Mesterházy csillapítaná a vitákat az MSZP-n belül
2011. június 12. vasárnap 21:34

A szociáldemokrata pártok hagyományosan vitázók és sokszínűek, az önromboló vitáknak azonban azonnal gátat kell szabni - írta honlapján Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.
A vasárnap az MTI-hez is eljuttatott közleményben a pártelnök úgy fogalmaz: "a szociáldemokrata pártok hagyományosan vitázóak és sokszínűek. Mégha olykor túlzásba is visszük a vitákat, akkor is csak ekképp alakulhat ki az a politikai irány, amely alkalmas lesz nemcsak Orbán Viktor leváltására, hanem azt követően az ország sikeres vezetésére is."
Mint írta, itt az idő a valódi egység megteremtésére. "A valódi egység nem azt jelenti, hogy rázárjuk az ajtót a vitatkozókra, hanem azt, hogy a vitatkozók meg tudnak egyezni egy közös álláspontban, amiért aztán küzdeni, tenni is hajlandók. A valódi egység közös célokat is jelent, ily módon ösztönöz és összekovácsol" - tette hozzá.
Mesterházy Attila szerint az MSZP-nek partnerségre is szüksége van. Mint fogalmaz, az MSZP készen áll az önállóság tiszteletben tartásán alapuló együttműködésre minden demokratikus politikai és érdek-képviseleti szervvel. A demokratikus szövetség építéséhez azonban először a belső partnerség feltételét kell teljesíteni - írta.
Ha egymással nem értünk szót, hogyan köthetnénk szövetségeket? - tette fel a kérdést az MSZP elnöke. A valódi egység fair vitakultúrát is jelent, valamint azt is, hogy a vitáknak van végpontjuk és végeredményük, amelyet mindenki elfogad - tette hozzá.
"A mi pártunk legyen csak olyan, mint a méhkas, de ne legyen olyan, mint a darázsfészek" - írta Mesterházy Attila. Szerinte olyan helyzetet kell teremteni, amelyben a munkára lehet koncentrálni.
Arra, hogy megmutathassuk az embereknek: van ellenzék, van remény a mostani kiábrándító helyzetben is. Ehhez kell a valódi egység. Mindenki döntse el, hogy ennek része kíván-e lenni. A hezitálás, a taktikázás, az üzengetés ideje lejárt" - írta a pártelnök.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Ismét számba veszik az erdei...

