Este 19 órától lezárják a magyar légteret
A teljes légtérzárról az igazgatóság értesítette a nemzetközi légi forgalom résztvevőit. A légtérzár elrendelését az tette szükségesség a hatóság közleménye szerint, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat jelzése alapján az izlandi vulkánkitöréssel a légkörbe került nagy mennyiségű hamu rövidesen eléri Magyarországot, és ez veszélyezteti a repülés biztonságát.Választási csalást emleget a Jobbik Ózdon
A videofelvétel szerint - amelyen egy arcát kitakaró férfival beszélget egy riporter, a mikrofonon ugyanakkor nem látszik a tévécsatorna emblémája - egy röviditalt és sört, illetve étkezési jegyet ígértek annak, aki a Fideszre szavaz.Janiczak Dávid, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 5-ös számú választókerülete képviselőjelöltjének kampányfőnöke azt közölte az MTI-vel, hogy a felvétel alapján feljelentést tettek a rendőrségen.Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek ezzel kapcsolatban azt mondta: a választás, a népszavazás, és a népi...Szijjártó: a Fidesz csökkenteni fogja az adókat
Budai Bernadett pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Fidesz "kiszivárgott titkos kormányprogramja" több rossz hírt is tartalmaz, és antidemokratikus dolog, hogy a tervezett intézkedések csak a parlamenti választások után derülnek ki.Ezekre példaként említette az eva, az ekho, és az őstermelői adózás megszüntetéséről, az adójóváírás eltörléséről, illetve a tételes egészségügyi hozzájárulás bevezetéséről szóló sajtóhíreket.Szijjártó Péter közleményében a kijelentésekre azzal reagált, hogy az "MSZP ma beindította rágalomhadjáratának újabb...Öngól: az MSZP-s Szanyi...
Szanyi Tibor a NOL.hu-nak azt mondta, tiszta a lelkiismerete. Magyarázata szerint mindössze azt vették számba, milyen ellenlépések lehetségesek az akkor már tudhatóan komoly arányban...Az OVI kérése az...
Az országos napilapokban és azoknak a megyéknek a napilapjaiban, ahol második fordulót tartanak, az OVI hétfőn és csütörtökön tájékoztatást ad arról, hogy mely választókerületekben lesz...Szigorúbban szűrik majd a...
Staudt Gábor, az etikai és fegyelmi bizottság elnöke elmondta: feddhetetlenségi bizonyítványt kérnének a jövőben a belépni szándékozó szimpatizánsoktól, amelyben még az erkölcsi...Zöld utat kapott Demján bankja
A Magyar Tőketársaság Zrt. szerződést kötött a Milton Bank Zrt. részvényei 100 százalékának megvásárlására,a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az összefonódást engedélyezne - közölte a...Csak önálló oktatási...
Az új Országgyűlés elé mielőbb beterjesztik azt a jogszbály-módosítást, amelynek következtében már az őszi önkormányzati választásoknál csaknem megfeleződne a helyi képviselő-testületek...Repülnek az eddigi hatalom...
Noha a Napi Gazdaság ma azt írja, hogy a vagyontanács tagjait nem lehet leváltani, a győztes pártszövetség kétharmadosra jósolt többsége alapján az új kormány bármikor módosíthatja a...Négy százalékkal nőtt a reálkereset
A legalább öt fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek 2010 első két hónapjában 3,7 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 10,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.Az alkalmazásban állók létszáma 2010. január-februárban átlagosan 2 millió 613 ezer volt.Bajnai: a vészkorszak nemzeti tragédia volt
A miniszterelnök közlése szerint az emléknapon "sok százezer egykor élt honfitársunkat gyászoljuk, a túlélők fájdalmában osztozunk, de szembe kell néznünk a gyilkosok bűneivel is".Úgy fogalmaz, hogy a múltra való emlékezés közben a jelenre és a jövőre is gondolunk. A jelenkor egyik legsúlyosabb és legszomorúbb tapasztalata pedig az, hogy újból vannak, akik az egykori gyilkos eszméket nem megtagadják, hanem követik: mások ellen uszítanak, gyűlöletet szítanak, megfélemlítenek - értékeli a kormányfő.Bajnai Gordon hangsúlyozza, "mindannyiunk felelőssége megakadályozni,...Kézről kézre jártak a kenőpénzek a HM-ben
A lap pénteki számában azt írja, hogy bár a vallomást tevők a bűnszövetséget eddig csak a HM egyik társasága, a HM Térképészeti Nonprofit Kft. esetében ismerték el, de az előzetes letartóztatásba került alkalmazottak vallomásai megerősítik a lap által már többször felvetett értesülést is, hogy az elmúlt években egy jól bejáratott korrupciós hálózat alakulhatott ki a honvédelmi tárcánál.A jegyzőkönyvekre hivatkozva állapítja meg a cikk, hogy a Honvédelmi Minisztériumban általában öt százalékot kért vissza a tárca cégein keresztül az állami megbízások összegéből. Az így ellopott...A Fidesz újratárgyalná a...
A külügyminiszter-jelölt emlékeztetett, a megállapodás októberben jár le, és az új vagy módosított programnak a Fidesz gazdasági élénkítéssel kapcsolatos céljaira is tekintettel kell...Schmitt Pál reagálása az...
"Én ugyanis azt mondtam, hogy ha felkérést kapok a parlament elnöki tisztségének ellátására, akkor azt a felkérést tisztelettel elfogadom, és legjobb tudásom szerint fogom végezni...Nem lesz tumultus a második...
Az önkormányzati miniszteri rendelet lényege, hogy az igazolással szavazók adatait nem kézzel vezetnék fel a névjegyzékbe, hanem már szerepelnének egy előre kinyomtatott listán. Ezen a...Semjén Zsolt lehet Orbán...
A jelenlegi tervek szerint két miniszterelnök-helyettese lehet Orbán Viktornak. A hatályos szabályok szerint a miniszterelnök a kinevezett miniszterek vagy tárca nélküli miniszterek közül...Elektronizálták a kiviteli...
Magyarországon a kiviteli vámeljárások terén tavaly elektronizálták a kiviteli vámkezelést. Tavaly az export-vámkezelések mintegy 88%-át végezték elektronikusan, ez közel 420.000...Öt nagy, három kicsi...

Cozma-ügy: vádat emelt az ügyészség
Közlése szerint az ügyészség az emberölés bűntettétől elkülönítette a csoportosan elkövetett és a köznyugalmat súlyosan megzavaró, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettét. Az emberölés ügyében hét embert vádolnak, s abban a megyei főügyészség emelt vádat a megyei bíróságnál, a csoportosan elkövetett garázdaság miatt pedig a veszprémi városi ügyészség tette meg a vádemelést a veszprémi városi bíróságnál.A bűnügynek összesen 27 gyanúsítottja van. Közülük hetet vádolnak az életellenes bűntettel összefüggésben, a garázdasággal viszont mind a 27 gyanúsítottat vádolják -...A Jobbik nyerni akar Szabolcsban
A politikus értékelve a vasárnapi választási eredményeket elmondta: országos szinten közel 17 százalékot teljesített a Jobbik, amely a harmadik helyre volt elegendő. Ez kevesebb az elvárásnál, hiszen a párt célja az volt, hogy legyőzze az MSZP-t, ami vidéken sok helyen sikerült is - tette hozzá.Gyüre Csaba kiemelte: megyei szinten a második helyet stabilan megszerezte a Jobbik, s a tavaly nyári európai parlamenti választásokhoz képest megduplázta a voksok számát.Ismertetése szerint sok jelöltjük maradt állva mind országos, mind megyei szinten, ezért azt tervezik, hogy több...Fidesz: drámaiak az építőipari adatok
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy az építőipari termelés volumene 2010 februárjában mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel korrigálva 10,1 százalékkal csökkent a 2009. februárihoz képest, szezonálisan kiigazítva pedig - a januári 11 százalékos visszaesést követően - februárban 6 százalékkal nőtt az előző havihoz viszonyítva. A KSH adatai szerint az év első két hónapjában a termelés 11,7 százalékkal kisebb volt, mint 2009. január-februárban.Bencsik János fideszes országgyűlési képviselő ennek kapcsán kiadott, az...
« Előző
29727 | 29754 | 29781 | 29808 | 29835 | 29862 | 29889 | 29916 | 29943 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mesés vagyont ér ez az öt szám -...
- Felhőszakadás, jégeső, szélvihar is...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Több száz programmal várják a...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...
- Mohács lesz a díszvendég a...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Nagyon káros, ezért ne etessük a...
- Szili Katalin a kollektív jogok...