-ügy: ki vegye...
A kiskőrösi mentők Kecelről szállítottak egy férfit a kiskunhalasi kórházba, miközben azt az utasítást kapták a központtól, hogy álljanak meg a közelben lévő imrehegyi orvosi rendelőnél,...Csak szeptemberben nő a...
A szegények és a gyermekek büntetése a gazdasági válság miatt elfogadhatatlan, a segélyek és a családi pótlék vásárlóértékének csökkentése rossz út - reagált a lapnak a döntésre Ferge...Őrizetben az erzsébetvárosi...
Ezzel nyolcra nőtt az ingatlanügy gyanúsítottjainak száma. Az ingatlan-értékbecslőt bűnsegédként elkövetett csalással és magánokirat-hamisítással gyanúsítják, s mint a Magyar Nemzet és a...Gyakran lesz erősen felhős az ég
Várható időjárás csütörtök estig:Gyakran lesz erősen felhős az ég, elsősorban a Dunántúlon a délutáni, esti órákban csökkenhet átmeneti jelleggel a felhőzet. Eleinte szórványosan, délután főleg keleten lehet néhol eső, zápor, zivatar.Éjszaka és csütörtökön napközben erősen felhős vagy borult lesz az ég, és délkelet felől egyre több helyen várható eső zápor, keleten néhol zivatar is kialakulhat, eleinte az északkeleti, majd a délnyugatira forduló szelet kísérik olykor erős lökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2, 7 fok között, nyugaton 0 fok körül alakul. A...Zuschlag-per: immár az MSZP felsővezetői is képben
Szente Zsolt tizedrendű vádlott kihallgatásával folytatódott szerdán a bizonyítási eljárás a Zuschlag-perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.Szente megtagadta a vallomástételt, s mondandóját írásban nyújtotta be. Kérdésekre nem válaszolt, a szembesítést nem vállalta.A Kiskunhalason ügyvédként praktizáló vádlottat bűnpártolás vétségével, magánokirat-hamisítással és hamis tanúzásra való felbujtással vádolja az ügyészség.Szente Zsolt a nyomozati szakban tett vallomása szerint először 2005-ben került kapcsolatban Zuschlag Jánossal, amikor egy gödöllői ingatlanvásárlást intézett el...Mától küldik az energiaár-támogatás űrlapjait
A Magyar Államkincstár küldeményeinek kézbesítése folyamatos, így 2008. december 15-ig kézhez kapják az íveket azok, aki már ebben az évben támogatást kapnak. Az új igénylők a nyomtatványt a kincstári ügyfélszolgálati irodákban beszerezhetik, illetve letölthetik a MÁK honlapjáról. Aki a kitöltött és aláírt nyomtatványokat a csatolt mellékletekkel együtt 2008. december 31-ig postára adja, az már a januári számlával megkapja a támogatást. Aki 2009. január 31-ig postázza a küldeményt, az is megkapja a januárra esedékes összeget, de azt visszamenőleg, a februári számlán írják jóvá...Egy sérült a 6-os főúton:...
Farkas Kinga elmondta: a helyszínelés jelenleg is tart, befejezéséig félpályás útlezárás van érvényben.Kazahsztán kész gázt...
Készek vagyunk arra, hogy nyereséggel kereskedjünk az energiahordozókkal. Mindössze arra van szükség, hogy a kormányok megegyezzenek abban: mikor, mit, mennyiért szállítsunk -..."A kormány két kiskaput...
A parlament előtt lévő törvényjavaslat a módosításokkal együtt is egy alkalmatlan kormány alkalmatlan intézkedése egy súlyos probléma kezelésére - vélekedett az országgyűlési képviselő az...„Arató, Ujhelyi és Kiss is...
Szente Zsolt tizedrendű vádlott kihallgatásával folytatódott a bizonyítási eljárás a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Szente megtagadta a vallomástételt, mondandóját írásban nyújtotta be,...Sólyom: a romáknak mást...

Összeégett holttestet...
Rajnai Tamás tájékoztatása szerint a településen kedd este egy húsz négyzetméteres melléképület gyulladt ki, amelynek oltása után a tűzoltók egy összeégett holttestet találtak a romok...Vádemelés a kuruc.info főszerkesztője ellen
A közlemény szerint a budapesti II. és III. kerületi ügyészség emelt vádat M. Balázs ellen "személyes adattal visszaélés vétsége és nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétsége miatt". Az eljárás a II. és III. kerületi bíróságon folytatódik.Az ügyészség egy bírákat és ügyészeket rágalmazó, 2006 októberében több alkalommal megjelent cikk miatt emelt vádat, amelyet a 2006-os szeptemberi eseményekkel kapcsolatban tett közzé a kuruc.info főszerkesztője A forradalmárokat börtönbe juttató bírák, ügyészek neve, képe, telefonszáma címmel....Törvénymódosítás az otthoni infúziós táplálásról
Medgyaszai Melinda, az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkára szerint minden érv e megoldás mellett szól, hiszen a mesterséges táplálásra részlegesen vagy tartósan rászorulók otthoni ellátása kórházi ágyakat válthat ki, s 30 százalékkal olcsóbbá teheti ezt a beavatkozást.Harsányi László, a Semmelweis Egyetem I. Számú Sebészeti Klinikájának docense a lapnak azt mondta, hogy körülbelül 150 beteget érintene a mesterséges infúziós táplálás, s a felhasznált eszközökkel és a beteg orvosi ellenőrzésével együtt, évente 2-2,5 millióba kerülne.Erre a kezelésre azok szorulnak, akiknek...Gyalogost gázoltak halálra Dombóváron
Farkas Kinga elmondta, hogy a baleset kedd este, a Népköztársaság útján történt: a gyalogosan közlekedő férfi feltehetően figyelmetlenül lépett az úttestre, a gépkocsi vezetője pedig már nem tudott időben megállni.A sofőr elsősegélyben részesítette a sérültet, akit később a mentők a dombóvári kórházba szállítottak, az orvosok azonban már nem tudták megmenteni a férfi életét - tette hozzá a sajtóreferens.
« Előző
36261 | 36288 | 36315 | 36342 | 36369 | 36396 | 36423 | 36450 | 36477 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napos, késő nyárias napunk lesz vasárnap
- Három hónapja nem találnak egy...
- Százmilliókat fizettek meg önként a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Mohács könyékén is erdőlátogatási...
- Mentesítő busz is közlekedik a Pécsre...
- Mellár Tamás bejelentette, nem indul...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...