Támogatná a kormány a tőkekivitelt

Komplex támogatási csomaggal próbálja ösztönözni a kormányzat a magyar vállalkozások külföldi működőtőke-befektetéseit; az ennek alapjául szolgáló kísérleti projekt akár már a nyáron elindulhat - írja hétfői számában a Világgazdaság.A lap úgy tudja, hogy a főként középvállalatok számára érdekes támogatásnál egyfajta szorzó alapján kalkulálhatnának az egyes tervek esetében.A szervezést lebonyolító Nemzetgazdasági Minisztérium úgy számol, eleinte inkább szomszédos területeken befektető magyarok jutnának a tőkeexportot segítő forráshoz. Ennek ellenére a tárca arra számít, az egyedi,...

Budapesten tárgyal az ENSZ főtitkára

Magyarország soros uniós elnökségi tisztségéhez kapcsolódóan folytat ma Budapesten megbeszéléseket Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára. A világszervezet dél-koreai vezetője tárgyal vendéglátójával, Schmitt Pál köztársasági elnökkel, továbbá Orbán Viktor miniszterelnökkel, Martonyi János külügyminiszterrel, és találkozik az ellenzék képviselőivel is. A főtitkár előadást is tart az ENSZ előtt álló kihívásokról a Magyar Tudományos Akadémián. ENSZ-főtitkár utoljára 2000-ben járt Magyarországon, a ghánai Kofi Annan személyében. Schmitt Pál és Ban Ki Mun legutóbb tavaly, az ENSZ-közgyűlés...

Ma szavaznak az új alkotmányról

Az Országgyűlés ma fogadhatja el a kormánypártok által előterjesztett alkotmányjavaslatot, amelyhez a parlamenti képviselők kétharmadának igen szavazatára lesz szükség. Az MSZP és az LMP várhatóan nem vesz részt a határozathozatalon; a Jobbik korábban azt közölte, hogy nem szavazza meg az új alaptörvényt.A parlament egynapos ülésén az alkotmánytervezet záróvitájára is sor kerülhet, ha érvényes, zárószavazás előtti módosító javaslatok kerülnek a Ház elé. A képviselők ez esetben a kora délutáni órákban szavazhatnak az elfogadása esetén jövőre életbe lépő új alaptörvényről.A...

Fegyvertartás: messze még a...

Fegyvertartás: messze még a liberalizáció Az év végéig kell megalkotni a fegyvertartási szabályok esetleges módosításához kapcsolódó törvényi változtatásokat - írja...

Növekszik a gomolyfelhőzet,...

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:Várható időjárás az ország területére hétfő estigHétfőn, a sok napsütés mellett megnövekszik a gomolyfelhőzet, de csapadék sehol sem valószínű....

MSZP: Orbán és Vona harcol...

Nyakó István MSZP-s parlamenti képviselő szerint már nem a cigányokról van szó Hajdúhadházán, sokkal inkább arról, hogy "Orbán Viktor és Vona Gábor harcol az...

Vona Gábor: a Jobbik nem...

Vona Gábor: a Jobbik nem cigányellenes Vona Gábor szerint a Jobbik nem cigányellenes, a pártnak egyetlen olyan törvényjavaslata sincs, amelyik különbséget tenne a...

Kövér: a holokausztot még...

Kövér: a holokausztot még nem tudtuk feldolgozni Az Országgyűlés elnöke szerint, bár eltelt 67 év, a holokauszt pusztítását Magyarország a mai napig nem tudta feldolgozni;...

Roma evangelizációs nap...

A Hajdú-Bihar megyei területi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke szerint a cigánykérdést tízmillió magyar fogja megoldani a mindenkori kormányzattal együttműködve; Aba-Horváth István...

Mesterházy: a kormány szétrombolja a köztársaságot

Mesterházy: a kormány szétrombolja a köztársaságot Az MSZP elnöke szerint a Fidesz-KDNP pártszövetség az Alkotmány hétfőre tervezett elfogadásával szétrombolni készül a köztársaságot; Mesterházy Attila a párt honlapján vasárnap megjelentetett írásában egyebek között azt hangsúlyozta, az MSZP-n múlik, hogy legerősebb ellenzéki pártként véget tud-e vetni a jelenlegi "ámokfutásnak", illetve azt ígérte, hogy helyre fogják állítani a köztársaságot. A politikus szerint az új alaptörvény szűkíti az állampolgári jogokat, nagyobb beleszólást enged az államnak a polgárok magánéletébe, deklarálja a társadalmi szolidaritás...

Ma tartják az Élet Menetét

Ma zárulnak a holokauszt magyarországi emléknapjának programjai; a fővárosi Terror Háza Múzeumnál Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Schmidt Mária, a közgyűjtemény főigazgatója mond beszédet. Az Élet Menete Alapítvány szintén ma tartja hagyományos fáklyás felvonulását Budapesten.A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja, április 16. az idén szombatra esett, ezért a zsidó vallás előírásaira tekintettel nem aznap, hanem pénteken tartották, illetve ma rendezik a programokat. A Páva utcai emlékközpont szombaton is várta az egyéni megemlékezőket, ezen a napon kiállításaik...

Utcára vonul az LMP

A vasárnap délutáni tüntetésen bemutatják a Nemzeti Együttműködés Rendszerének paródiáját is.Utcára vonul az LMP az új alkotmány tervezete vasárnap kora délután, vagyis az alaptörvény elfogadása előtti napon. Az ellenzéki párt véleménye szerint ugyanis az új alkotmány súlyos visszalépés a jelenlegihez képest. A Fidesz kormány és alkotmánytervezete rég nem látott veszélyt jelent a demokráciára - így látja az LMP.Véleménye szerint a tervezet elfogadása súlyos visszalépés lenne a jelenlegi alaptörvényhez képest a hatalommegosztás, az állampolgárok politikai részvételi lehetőségei,...

Alkotmányozás: hétfőn új...

Az Országgyűlés hétfőn fogadhatja el a kormánypártok által előterjesztett alkotmányjavaslatot, ehhez a parlamenti képviselők kétharmadának igen szavazatára lesz szükség. Az MSZP és az LMP...

Sok napsütés és élénk szél...

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:Várható időjárás az ország területére vasárnap estigNyugaton is felszakadozik, csökken a felhőzet, vasárnap estig a nappali...

Tüntetés: újabb megmozdulás...

Újabb nagyszabású demonstrációt helyeztek kilátásba a rendvédelmi szakszervezetek vezetői szombat este arra az esetre, ha 15 napon belül nem sikerül megállapodniuk jogaik védelméről a...

Ötöslottó: egymilliárd a tét

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:Nyerőszámok: 35 (harmincöt)60 (hatvan)74 (hetvennégy)77 (hetvenhét)84 (nyolcvannégy)Joker: 5932875...

Magyar-román írói...

Magyar-román írói eszmecsere az irodalom démonairól A sikeres és a jó könyv közti különbségről, a digitalizálásról, az internetről és az apákról váltott szót Mircea Cartarescu...

Rendőrparancsnokot jelent...

Öt jobbikos parlamenti képviselő büntetőfeljelentést tesz az ellen a rendőrparancsnok ellen, akinek a vezetésével pénteken Hajdúhadházon garázdaság miatt előállítottak, majd őrizetbe...

Gyurcsány szerint Orbán egyeduralomra tör

Gyurcsány szerint Orbán egyeduralomra tör Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor egyeduralomra tör. A szocialista politikus az általa életre hívott Magyar Demokratikus Charta tüntetésén szombaton azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy elárulta a köztársaságot, lábbal tiporja a sajtószabadságot, politikai célokra használja fel az ügyészség egy részét, és megfélemlíti a bíróságokat.Gyurcsány Ferenc hozzátette: azzal is vádolja Orbán Viktort, hogy intézkedéseivel szétzilálja a közszférát, tétlenül nézi a legszegényebbek elleni erőszakot, és elszigeteli Magyarországot Európától, a világtól. A korábbi miniszterelnök úgy ítélte...

Tüntetés: a Miniszterelnökség állásfoglalása

A Miniszterelnökség közleménye:"A hétfői napon az Országgyűlés egy olyan új alaptörvény elfogadására készül, amelyre minden magyar ember büszke lehet, és amely képes lesz arra, hogy megvédje hazánkat az olyan súlyos politikai bűnöktől, mint amilyeneket a Gyurcsány-korszak kormányai követtek el. A Széll Kálmán Terv intézkedéseivel pedig le fogjuk győzni az államadósságot, így Magyarország és a magyar emberek élete is jelentősen könnyebbé fog válni.Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivőjeKiadó: Miniszterelnökség"

Szabadlábon a Szebb Jövőért egyesület őrizetbe vett tagjai

Megszüntette a garázdaság miatt indított eljárást a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület öt tagja ellen a Debreceni Városi Bíróság szombaton, és azonnali hatállyal szabadlábra helyezte őket.A rendőrség előző nap Hajdúhadházon állította elő, majd vette őrizetbe az öt férfit, akik szórólapokat osztottak és aláírásokat gyűjtöttek a városban arról, a lakosság támogatja-e, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai továbbra is a városban maradjanak. Deli Tímea bírónő indoklásában elmondta: nem minősül szabálysértésnek az, amit az eljárás alá vont személyek csináltak.Rámutatott, hogy...