Az MTI exelnöke a MÚOSZ nevében kritizált
2011. június 16. csütörtök 19:02
Az ország hírügynökségének közszolgálatinak kell lennie, nem nemzetinek vagy államinak, mert az állam érdeke és a közérdek nem feltétlenül esik egybe - mondta Vince Mátyás, a Magyar Távirati Iroda volt elnöke csütörtökön A magyar közmédia küldetése és lehetőségei című budapesti konferencián.
Az esemény egyik szervezője, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége nevében felszólaló Vince Mátyás ismertette az Európában létező hírügynökségi modelleket, és azt mondta: vannak olyan hírügynökségek, amelyek közvetlen vagy közvetett módon az állam tulajdonában állnak, de sehol sem létezik olyan konglomerátum, amelyet Magyarország alakít ki.
Szerinte a közmédiarendszer átalakításakor sokat hivatkozott brit BBC struktúrája sem hasonlítható a magyarhoz, mivel hírügynökség ott nem része az egységes intézménynek. "A tavaly június óta formálódó magyar médiavilág visszalépés a korábbihoz képest" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a nemzetközi kritika szerinte ennek a visszalépésnek szól.
Horányi Özséb, a Magyar Kommunikációtudományi Társaság elnöke előadásában a közmédiát a társadalom információs közvagyonaként mutatta be, amelynek alapvető feladata, hogy szolgáltasson a társadalom számára. Azt mondta: a társadalom nem homogén, ezért a közmédia sem lehet az.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

