A Jobbik lesújtana a környezetkárosító lomisokra

A Jobbik határozati javaslatot nyújt be a parlamentnek az úgynevezett lomizás és annak környezetkárosító hatásainak visszaszorítása érdekében - jelentették be az ellenzéki párt országgyűlési képviselői csütörtökön, Budapesten. Hegedűs Lorántné és Bödecs Barna ismertették: javaslatuk elfogadása esetén az Országgyűlésnek módosítania kellene a kereskedelemről szóló törvényt, a kormánynak pedig a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendeletet, valamint az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendeletet. A jobbikos...

Bogár László szerint az IMF úgy viselkedik, mint egy bölcs parazita

Bogár László szerint az IMF úgy viselkedik, mint egy bölcs parazita Az Európai Unió szerint Matolcsy György második kiigazító csomagja is kevés lesz a túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséhez. Az Európai Bizottság ezt múlt pénteken közölte Orbán Viktorral, aki szerint csak kis korrekcióra van szükség. Bogár László közgazdász, egyetemi tanár az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta: egyfajta tragikomikus, róka fogta csuka helyzetben vagyunk. Azonban most, október 23. után érdekes jelenségnek lehetünk tanúi: az IMF és a Békemenet résztvevői ugyanis közös platformra jutottak - mondta a szakember. A Békemenet szlogenje az volt: "Keletről tankok,...

Kuncze Gábor is csatlakozott a kormányváltást akaró civilekhez

Kuncze Gábor is csatlakozott a kormányváltást akaró civilekhez A Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE) is csatlakozik a Bajnai Gordon volt miniszterelnök, a Haza és Haladás Egyesület vezetője és két másik civil szervezet által október 23-án meghirdetett Együtt 2014 választói mozgalomhoz, amelynek célja az Orbán-kormány leváltása - mondta Kuncze Gábor, az SZPE elnöke csütörtökön a tv2 Mokka című műsorában. Az SZDSZ korábbi elnöke szerint nincs értelme egyedül indulni a következő választáson, "aki önállóan indul, az Orbán Viktor pozícióban maradásán dolgozik". Ha viszont létrejön egy olyan együttműködés, amely elfogadható módon "le...

Jelentősen, 10 forinttal...

Csökkenti bruttó 10, illetve 7 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI. A Mol egy hete emelte...

Lázár János részvétét...

"A legnagyobb tragédia az, hogy meghalt egy ember" - mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az MTI-nek a szerda reggel történt balesetével kapcsolatban; úgy fogalmazva:...

Több OECD-országban nőttek...

Az OECD-országok többségében tavaly tovább nőttek az állam adóbevételei a 2008-2009-es válság idején tapasztalt csökkenés után - tette közzé szerdán elemzésében a Gazdasági Együttműködési...

Orbán erőt demonstrált,...

Az elemzők szerint Orbán Viktor október 23-i ünnepi beszédével saját tábora megerősítését célozta meg, Bajnai Gordon visszatérését viszont eltérően látják a szakemberek. Lánczi Tamás, a...

Autóbalesetet szenvedett...

Autóbalesetet szenvedett Lázár János Karambolozott a Lázár Jánost szállító mikrobusz szerda reggel az M5-ös autópályán, Kecskemét közelében, a balesetben az eddigi...

A minimálbér emelése miatt...

Közgazdaságilag nem indokolt a minimálbér emelése, mert valószínűleg jövőre is érzékelhetetlen lesz a gazdasági növekedés, ha pedig mégis emelnék az összeget, az ahhoz kapcsolódó...

A közműadó a távhőárak emelkedését okozhatja

A szaktárca a korábbi várakozásokkal ellentétben nem hirdette ki október 1-jéig a távhőtermelők által várt új rendeletet, ezért továbbra is bizonytalan, hogy mi lesz a már korábban is tetemes veszteséget generáló távhőtermelők sorsa - írja a Napi Gazdaság. A szakmai szervezetek az idei fűtési szezonban a tavalyinál 5-6 százalékkal magasabb hődíjra tettek javaslatot, ez azonban a fogyasztói árakban nem jelentett volna ilyen mértékű emelést, a piaci szereplők szerint a többletet az áramfogyasztók által fizetett - és a távhőszolgáltatóknak juttatott -, kilowattóránként 1,2 forint...

Megütötték az index.hu munkatársát, eltört az orra

Megütötték az index.hu munkatársát Budapesten, a tudósító feljelentést tett, orvoshoz ment, aki megállapította, hogy eltört az újságíró orrcsontja - tájékoztatta az index.hu szerkesztősége kedd este az MTI-t. Mint írták, tudósítóik a Jégbüfénél gyülekező, a Milla-rendezvényre érkező ellentüntetők közül filmezték az eseményeket, amikor a rendőri sorfaltól néhány méterre többen rájuk támadtak. "A zsidózás és takarodjatok innen felkiáltások mellett előbb lökdösték őket, majd a tömegből valaki ököllel egyik munkatársunk arcába ütött" - közölte a szerkesztőség.

Négyszázezren a Parlamentnél, húszezren a Milla tüntetésén

Négyszázezren a Parlamentnél, húszezren a Milla tüntetésén A Kossuth téri állami ünnepség kezdete előtt mintegy fél órával megérkezett a békemenet eleje a Parlament elé, ez idő tájt a menet végén haladók a Margit híd közepén jártak - jelentették az MTI tudósítói. Becslések szerint 400 ezren gyűltek össze a Parlament előtt, ahol Orbán Viktor beszélt a tömeghez. A Milla tüntetésén mintegy 20 ezren voltak. A magyar kormány elfogadja az európai együttműködés szabályait, de azt nem, hogy idegenek kormányozzák a magyarokat, ahogyan azt sem, hogy EU-s intézmények tiszteletlenül bánjanak velük - jelentette ki Orbán Viktor az október 23-i állami...

Az MSZP elnöke szerint...

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és országgyűlési frakcióvezetője szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc mai üzenete, hogy a szabadságot és a demokráciát nem elég kivívni, azért...

Áder: 56 éve Magyarországon...

Áder: 56 éve Magyarországon írták a világtörténelmet A köztársasági elnök szerint 56 évvel ezelőtt, október 23-án Magyarországon írták a világtörténelmet és aznap lélekben...

Fellobbant a forradalom...

Fellobbant a forradalom lángja Pesten a Kossuth téren és november 4-ig lobog Fellobbantották a forradalom lángját a Parlament előtti 1956-os emlékműnél hétfő este, a korábbi évek hagyományainak...

Hende Csaba a Műegyetemen:...

Hende Csaba a Műegyetemen: A szabadság azt jelenti, hogy kézbe vesszük az életünket, és magunk alakítjuk; 1956-ban a műegyetemi fiatalok a szabadság...

Ha Pestre megy tüntetni,...

Az október 23-i megemlékezések miatt jelentős forgalomkorlátozásra, és emiatt a közösségi közlekedés menetrendjének módosulására kell számítani. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt...

Orbán: nem koldulunk, nem...

Orbán: nem koldulunk, nem könyörgünk Brüsszelben, hanem teljesítünk, és elvárjuk, ami jár A miniszterelnök szerint Brüsszelben is látják, hogy a magyar kormány tűzön-vízen át, de végrehajtja azt, amit az...

Érdemes kihasználni a kellemes időjárást, jövő héten havazás jön

Hétfőn még többfelé lehet 20 foknál is melegebb, de a hétvégén már csak 1-6 fok közötti maximumok várhatók, és akár havazásra is számítani lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.Mint kifejtették, hétfőn az éjszaka képződő köd nagy része feloszlik, párás, napos idő lesz, de helyenként, elsősorban nyugaton és az Észak-Alföldön tartósabban megmaradhat a köd. A leghidegebb órákban 2-7 fok várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 17 és 22 Celsius-fok között valószínű, de a tartósabban ködös...

Gyulay ígéri, nem lesz drága mulatság a dohányárusítás

Gyulay Zsolt szerint nem lesz magas a dohánytermékek árusításához szükséges koncessziós díj, az állam nem akar élni ebből a bevételből, az csak a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. fenntartását szolgája. Az NDN élére a héten kinevezett Gyulay Zsolt a nol.hu-n vasárnap megjelent interjúban így fogalmazott: "Összeget most nem szeretnék mondani. Ugyanakkor az biztos: nem olyan nagyságú lesz, amely visszatartana valakit is attól, hogy ezzel foglalkozzon, ha kedve van hozzá". Gyulay Zsolt szerint ez a modell csökkenteni fogja a dohányosok számát; a törvény...

Fogászati ellátással akarta megkenni a zsarukat a piás sofőr

Fogászati ellátással akarta megkenni a zsarukat a piás sofőr Egy budapesti fogorvos ittasan az árokba hajtott gépkocsijával Esztergom külterületén szombat este, majd pénzt és ingyen fogorvosi kezelést ajánlott az intézkedő rendőröknek - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap az MTI-t.Léber Gabriella közölte: az 50 éves férfi először azt mondta, nem ő vezette a járművet, majd ittasságának ellenőrzése előtt először 20 ezer, majd 50 ezer forintot és ingyenes fogorvosi ellátást ajánlott fel, hogy eltekintsenek a további eljárástól. A járőrök értesítették parancsnokukat és a nyomozóügyészséget, majd a fogorvost...