Merkel szerint Magyarország megszívlelte a kritikát

Angela Merkel azon a sajtóértekezleten nyilatkozott, amelyet csütörtök kora délután Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel közösen tartott a kancellári hivatalban lezajlott, délelőtti hivatalos tárgyalásaik után. A dpa német hírügynökség jelentése szerint Angela Merkel a többi között hangsúlyozta: Magyarország törvényi módosításokat hajtott végre azokon a területeken, amelyekkel kapcsolatban kétségek merültek fel.Üdvözölte a német kancellár, hogy a magyar kormány követi az Európai Bizottság (EB) iránymutatásait az utóbbi időszak vitatott kérdéseiben.Angela Merkel elmondta:...

Extra magas nyugdíjak kora következhet

Rövid távon jó a nyugdíjjárulék-plafon eltörlése, és hosszabb távon sem fog gondot okozni az államnak, abban az esetben, ha maximálja a nyugdíjakat - véli Angyal József. Eltörlik a nyugdíjjárulék-plafont - ezt jelentette be legutóbb Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Ez azt jelenti, hogy aki évi 8 millió forintnál többet keres, annak jövőre több járulékot kell fizetnie, mint eddig. A kormány ettől a lépéstől 51 milliárdos plusz bevételt remél. A 180 percnek nyilatkozó Angyal József adószakértő ennél is többet, 60 milliárdot. A szakember emlékeztetett rá, hogy 2009-ben...

Gyurcsány, bár sokra tartja, nekiment Bajnai Gordonnak

Gyurcsány Ferenc szerint hibát követ el a kormányfői székben őt követő Bajnai Gordon azzal, hogy felszólal a Milla október 23-i tüntetésén. A Demokratikus Koalíció elnöke a közösségi oldalon kedden közzétett bejegyzésében bírálta a sajtószabadság-tüntetésekkel ismertté vált Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoportot, amely szerdán egyesületté alakult. Azt írta: az ellenzéki együttműködés legnagyobb akadálya az a "hazugság", amely egyenlő távolságot tart a Fidesztől, illetve az MSZP-től és a DK-tól. Szerinte "ebben a hazugságban osztozik ma a Milla, a...

Hillernek nem kell Hoffmann...

Hillernek nem kell Hoffmann Rózsa skalpja Az MSZP szakpolitikusa szerint most sokkal fontosabb a működőképesség határára elért oktatási rendszer egyben tartása, mint...

Kisegyházak panaszolták be...

Több vallási szervezet bepanaszolta a kormányt a strasbourgi Emberi Jogi Bíróságon. Arra kell választ adnia a kabinetnek, sérült-e a kisegyházak szabad vallásgyakorláshoz való joga....

Cégfelszámolási nagyüzem:...

Csaknem 18 ezer felszámolási eljárás indult az idén az első kilenc hónapban; ez havonta átlagosan 2000 új felszámolást jelent, 22 százalékkal többet, mint az előző év első három...

Hoffmann: béremeléssel...

Hoffmann: béremeléssel együtt érvényes az életpályamodell Az oktatási államtitkár egyértelművé tette, hogy továbbra is csak a béremeléssel tartja elfogadhatónak az életpályamodell...

Az erdélyi Szász Jenő...

Néhány munkatárssal kezdheti meg működését a Nemzetstratégiai Intézet 2013 januárjában, a különböző feladatok függvényében pedig bővülhet a létszám - mondta el az MTI-nek Szász Jenő, a...

Két forinttal ugyan, de...

Két forinttal ugyan, de emelkedett az üzemanyagok ára Emelte bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A Mol egy hete...

Bírák nyugdíjazása: visszavonták a törvénymódosítást

Átdolgozásra visszavonta a kormány kedden a bírák felső korhatárával kapcsolatos alkotmánymódosítást és a kapcsolódó igazságügyi tárgyú törvényeket. Répássy Róbert igazságügyi államtitkár az MTI-nek azt mondta: a kormány mérlegelni szeretné az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és a legfőbb ügyész észrevételeit.A kormány mind eljárásjogi, mind tartalmi szempontból szeretné, ha újrakezdődhetne a parlamenti vita - nyilatkozta az államtitkár. Felhívta a figyelmet arra, hogy ehhez az Országgyűlés hozzájárulása szükséges, így jövő hétfőn a képviselők szavazással dönthetnek arról, hogy...

112 éve az idei volt a második legmelegebb nyár

Magyarországon az elmúlt 112 évben mért értékek alapján az idei volt a második legmelegebb és a tizenegyedik legszárazabb nyár - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján kedden. A meteorológiai szolgálat tanulmányában kifejtették: a nyár folyamán a középhőmérséklet jellemzően 20-22 Celsius-fok között alakult. Ennél hűvösebb, 15 fok alatti értékek a magasabban fekvő területeken fordultak elő, például a Mátrában és a Bükkben. Melegebb, 22-23 fokos középhőmérsékleteket általában az ország délebb részein és Budapesten rögzítettek. A három nyári hónap értékei alapján a...

Nem tárgyalja az Országgyűlés Szili Katalin szociális csomagját

A középréteg helyzetét és stabilitását csak nemzetstratégiai kérdésként lehet kezelni - hangsúlyozta Szili Katalin kedden sajtótájékoztatón, amikor beszámolt arról: az alkotmányügyi bizottság döntése értelmében nem tárgyalja meg az általa vezetett Szociális Unió lecsúszók megmentésére megalkotott szociális csomagját az Országgyűlés. A független képviselő közlése szerint a parlament alkotmányügyi bizottságának hétfői ülésén az ellenzéki pártok képviselői támogatták a csomagot, míg a testület kormánypárti tagjai tartózkodtak a szavazásnál, így a javaslatot nem vették...

Negyedmillió ügynök...

Negyedmillióra becsülhető a pártállami rendszerben Magyarországon ügynökként tevékenykedők száma, eddig mintegy négyezer azonosítását segítette elő az Állambiztonsági Szolgálatok...

Világháborús lövedéket...

Második világháborús lövedéket találtak egy üres vagonban kedd hajnalban a kaposvári vasútállomáson - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel. A rozsdás...

Szanyi kapitány: egyre...

Szanyi kapitány: egyre népszerűbb a szocialista párt Az MSZP-s politikus szerint miniszterelnök-jelöltségre a Fidesznek 25 éve egyetlen tippje van, Orbán Viktor, ezért nem kell...

Áder újabb két törvényt...

Áder újabb két törvényt dobott vissza Újabb két törvényt küldött vissza megfontolásra az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök - derült ki a parlament...

Megbukott Tiffán...

Levette a napirendről a hegyközségekről szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága hétfői ülésén, a javaslatot korábban Tiffán Zsolt (Fidesz) országgyűlési képviselő...

MSZP: azonos neműek...

Elfogadhatatlannak tartja az MSZP a KDNP által az új polgári törvénykönyvhöz (Ptk.) javasolt módosításokat, köztük azt, hogy az élettársi kapcsolat szabályait ne a kódex családjogi könyve...

Sztrájkolnak a pedagógusok az elmaradt béremelés miatt?

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) kezdeményezi a sztrájkbizottság létrehozását - közölte a szakszervezet elnöke az MTI-vel hétfőn. Az érdekvédelmi tömörülés országos vezetősége egyhangúlag hozta meg a döntést - mondta Galló Istvánné, a PSZ elnöke. Hozzátette: a héten egyeztet a kérdésben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnökével, és tárgyalni fognak a közoktatás többi ágazati szakszervezetével is. Megjegyezte: nagyon sokat várnak attól a kezdeményezésüktől, hogy az Országgyűlés tartson vitanapot a köznevelési törvényről, illetve hogy támogatják-e külön parlamenti...

Újabb Trianon-emlékművet rongáltak meg

Ismeretlen elkövetők a hétvégén megrongálták a trianoni emlékművet Dunakeszin - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának sajtóügyeletese hétfőn az MTI-t. Kovács Viktória elmondta: a tettesek elvitték az emlékműhöz tartozó keresztet. A rendőrség ismeretlen tettesek ellen rongálás miatt folytat eljárást. A közelmúltban a Millennium parkban található honfoglalási emlékmű tetején elhelyezett, fából készült turulmadár egyik szárnyát törték le Dunakeszin. Dér Győző alkotásának megrongálásáról szeptember 26-án érkezett bejelentés a helyi...

Orbán a politikai stabilitás megőrzését szeretné elérni

A miniszterelnök szerint Magyarországnak esélye van arra, hogy a következő két évben továbbra is egyszerre folytassa az államadósság-csökkentés és a versenyképesség-növelés politikáját úgy, hogy közben megőrizze a politikai stabilitást is. Orbán Viktor erről hétfőn a Parlamentben, a Magyar Diaszpóra Tanács II. ülésén beszélt, hangsúlyozva, hogy Magyarországnak valójában két ellenfele van, amelyet le kell győznie, ez pedig az önsajnálat és ennek "unokatestvére", a lebeszélés kultúrája. A kormányfő rámutatott ugyanakkor arra, hogy álláspontja szerint ha Magyarország nem...