Óriásharcsát fogtak Balatonbogláron - FOTÓ
2011. június 09. csütörtök 21:01
Egyórás fárasztás után rekordméretű és súlyú, 93 kilogrammos harcsát fogott ki csütörtökön a Balatonból egy horgász a balatonboglári hajókikötőben - adta hírül a Somogyi Hírlap internetes kiadása.
Ferencz-Huszár Antalnak úgy sikerült kifognia az óriásharcsát (képünkön), hogy a fonott zsinórt rátekerte az egyik cölöpre a három méter mély vízben. A harcsát egy helyi halfeldolgozó cég szállította el és dolgozta fel. Öt embernek két órán át tartott, míg megnyúzták és feldarabolták.
2007 szeptemberében ugyancsak a balatonboglári hajókikötőben a móló végén sikerült egy horgásznak 103 kilós harcsát akasztania.
Miközben a horgászok örülnek a rekord méretű balatoni harcsáknak, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-nek meggyűlt a baja velük. Az MTI-nek csütörtökön nyilatkozó Puskás Zoltán vezérigazgató arról számolt be, hogy a korábbi évekkel ellentétben idén harcsapusztulást is észleltek.
Míg az elmúlt években legfeljebb néhány harcsát dobott fel a víz a természetes, a Balatonban zömmel busát és angolnát érintő tavaszi halelhulláskor, idén eddig már több mint 400 kifejlett, estenként 80 kilogrammot is meghaladó nagyságú harcsa tetemét kellett a társaságnak begyűjtenie és elszállíttatnia.
MTI - Fotó: Somogyi Hírlap
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

