Erdélyi fiatalok tanulmányait támogatják
A következő tanévre is meghirdetik a Fogadj örökbe! elnevezésű tehetségmentő programot, amellyel erdélyi falusi és szórványban élő magyar gyermekek tanulmányait támogatják.A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács által a közelmúltban Kiváló Tehetségpontként akkreditált program elindítását erdélyi és magyarországi egyetemi tanárok kezdeményezték nyolc évvel ezelőtt, fővédnöke Sólyom László korábbi köztársasági elnök - olvasható a kezdeményezésről szóló összegzésben, amelyet É. Kiss Katalin, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) egyetemi tanára és Péntek János, a Babes-Bolyai...Tizenhat éves korig kell majd suliba járni - előírják az önkéntes munkavégzést is
A tervek szerint április 20-án tárgyalja a kormány az új közoktatási törvény koncepcióját, az MTI birtokába került anyag szerint a tankötelezettség 16 éves korig tartana, az érettségi vizsgatárgyak száma öt lenne, és a matúra feltételéül ötven óra közösségi munka végzését írnák elő. A 110 oldalas dokumentum szerint több kérdésben a kormány fog dönteni: a Nemzetgazdasági Minisztérium(NGM) és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) ugyanis eltérő állásponton van, így a gazdasági tárca a pedagógusok óraszámát heti 28-ra növelné, ezt az arányú növelést a Nefmi elveti.Vitás kérdés a...Reggeli lapszemle: kitart a Fidesz kétharmada
Őrzi a Fidesz-KDNP a kétharmados többséget a biztos szavazó pártválasztók körében - tartalmazza a Századvég Alapítvány legfrissebb felmérése, amelyet a csütörtöki Magyar Nemzet ismertet. A Népszava, mai számában arról ír, a BKV százmilliókért venne új járműveket.Magyar Nemzet: A március végén készült országos, reprezentatív adatfelvétel tanúsága szerint a biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz-KDNP 59, az MSZP 19, a Jobbik 12, az LMP pedig 8 százalékon áll.Az elemzés szerint a Fidesz-KDNP kitartó politikai fölénye két okra vezethető vissza: Orbán Viktor kormányfő személyes...A hétvégéig marad a hűvös,...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Várható időjárás az ország területére csütörtök estig:A Dunántúlon erősen felhős vagy borult lesz az ég, keleten némi napsütés mellett...Cáfolja Pintért a Szebb...
Folytatja a járőrözést Hajdúhadházon a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület - tájékoztatta Boda Lajos, a szervezet helyi elnöke az MTI-t szerdán este, nem sokkal azt követően, hogy Pintér..."A nemzetbiztonság a...
Az UD Zrt.-vel kapcsolatos büntetőperben szerdán tanúként meghallgatott különböző pártállású volt és jelenlegi politikusok úgy vélték, a nemzetbiztonság területén a pártok konszenzusára...Jön a 90 napos munkanélküli...

Ezer műanyag és ötven...
Nem törölhető el a korkedvezményes nyugdíj - hangoztatta Czövek János, a Honvédszakszervezet (Hosz) elnöke szerdán a Parlament előtti Kossuth téren tartott figyelemfelkeltő demonstráción,...Elmezavarra nem...
Szakértői vélemény szerint értelmileg beszámíthatóak, tudatzavarban, elmebetegségben nem szenvednek a Cozma-ügyben emberöléssel megvádoltak, alacsony vagy átlagos intellektusúak, s a...Kedves Ferenc! - Nyílt levél Gyurcsánynak
Nyílt levélben reagált a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja Gyurcsány Ferenc volt kormányfő Schmitt Pál köztársasági elnöknek írt, szintén nyílt levelére."Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön egy következetes ember! És ezzel erényei felsorolásának a végére is értünk" - kezdődik a Fidesz honlapján olvasható levél, amelyben a vezető kormánypárt parlamenti frakciója úgy ítéli meg, Gyurcsány Ferenc következetes abban, hogy minden köztársasági elnököt - függetlenül attól, hogy az hivatalában van, vagy már leköszönt onnan - nyílt levelekben szólít meg, oktat ki. A Fidesz...Cigánygyilkosságok: elfogult a bíró?

Intézményesítik a bűnmegelőzést
Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) létrehozásáról döntött a kormány - derül ki a keddi Magyar Közlönyben olvasható határozatból.A kormány a tanácsot "a magas szintű közbiztonság megteremtése és fenntartása, a bűnözés visszaszorítása, a bűnözést kiváltó jelenségek, a bűnalkalmak és a bűnelkövetők ellen történő következetes fellépés érdekében tett intézkedéseinek erősítésére, továbbá a bűnmegelőzés új modelljének hatékony működtetésére, valamint a bűnmegelőzés érdekében szükséges cselekvési tervek kidolgozásának és végrehajtásának koordinálására" állította fel.Az NBT...Egyre több szervátültetést...
Tavaly mintegy 14 százalékkal több szervátültetés történt az országban - tájékoztatta a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti klinikájának igazgatója az MTI-t; Langer Róbert...Új tantárgyak,...
Már zajlik a közoktatási törvény kodifikációja, de még vannak vitás kérdések, amelyekről a jövő héten a kormány dönt - nyilatkozta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatási helyettes...New Yorkba költözik Bajnai...

Bezárhat a patikák egyharmada
Bezárhat a patikák egyharmada, ha hatósági árasak lesznek a gyógyszerek, és ennek részeként az egészségbiztosító egységesen 20 százalékkal, jövőre 35 százalékkal kevesebbet fizet a...Hidegre fordul az idő,...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Várható időjárás az ország területére szerda estig:A felhőátvonulások mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, majd délután...100 millióért vásárolt...
Az ingatlanokat a HM vesztegetési ügy vádlottja, Fapál László 2006-ban vette meg - nyilatkozta az elszámoltatási kormánybiztos a Magyar Rádióban. Budai Gyula a hírTV Célpont című...Gyurcsányék Orbán leváltására készülnek

Pártkontrollált Ab-t vizionál a GVH ex-elnöke
Gadó Gábor ügyvéd, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) korábbi elnökhelyettese szerint mivel jövőre az Alkotmánybíróság (Ab) többségét már a jelenlegi kormányoldal által jelölt bírák alkothatják, fennáll a veszélye, hogy egyedi jogvitákban egy "pártkontrollált" testület dönthet.Az igazságügyi tárca korábbi szakállamtitkára erről a Táncsics Alapítvány keddi rendezvényén beszélt, hangsúlyozva: az Ab létszámának növelésével az - általa korábban támogatott - alkotmányjogi panasz veszélyes jogintézménnyé válhat.Gadó Gábor arról is szólt, hogy az alaptörvény-javaslatban nem...A halálos összetűzés 50 másodpercig tartott
A Cozma-ügy keddi tárgyalásán a Veszprém Megyei Bíróságon két fotó- és videószakértőt hallgattak meg; elmondásuk szerint a Patrióta lokál diszkójának videofelvételei alapján megállapítható, hogy a tánctéren az "igen heves verekedés" 50 másodpercig tartott. Azonosíthatóak voltak azok az emberek is, akik Marian Cozma kézilabdázót támadták meg - mondta Smid Benedek szakértő. Az általuk azonosítószámokkal jelzett alakokban - akik Marian Cozmát támadták - Raffael Sándor elsőrendű, Németh Győző másodrendű, Sztojka Iván harmadrendű és Pál Gábor negyedrendű vádlott ismerhető...A rovat további témái
« Előző
24516 | 24543 | 24570 | 24597 | 24624 | 24651 | 24678 | 24705 | 24732 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre melegebbre fordul, 32 fok is...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...
- Október 15-ig kézbesíti a posta az...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Egy négyemeletes lakóház szigetelése...
- Megkezdődött a Pécsi Harmadik Színház...