Kilencven éve született Bessenyei Ferenc
2009. február 08. vasárnap 14:09
Egy ötgyermekes hódmezővásárhelyi család legidősebb fia volt. Nem végzett színi tanulmányokat, pályáját szülővárosának önképzőkörében kezdte. 1940-ben tagja lett a szegedi Városi Színháznak, ezután rövid ideig Miskolcon, a Budai Színházban, majd a pécsi Nemzeti Színházban játszott. Huszonöt évesen a budapesti Nemzeti Színház tagja volt, de a háború után újra vidékre került, csak 1950-ben szerződött véglegesen az ország első társulatához.
Mesébe illő sikerrel robbant be a köztudatba, és vette át rövid idő alatt azt a vezető férfiszínészi posztot, melyet a negyvenes években Básti Lajos töltött be.
Kiemelkedő alakításait nehéz lenne felsorolni, a magyar drámairodalom szinte valamennyi hősét eljátszotta: volt Ádám (Madách: Az ember tragédiája), Bánk bán (Katona József), Kossuth (Illyés: Fáklyaláng), Görgey (Németh László: Az áruló). Robusztus termete, zengő orgánuma, szuggesztív egyénisége, elementáris erejű szerepformálása a hős karakterek megjelenítésére predesztinálta. Minden darabban mágnesként vonzotta a közönséget, szilárd és kikezdhetetlen hősöket állított a színpadra, ami a politikai vezetés számára is kapóra jött. Drámától musicalig minden műfajban otthonosan mozgott, a Fővárosi Operettszínházban is bizonyította sokoldalúságát. Összesen ötvenöt játékfilmben és tévéfilmben játszott, egyebek közt a Dúvadban, az Egy magyar nábobban, az Egri csillagokban, A fekete városban.
A hatvanas évek elején a Madách Színházhoz, majd a Nemzetihez, 1973-ban ismét a Madáchhoz, 1980-tól újra a Nemzetihez igazolt, 2000-ben a korábbi társulattal maradt és a Pesti magyar Színház művésze lett. Ekkorra már a tőle megszokott dörgedelmes hang, a hősi szerepkör, mindaz, ami egykor az elismerést hozta számára, a közönség udvarias, hűvös reakciójával találkozott. A közvélemény mindezt úgy nyugtázta, hogy a régi eszköztárhoz görcsösen ragaszkodó színész mellett elrohant a világ, ő maga azonban minden megnyilatkozásában szembenézett ezekkel a problémákkal.
Musicalszerepei révén - főleg mint Tevje, a Hegedűs a háztetőn tejesembere - újra a csúcsra emelkedett. Ez a karakter hosszú ideig legalább olyan mértékben összeforrott a nevével, mint egykor Kossuthé vagy Othellóé. A nyolcvanas évek végétől már ritkábban szerepelt filmen és a tévében, színpadon azonban továbbra is fellépett. Színházától 1997 februárjában a János vitéz 100. előadásán Bagó szerepében búcsúzott, végleges színpadi búcsúja 2001 májusában a József Attila Színház Légy jó mindhalálig előadásán volt, ahol Pósalaky urat játszotta. Élete végén lajosmizsei tanyáján élt visszavonultan, itt hunyt el 2004. december 27-én.
Művészi munkáját 1953-ban és 1955-ben Kossuth-díjjal ismerték el, 1954-ben érdemes művész lett, 1970-ben kiváló művész. 1989-ben a Nemzeti Színház örökös tagjának választották, 1997-ben a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett, 2000-ben a Nemzet Színésze címet adományozták neki.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kulturális örökség napja: ingyenes...
- Hatalmas kamatot ígért egy pécsi...
- Gyalogost gázolt egy részeg sofőr...
- A püspöki palota, a kincstár is...
- Árokba hajtott, s rommá tört egy autó...
- Tetőzik a kánikula, aztán érkezik a...
- Tragédia történt Baranyában: autóval...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Robogóval esett el egy férfi...
- Eldőlt, mikor rendezik meg a...